A nap sztorija – Az ember, akit Dr. House-nak hívnak

Ma ünnepli születésnapját Hugh Laurie angol színész, humorista, író és zenész. Bár közel 50 filmben játszott, ennek ellenére legismertebb szerepe Dr. Gregory House, a Doktor House című televíziós sorozatból. Nekünk, európaiaknak mindig öröm, ha kontinensünkről számozó színész ér el sikereket Amerikában, ugyanis ott sok a pénz, sok a stúdió és sok a színész, de igazán jó kevés van. Ezért kénytelenek importálni. Így járt Hugh is, akinek megismerjük pályafutását mai időutazásunkban.

 

 

Kis magyar kórházsorozat-történelem

Hazánkban mindig is nagy népszerűségnek örvendtek a kórházakban játszódó sorozatok. Azt, hogy a magyar társadalom miért szereti televízió-képernyőn bámulni a hordágyon betolt, vért köpő, hörgő sebesülteket, a gépekre kötött, bágyadt-sápadt betegeket, a fehérköpenyes orvosokat és ápolónőket, az megérne egy külön tanulmányt.

Blazsej doktor (forrás: femina.hu)

Hazánkfiait a csehszlovák Kórház a város szélén és az eneszkás Klinika vezette be az orvosi sorozatok világába. Előbbiben Blazsej doktor, a másodikban Brinkmann professzor és fia tettek mély benyomást a magyar anyákban, lányokban. Pedig kalandjaik finoman fogalmazva sem bővelkedtek humorban és akciókban. Inkább a drámán volt a hangsúly, így a Klinika orvosának például olyan kérdéseket kellett magának feltennie, mint hogy az életfogytiglani fegyházra ítélt gyilkost vagy a hegyi mentőszolgálat balesetet szenvedett tagját operálja meg először, mikor mindketten egyszerre kerültek a klinikára, de a gyilkosnak súlyosabb az állapota. Hasonló morális dilemmákkal kellett megküzdeniük a kórházsorozatok új generációjához tartozó, amerikai Vészhelyzet doktorainak. Talán nem véletlen, hogy máig ez a legnépszerűbb kórházsorozat Magyarországon.

Ha már kórházsorozat, akkor meg kell említenünk az eddigi egyetlen magyar klasszikust, a Jóban Rosszban-t is. A történetek egy luxus-magánintézményben, a Csillagvirág Klinikán játszódnak. A sorozat ugyan Magyarországon, magyar szereplőkkel készült, de annyi köze volt a magyar valósághoz mint Isaura-nak és a Rabszolgasorsnak.

A következő generációs orvosos sorozatok már tucat számra készülnek. Ezekre jellemző, hogy mivel a nézőknek egyre több izgalom, vér és/vagy dráma kell ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a figyelmüket. Egyszerűen ez lett a trend, a filmek egyre erőszakosabbak/drámaiabbak, így egyre jobban kifelé tolódik az a határ, amely elborzasztja/megríkatja a nézőt. Növekszik az ingerküszöb és ezt minden részben muszáj megugrani, különben nem néznék a sorozatot. A tucatfilmek közül színvonalban a Grace klinika és a Dr. House emelkedik ki.

 

 

A kezdetek

James Hugh Calum Laurie  napra pontosan 59 éves, 1959. június 11. látta meg a napvilágot Oxford-ban. Anglia legrégebbi egyetemi városában nőtt fel. Apja, William George Randal Mundell Laurie orvos volt, egy Cambridge-diplomás körzeti orvos. Anyja, Patricia háztartásbeli anyuka volt, aki minden idejét annak szentelte, hogy felnevelje négy gyermekét. Hugh előbb a Dragon Schoolban tanult, amely egy híres előkészítő iskola Oxfordban, majd Nagy Britannia egyik legelismertebb magániskolájába, az Eton College-ba került. Miután leérettségizett, a Cambridge-i Egyetemen tanult tovább, ahol antropológia és archeológia szakpáron végzett. Saját bevallása szerint azért ment oda, hogy kedvenc sportjának, az evezésnek hódoljon. A sportot egy betegség miatt abba kellett hagynia, viszont az egyetemen megismerkedett Stephen Fry-jal és Emma Thompson-nal, akikkel együtt csatlakozott az egyetem színtársulatához. Ez volt a Cambridge Footlights, és jelentős sikereket értek el, évadzáró műsorukat a televízió is leadta 1982-ben. Ennek folyományaként jöttek a felkérések a három fiatal tehetséges színésznek, így ez a csoport indította el mindhármuk karrierjét, melyek több ponton össze is fonódtak.

 

A baráttal, Stephen Fry-val (forrás: hellomagazine.com)

 

Többek között ők írták az Alfresco című sorozat, de a nyolcvanas években a színészi feladatok is sorra megtalálták Hugh-t. Ebből a korszakból a legismertebb munkája a már klasszikusnak számító Fekete Vipera című vígjátéksorozat, melyben bebizonyította, hogy helye van Anglia legtehetségesebb színészei között.

 

Az 1990-es évek

A kilencvenes évek ikonikus szerepek sorát hozta Hugh-nak.

A Stuart Little főszereplőjeként (forrás: variety.com)

Legjobb bartátjával, Stephen Fry-jal az Egy kis Fry & Laurie komédiasorozatban sikeres párt alkottak.  Szintén együtt játszottak a Szilveszteri durranások című filmben, továbbá Kenneth Branagh-val, és Emma Thompson-nal. Fry-jal közös következő vígjátéksorozatuk, a Majd a komornyik 1990-ben indult és ’93-ig tartott,

1995-ben szerepelt az Emma Thompson nevével fémjelzett Értelem és érzelem adaptációban.

1996-ban egy hollywoodi alkotásban is feltűnt, a 101 kiskutyában.

1999-ben elvállalta a Stuart Little főszerepét, melyet még két folytatás követett. Ugyanebben az évben újra összeállt a Fekete Vipera csapata, és elkészítették az Oda és vissza című időutazós különszámot. A kétezres évek elején ismét mozifilmek jöttek, két romantikus vígjáték, a Papás-mamás és a Riói lány, amelyekben Hugh újabb oldalát mutathatta meg. 2003-ban szerepelt a Negyedik X című. hatrészes sorozatban, melynek egy epizódját rendezte is.

 

 

Doktorház

Történt, hogy 2004-ben Hugh Namíbiában, egy forgatáson készítette el meghallgatási kazettáját egy új orvosos sorozathoz egy hotel mellékhelyiségében – mivel ott voltak a legjobb a fényviszonyok. Annyira lazán és flegmán hozta a karaktert – ráadásul a film miatt több napos borostát viselt és nem fésülködött – hogy a producerek azonnal meglátták benne Dr. Gregory House-t. A többi már történelem. A szerződést megkötötték, Hugh Amerikába költözött, és 2004 – 2012 között 8 évadban játszotta el a televíziózás egyik legkarizmatikusabb figuráját.

A címszereplő megformálásáért 2005-ben Emmy-díjra jelölték, 2006-ban és 2007-ben Golden Globe-díjat nyert, 2008-ban pedig ugyanezért csak jelölést kapott. A Doktor House a nyolcadik évaddal 2012. május 21-én ért véget.

A 10 hónapos, napi 12-14 órás sorozatforgatás mellett Hugh-nak kevés ideje akadt másra. Mégis 2008-ban megjelent Az utca királyai című filmje, melyben Keanu Reeves, Forest Whitaker és Chris Evans mellett szerepelt. 2010 nyarán pedig leforgatta a Csípem a családod című független filmet, többek között Leighton Meester-rel.

2016-ban készült el az Éjszakai szolgálat cím krimisorozat, melyért tavaly Golden Globe-díjat nyert.

 

Hangszereken is játszik (forrás: musictales.club)

 

Magánélet

1989 óta él feleségével, Jo Green-nel. Házasságukból három gyerek született, Bill, Charlie és Rebecca.  Rebecca már filmszerepet is kapott a 2001-ben készült Wit című filmben.

Hugh a filmezés mellett több hangszeren játszik, és 2006 vége óta a Band from TV nevű, színészekből álló zenekarban játszik, zongorán. 2011-ben jelent meg Let Them Talk című blues lemeze. 

Sokoldalúságát mutatja, hogy írói vénával is rendelkezik, eredetileg 1996-ban íródott regénye, amely talán kémregénynek is beillő fordulatokkal meséli el egy fegyvercsempésznek szegődő angol történtetét, A balek címmel jelent meg hazánkban, még 2007-ben. Idáig egyedülállóként.

 

Isten éltesse a sokoldalú Hugh-t!

Megosztás:

Címke: , , ,