Pénteken délután a következő közleményt adta ki a CNN: „Megrendülve tudatjuk, hogy barátunk és kollégánk, Anthony Bourdain elhunyt. Kalandvágya, az új barátai, az ételek és italok iránti szeretete kivételes mesélővé tették. Tehetsége sosem hagyta cserben, mindig lenyűgözött bennünket, és nagyon fog nekünk hiányozni. Ezekben a nehéz órákban lányáért és családjáért imádkozunk.” A szabadszájú sztárséfet, aki több volt mint tévés utazó különcként kezelte a szakma. Egy barátja talált rá péntek reggel a hotelszobájában, éppen új műsorát forgatta Strasbourgban. Anthony önkezével vetett véget életének, 61 éves volt. Mai sztorinkban rá emlékezünk.
A szakács - „A tested nem templom, hanem egy vidámpark. Ülj fel mindenre, és élvezd ki!”
Bourdain 1956-ban született. Gyerekkorától lázadó volt, nem akart megfelelni senkinek, a saját útját járta. Otthagyta az egyetemet, mert nem érdekelte, inkább elment massachusettsi haléttermekbe dolgozni, mert a főzés, a kulináris élvezetek mindennél jobban izgatták.
Elvégezte a The Culinary Institute of America nevű amerikai szakácsképzőt és 1978-tól, azaz 22 éves korától csak a főzéssel foglalkozott.
Anthony-nak nem voltak Michelin-csillagjai. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozott az elitbe, nem mutatott új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekelte: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi.
Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben, majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a konyha hátterében töltött mindennapokba.
Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben
2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Mivel mosogatással kezdte, volt kukta, előkészítő és főszakács is, mindenbe belekóstolt, aminek köze van az asztalra érkező fogáshoz, szóval hiteles volt.
Könyvében leplezetlen őszinteséggel írt a konyhák titkairól, úgymint a szakácsok kábítószerezési szokásairól, a konyhai alapanyagok ellopásáról. Arról, hogy milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek. Kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok legszívesebben a sírig hallgattak volna.
A tévés személyiség - „Az állatvédők végcélja, hogy a csirkék is szavazati jogot kapjanak.”
Ezután lett belőle tévés személyiség, aki nem csak az ételeket és az egzotikus tájakat mutatta be műsoraiban, de azt is, hogy hogyan működnek az emberek. Először a Food Network-ön vezetett műsort, Cook's Tour néven, majd a Travel Channel-hez szerződött.
Ez hozta meg a nagy áttörést 2005-ben. Ebben a sorozatban is azt csinálta, mint a másikban, elment valahová, leült a kifőzdébe és meglátogatta a helyi piacot, kipróbálta helyi ízeket és közben jókat beszélgetett és evett az átlagemberekkel. Ezzel a műsorával két Emmy-díjat is nyert.
2013-ban szerződött a CNN-hez, ami akkor kockázatos húzásnak tűnt. Végül azonban bejött a váltás, Bourdain hamar a csatorna egyik legismertebb arca lett. Nem séfnek való vidék című műsora Magyarországon is járt. Megnézte az elitista New York kávéházat, de meglátogatta a Pléh Csárda nevű egyszerű kifőzdét is, melytől el volt ragadtatva. Ez is jól mutatja, hogy mennyire nem foglalkozott az elvárásokkal. A Bádog Gundelnek is nevezett csárdában végigkóstolt mindent a rántott hústól a véres hurkáig.
2013-ban, mikor átvette a Peabody-díjat, azt mondta a munkájáról, hogy ő csak utazik a világban és egyszerű kérdéseket tesz fel. Például, hogy mi tesz valaki boldoggá, vagy mit szeret enni és főzni.
"Mindenütt ezekkel az egyszerű kérdésekkel dolgozunk, mégis gyakran kapunk igazán lenyűgöző válaszokat" - mondta el köszönőbeszédében.
CNN-re készülő műsorában Barack Obama is szerepelt, műsorának sikere pedig megmutatta, hogy a csatornán nemcsak a száraz hírműsoroknak van helye, hanem kicsit egyedibb látásmódú, lazább műsoroknak is.
Elmondása szerint az elnökkel is csak úgy beszélgettek, mint két férfi, akik igazán szeretnek enni. Tévés karrierje mellett is újabb könyveket adott ki, cikkei pedig a legnagyobb amerikai lapokban jelentek meg.
A világ egyik legbefolyásosabb szakácsa volt, akinek a szava felemelhetett vagy akár tönkre is tehetett egy országot, egy várost, egy éttermet vagy akár ételt is.
Az ember – „Számomra húsleves, velő, zsír, kolbász és hús nélkül az életnek semmi értelme.”
Hogy miért volt ő a SZAKÁCS és nemcsak egy séf? Azért mert Ő olyan volt mi, egyszerű földi halandók, őszinte, nyers, bevállalós és hiteles. Bár Gordon Ramsay-t szokás a legtöbbet káromkodó séfnek nevezni, Tony legalább annyira szókimondó volt, csak ő nem aggatott magára ilyen jelzős szerkezeteket.
Egyszerű volt vele azonosulni, a reszelős hangú, colos palival, akinek az arcán ott volt minden elszívott szál cigaretta, minden megivott feles és felszívott csík kokain, minden átbulizott éjszaka. Messze állt a kicicomázott, agyonsminkelt sztárséfek világától, akik óvszert húzva a kezükre készítenek el egy tökfőzeléket.
Nagyon nem bírta a celebszakácsokat, szinte mindenkit elküldött a fenébe azért, mert fantáziálatlan, futószalagon készített, kilúgozott műsorokat forgattak, amivel becsapják a nézőket, és hamis képet festenek imádott hivatásáról.
Még egy érdekesség, ami miatt rajongani lehetett, lehet érte. Könyvéből kiderül, hogy konyhájába bármelyik alkalmazott hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel a lemezjátszóra, akkor az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkra esküdött, kedvence a New York Dolls, The Stooges és a Ramones. Egyik könyvét egyenesen Joey-nak, Dee Dee-nek és Johnny-nak, a Ramones együttes tagjainak ajánlotta.
Búcsú - „Nem kell veled egyetértenem, sőt, szeretnem sem kell, ahhoz, hogy tiszteljelek.”
Nem tudhatjuk, hogy mi történt Anthonyval péntek hajnalban. Mivel munkája az volt, amit a legjobban szeretett ezért csak arra gondolhat az ember, hogy valami nagyon komoly családi probléma állhat az érthetetlen döntés hátterében. Erről viszont keveset tudunk, hiszen azok közé az ismert emberek közé tartozott, akik magánéletüket normálisan élték, nem a bulvárlapok címoldalán.
A híres Barack Obama-interjú során egy emlékezetes estét töltöttek Hanoiban, ahol közösen beültek egy kifőzdébe tésztát enni. A volt amerikai elnök pénteken az alábbi Twitter-üzenettel búcsúzott: „Alacsony műanyag szék, olcsó, de ízletes tészta, hideg Hanoi sör – így emlékszem Tonyra. Sokat tanított nekünk az ételekről, de megmutatott valami sokkal fontosabbat is. Az ételek azon képességét, hogy összehozhatnak minket. És azt is, hogy kevésbé kell félnünk az ismeretlentől. Hiányozni fog.”
Mennyire igaza van.
Isten áldjon Tony!
(A fejezetcímekben olvasható idézetek Anthony Bourdain-tól valók.)
