A nap sztorija – Ez történt 1968. november 7-én, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. november 7-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulóján a lap a szokásostól eltérően 12. oldalon jelent meg és kicsordult belőle a szovjetek imádata. Azonban ezek szemlézésétől megkíméljük olvasóinkat. Inkább egy geszti háziorvos köszöntéséről szóló beszámoló, egy foghúzásról készült szarkasztikus jegyzet és egy, a tárgyalóteremben végződő randevúról szóló anyag kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Negyven év a gyógyítás szolgálatában
Dr. Hanzéros Lajos körzeti orvos

“Negyven éve gyógyít dr. Hanzéros Lajos geszti körzeti orvos. Ebből harmincnyolc évet Geszten töltött. A 70 éves idős orvos ma is rendel, naponta 45-50 beteget vizsgál meg. A korábbi években Mezőgyánba és Nagygyantéra is átjárt. Hosszú éveken át ezer és ezer kilométert tett meg hol gyalog, hol lovaskocsin. Annyira megszerették a körzetben, hogy ma is többen felkeresik még a szomszédos községekből is.

 

Ilyen táskát használhatott dr. Hanzéros Lajos (forrás: gyorgydragoman.com)

 

Dr. Hanzéros Lajos jól ismeri Geszt lakóinak apraját, nagyját. A betegségeken kívül a családi gondokat, egyéb bajokat is elmondják neki a lakók. A köztiszteletben álló körzeti orvost a 40 éves gyógyítás jubileuma alkalmából szerdán délben meleg barátsággal köszöntötték.
Otthonában keresték fel a községi vezetők: a párt, a tanács, a Hazafias Népfront, a tanári kar képviselői, az úttörők. Virággal és ajándéktárgyakkal, verssel kedveskedtek a doktor bácsinak.”

 

Mai kommentár: 1968-ban, főleg a kisebb településeken sokkal jobban megbecsülték az orvosokat, a tanárokat, mint manapság. Mint látjuk, dr. Hanzéros Lajos geszti körzeti orvos példáján, ők is mindent megtettek a tiszteletért. Gépjármű híján kerékpárral, gyalog vagy akár lovas kocsival keresték fel a betegeket. A dolgozó nép templomba nem járt vagy nem mert járni, ezért sok esetben a papok szerepét is betöltötték a doktorok, még gyóntak is nekik. A hálának egy szép példáját látjuk az anyagban, azonban arra kíváncsiak lennénk, hogy mit szólt a jó öreg doktor bácsi, amikor otthonában rárontott a párt, a tanács és a Hazafias Népfront szentháromsága.

 

 

Húzni vagy nem húzni?

“Fogfájással kezdődött… Elrohantam a legközelebbi kerületi rendelőhöz. Mielőtt beléptem volna, örömmel tapasztaltam, hogy enyhült a fogfájásom. Alkudozni kezdtem önmagammal, és a közeli italboltba mentem, azzal az elhatározással, hogy iszom valami erős pálinkát Részben bátorságot akartam meríteni arra az esetre, ha mégis fogorvoshoz kellene mennem, részben pedig abban bíztam, amennyiben a pálinkát kicsit rajta hagyom a fogamon, az alkohol talán megszünteti a fájdalmat.

 

Se zsibbasztó injekció, se Lidocain (forrás: FORTEPAN)

 

A három centiliter cseresznyepálinkától még jobban fájt a fogam, sőt kezdeti bátorságomat is elvesztettem. De azután erőt vettem magamon és bementem a rendelőbe. Bevallom, titokban abban reménykedtem: sokan lesznek és én nem kerülök sorra. Legnagyobb megdöbbenésemre egy lélek sem volt a váróteremben. Átadtam beteglapomat az ápolónővérnek és remegve vártam a bekövetkezőket. A fogorvos intésére kitátottam a számat és ő valamivel kopogtatni kezdte a fájós fogat. Azután szinte nesztelen léptekkel az üvegszekrényhez ment, elővett egy fogót és felém közeledett.

Még három lépés, még kettő, még egy… Ebben a pillanatban megszólalt az ápolónő:

– Nem hozzánk tartozik a beteg!

A fogorvos elhúzta a fogót a számtól. Megmenekültem. Ez volt az első eset életemben, hogy áldani kezdtem a bürokráciát.
Az utcán újra fájni kezdett a fogam. Megnéztem a telefonkönyvben a legközelebbi rendelő címét és odamentem. Mondanom sem kell, hogy a kapu alatt már szűnni kezdett a fájdalom, mielőtt azonban eldönthettem volna a „fog-dilemmát”, a kapus erélyesen rám szólt:

– Nálunk csak délelőtt tizenegyig és délután öttől van rendelés! Itt, ezen a táblán megnézheti, hová kell mennie!

Mikor a fogam újra kínzóan fájni kezdett, elrohantam a harmadik rendelőbe. Amikor leültem a székbe, mintha ismét enyhült volna a fájás. Elmosolyodtam. Hiszen a beteglap a nővér kezében van, minden pillanatban megállapíthatja, hogy nem ide tartozom. A nővér gyanakodva nézi a lapot, szeme összeszűkül. A fogorvos viszont közeledik a fogóval. Fél szemmel az ápolónőt nézem és várom, hogy felharsanjon a hangja és letiltsa a húzás műveletét. De nem! Félreteszi a lapot. Nem sokáig mérgelődhettem, mert éles fájdalmat éreztem – s kint volt a fogam.
Az ápolónő’ visszaadta a beteglapot és megjegyezte:

– Szerencséje van, hogy ma jött! Holnaptól kezdve nem ehhez a körzethez tartozik…

Palásti László

 

Mai kommentár: Újra vendégjegyzet a Békés Megyei Népújság hasábjain. Palásti László író, újságíró több területen megmérette magát, de miként a szemlézett írás is bizonyítja, a humoros tárcák álltak hozzá igazán közel. A foghúzásos történet finom kritikája a kor bürokráciájának és pontos leírása egy 1968-as foghúzásnak. A történet mai szemmel már-már horrorisztikus elemeket is tartalmaz, hiszen 2018-ban elképzelhetetlen a zsibbasztó injekció nélküli fogeltávolítás, sőt, az injekció előtt még Lidocain spray-vel helyi érzéstelenítést is kap a szegény páciens.

 

 

A tárgyalóteremből:

Tolvajlás a randevún

“Megette már kenyere javát Joó László, de néhány pohár itóka után, havi fizetésével a zsebében, legényes kedve támadt június 10- én. A szarvasi állomás restijében megismerkedett a „Szeplős” néven közismert Bankó Máriával és megállapodtak abban, hogy elsétálnak a néhány száz méterre levő gyümölcsösbe. A légyott azonban nem sikerült, mert feltűntek a közelben – a később történtek alapján következtetni lehet arra, milyen célból – a nő ismerősei is.

Az idős férfi nem okult az első kalandból és visszatérve az állomásra, Nagy Gizellával ismerkedett meg. Vele a vásártér egyik félreeső helyére beszélt meg randevút. Jómaga kerékpáron indult útnak és a mázsaház mögött várta a nőt. Nagy Gizella meg is érkezett rövidesen, de nem egyedül. Vele volt ifjú barátnője, Bankó Mária is, aki egyébként csak névrokona a már említett „Szeplős”-nek. Mi több, Joó László észrevette, hogy további nézői is vannak a barátkozásnak.

Nem sokat időztek a mázsaház mögött, de ennyi is elegendő volt Nagy Gizellának ahhoz, hogy az erősen ittas férfi belső zsebéből kiemeljen 1200 forintot. Bankó Mária szemtanúja volt az eseményeknek és örömmel konstatálta, hogy az akció sikerült, mert remélte, hogy a zsákmányból ő is részesedni fog. A nők csatlakozva a távolabb ólálkodó barátaikhoz, egy-kettőre továbbálltak és sorsára hagyták a megkopasztott férfiút. Aki azonban szerencséjére annyira részeg mégsem volt, hogy észre ne vegye a tolvajlást. Utánuk ment és követelte vissza a pénzét. Sikertelenül. Kénytelen volt a rendőrséghez fordulni.

 

Üzletszerű kéjelgés (forrás: 24.hu)

 

Nehéz dolga volt a nyomozóknak, majd később a bíróságnak, míg rekonstruálták a történteket, hiszen Nagy Gizella és az akcióban való részvétellel gyanúsított baráti köre, szinte minden alkalommal másként vallott. Ráadásul összekavarodtak Joó László fejében is a szeszgőzös emlékek. Minden kétséget kizáróan azt tudták megállapítani, hogy Nagy Gizella és Bankó Mária előre megbeszélt haditerv alapján követte el a tolvajlást. Előkerült a lopott pénz nagyobbik hányada is az ágy lába alól, Nagy Gizella anyjától stb.

Társtettesként végrehajtott zsebtolvajlásért, Nagy Gizellát hat hónapi szabadságvesztésre ítélte a szarvasi járásbíróság, Bankó Mária büntetését, a két hónapi szabadságvesztést, három évi próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős.

Hozzákívánkozik a történtekhez, hogy a Szarvasi Járásbíróság az utóbbi időben több hasonló üggyel foglalkozott. Nemrégiben ítéltek el például egy nőt, aki a piac forgatagában követett el zsebtolvajlást. Másik két nő egy vásárról hazatérő férfit állított meg és zsebelt ki, tűzkérés ürügyén. Nagy Gizellához és Bankó Máriához hasonlóan mindannyian a szarvasi cigánynegyedből, a „Krakkó”-nak nevezett városrészből indultak portyázni. Nem azért hangsúlyozzuk ezt, hogy a megyében szép számmal élő cigányokat egy kalap alá véve, rájuk süssük a tolvaj bélyeget. Igazságtalanok lennénk, hiszen egyre többen vannak köztük olyanok, akik becsületesen dolgoznak, élnek, kuporgatnak a kedvezményes házvásárlásra, vagy már be is költöztek új otthonukba. Az utóbbi időben elkövetett bűncselekmények és a járásbíróságon kapott tájékoztató alapján mégis arra következtethetünk, hogy a kívántnál lassabban változnak a cigánynegyedben élők körülményei, kevesebben vállalnak egész éven át rendszeres munkát, mint amennyit a munkaképes férfiak, nők száma indokolna.”

 

Mai kommentár: A beszámoló első fele akár idézet is lehetne egy Rejtő Jenő regényből. Szerencsétlen Joó László, az ital nagy barátja pénzért kívánt szerelmet vásárolni, de kétszer is ráfázott. Legalábbis ennyiről tudunk. A kor rosszlányai lehettek a Szeplős és a sima Bankó Mária valamint Nagy Gizella. A történeten 2018-ban már csak nevetünk, de akkoriban – ha létezett – Joó Lászlóné bizonyára nem verdeste a térdét hahotázás közben. Az írás második része ma nem jelenhetne meg, mert még aznap jogvédő aktivisták tüntetnének a lap szerkesztősége előtt, mögött, alatt, felett.

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1968. november 7-ei Békés Megyei Népújság 7. oldalán jelent meg Gépek és asszonyok címmel, A Békéscsabai Konzervgyárban automata gépeken csomagolják az asszonyok a tésztát képaláírással.

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: , ,