Minden év július elseje a magyar egészségügy napja, egy nagyszerű ünnep, amely az egészségügyben dolgozók munkájára irányítja a figyelmet. Hogy miért ez a nap? A választ tudjuk: mert ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. A kiváló orvos életútját mindenki ismeri, a haláláról viszont keveset tudunk. Az emléknap kapcsán ennek járt utána a behir.hu napi rovata. Tartsanak velünk!
Az út eleje
Semmelweis Ignác napra pontosan 200 éve, 1818. július 1-jén született Budán, abban a tabáni házban, amely ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. A módos család ötödik gyerekeként látta meg a napvilágot.
A középiskolai tanulmányokat a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte el.
1837-ben – apja kívánságára – iratkozott be a bécsi egyetem jogi karára. Egy év múlva már az orvosi karra járt, ugyanis be-belátogatott egyik barátja anatómiaóráira, és annyira magával ragadták a látottak-hallottak, hogy szakmát váltott.
Növénytani értekezéssel doktorált, de szülészmesteri oklevelet is szerzett, s rendszeresen részt vett boncolásokon is. 1846-ban ideiglenes, majd később végleges tanársegédnek nevezték ki Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt fiatal anyák tragédiáival.
Feltűnt neki, hogy az otthon szülő anyák között sokkal kevesebb az áldozat, holott professzorok helyett képzetlen szülésznők, bábák vezették le a szülést. Ekkoriban halt meg egy kollégája, aki boncolás közben megsértette a kezét, és fertőzést kapott. Semmelweisnek a boncolási jegyzőkönyvet olvasva feltűnt, hogy az teljes mértékben egybevág a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel.
A felismerés és fontossága
Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson. Semmelweis volt az első, aki észrevette: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a szülő nőhöz érnének, erős fertőtlenítő szerekkel, elsősorban klóros vízzel mossanak kezet.
Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett magának kollégái között, akik büszkék voltak kezük “kórházi szagára”, és mélységesen sértette őket a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát.
Meg nem értés
Amikor kitört az 1848-as forradalom, a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak kényelmetlen magyar kollégájuktól, akinek Pestre kellett költöznie. Távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, ugyanakkor ismét rekordmagasságba szöktek a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások.
Másfélévnyi munkanélküliség után 1851-ben a Rókus Kórház főorvosának, majd 1855. július 18-án a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a Pesti Tudományegyetemen. A vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt.
1857-ben, 39 évesen nősült meg, felesége egy gazdag kereskedőcsalád lánya, Weidenhoffer Mária. Úgy tűnt, remekül sikerült a házasságuk, szerettek együtt lenni, a kor szokásaival ellentétben a feleség tegezte a férjet, sőt a betegekhez is elkísérte őt. Öt gyerekük született, ketten azonban csecsemőkorukban meghaltak.
Az önmarcangolás
Semmelweis Ignác az újabb és újabb szakmai kudarcok után azt gondolta, hogy tanulmányt jelentet meg, hátha a tudományos bizonyítékokkal sikerül felráznia az orvostársadalmat. Mindvégig úgy érezte, ha nem jár sikerrel, akkor ő maga is felelős lesz a további halálesetekért.
1858-ban A gyermekágyi láz kóroktana címmel hosszabb cikksorozatot közölt az Orvosi Hetilapban. 1860-ban Bécsben adták ki német nyelven A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése című művét, de még a legkiválóbb orvostanárok közül is csak kevesen fogadták el elveit, ezért 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz.
A szenvedélyes, vádló mondatok miatt pesti kollégái is ellene fordultak, úgy érezték, hogy Semmelweis szégyent hoz a magyar orvosokra. Felesége családja sem pártolta, egyszerűen csak Bolond Nácinak nevezték egymás között.
A professzor hangulata egyre romlott, ezt ma valószínűleg mániás depressziónak diagnosztizálnák. Ingerlékeny volt, egyre gyakrabban támadtak dühkitörései, éjszaka alvás helyett sétált.
Rejtélyes halála
Halálának körülményei évtizedek óta tudományos viták tárgya.
Amit biztosan tudunk, hogy a temetésén sem a felesége, sem a gyerekei, sem pedig a kollégái nem jelentek meg. A bécsi intézet, miután meghamisította a rá vonatkozó dokumentumokat, száz évre elzárta azokat. A konzíliumban részt vevő orvosok elhíresztelték azt a pletykát, hogy Semmelweis műtét közben megvágta a kezét, és vérmérgezést kapott. Felesége megváltoztatta a nevét, majd a morfium rabja lett, Béla fia pedig öngyilkosságot követett el. Sokáig senki nem törődött a zseniális orvossal, könyvének megjelenése után egy évtizeddel Pasteur felfedezte a bakteriális kórokozókat, és ezzel igazolta Semmelweis elméletét. Néhány évvel később külföldön az anyák megmentőjének kezdték hívni a magyar orvost, de itthon még sok évnek kellett eltelnie ehhez.
Semmelweis halálával több neves kutató is foglalkozott.
Nyáry Krisztán ismert és elismert irodalomtörténész kutatása szerint Semmelweis professzor, feleségével és kislányával Bécsbe, egy bőrgyógyász barátjának klinikájára utazott. Amikor a hosszú út után felébredt a vendégszobában, legnagyobb megdöbbenésére ápolók állták útját, és nem engedték őt a családjához. Közölték vele, hogy egy elmegyógyintézetben van, ahová őrültként utalták be. Amikor tiltakozott, brutálisan megverték, kényszerzubbonyt adtak rá, több csontját eltörték, mellkasa szétnyílt. Orvosi ellátás nélkül a sebek elfertőződtek és vérmérgezést kapott. Napokig agonizált, sem orvost, sem papot nem hívtak hozzá.
Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus Tudósok - Gének – Tanulságok című könyvében foglalkozik a professzor halálával is. Ezek szerint Semmelweis enyhén szólva nehéz ember volt, de nem volt elmebeteg. Elmegyógyintézetbe utalásáról feleségének panaszait követően háromtagú konzílium döntött, akik „lehetőséget láttak orvosi indokkal történő eltávolítására”. A tragikus véget azonban bizonyosan nem akarták, „nem számítottak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak brutális magatartására, sőt gyilkos tettére”. Az ápolók két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták - a boncolási lelet többszörös végtagtörésről is szól - majd „megkötözve, orvosi ellátás nélkül, a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni”.
Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, az Orvostörténeti Múzeum korábbi igazgatója is kutatta Semmelweis életét, halálának körülményeit. Szerinte Semmelweis legkésőbb 1849-ben vagy 1850-ben elkapta a szifiliszt, és családja 1865-re úgy döntött, hogy a kimerült orvost elmeintézetbe kell vinni. A választás egy bécsi intézetre esett, ahova felesége mellett Semmelweis gyermekkori jó barátja, Markusovszky Lajos, a magyar orvostársadalom egyik legnagyobb figurája kísérte el a beteg orvost, aki mit sem sejtett sorsáról. Nem tudta, hogy tébolydába fogják zárni, azt hitte, hogy inspiciálni mennek, meglátogatnak néhány egészségügyi intézményt. Aztán hirtelen bezárt ajtók mögött találta magát, ahol Semmelweis protestálni kezdett. A főigazgató szerint az orvost nem sokkal később a kórházban brutálisan megverték: Semmelweis alig két héttel később belehalt sérüléseibe.
A nagy nyomozó hírében álló Garamvölgyi László kriminalisztikai vizsgálataival is hasonló eredményre jutott: szerinte is brutálisan agyonverték az anyák megmentőjét a bécsi elmegyógyintézet pincéjében. Az elmélet szerint az orvos ellenfelei felhasználták a betegsége kezelését, hogy megszabaduljanak a kezelhetetlen Semmelweistől.
Tényleges betegsége a mai napig nem ismert, miként szörnyű halálának körülményei sem tisztázottak.
Köszönjük
De evezzünk kellemesebb vizekre.
A magyar egészségügy napja egy 1992 óta, minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon.
2010-ben Réthelyi Miklós törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelyben a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánítását kérte a következő indoklással: „az egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését, presztízsének emelését szolgálja”.
A parlament ezzel egyetértett, így július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.
A behir.hu a magyar egészségügy napja alkalmából tisztelettel köszönti és hasznos munkát, jó egészséget kíván valamennyi egészségügyben dolgozó munkatársnak!
