Mai történetünk hőse érdekes ember, aki a tudomány világából érkezett a puhafedeles irodalom világába. Első könyvei idején még Vavyan Fable és Nemere István voltak a vetélytársai. Az 1980-as évek közepén lazult a rendszer és létrejöttek kisebb könyvkiadók, amelyek már nem csak azt adhatták ki, amit Aczél György elvtárs gyomra nem böfögött fel, hanem befogadott. Sorra jelentek meg könyvek, melyeket falt az internet előtti népesség. Lőrincz L. László 1973 óta ír, folyamatosan. Olyan termékeny, hogy művei megszámlálhatatlanok és az igazi gyűjtő bajban is van, ugyanis külön könyvtárszobát kell fenntartani kedvencének. Ismerjük meg L.L.L. életét és pályafutását!
Kuláksorból a Magyar Tudományos Akadémiáig
Lőrincz L. László napra pontosan 79 esztendeje, 1939. június 15-én született az alig több, mint 200 lelkes Somogy megyei Szilvásszentmártonban. Kiskorában pilóta szeretett volna lenni, később olvasmányélményei, elsősorban Karl May műveinek hatására döntött úgy, hogy Kelet-kutató lesz. Arról álmodott, hogy majd expedíciókat szervez és megírja úti kalandjait.
A kor szelleme, a kommunizmus és földi helytartói azonban közbeszóltak. Lacikát kiváló tanulmányi eredményei ellenére származása – egyik nagyszülője kuláknak minősült, a másik református lelkész volt – nem vették fel gimnáziumba, így a kaposvári Édesipari Szakközépiskolában érettségizett. Az ELTE bölcsészkarán török vagy perzsa szakra akart menni, de mivel túljelentkezés volt, ezért ismerősei tanácsára mongol szakra iratkozott be. Történelem-mongol szakos diplomáját 1962-ben szerezte meg. Tanulmányai során hosszú éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen is.
Miután végzett, tagja lett a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének, később a Kelet-kutató intézet tudományos főmunkatársa, majd az ELTE előadójává vált. 1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa. A tibeti és a mongol folklór és irodalom, valamint e népek történelme képezi tudományos munkásságának fő területeit. Ebben a témakörökben mintegy száz cikke és több könyve is megjelent, például a mongol népköltészetről és mitológiáról, Mongólia történetéről, a tibeti démonokról és varázslókról, ezen kívül magyarra fordított burját és mongol eposzokat is.
A tudás átadása puhafedeles szerkezetben
Szépírói pályáját 45 éve, 1973-ban ifjúsági regények írásával kezdte, első regénye A sólyom kinyújtja karmait. Igazán népszerű íróvá azonban a nyolcvanas évek elejétől megjelenő tudományos fantasztikus regényei, valamint a Galaktika folyóiratban megjelent sci-fi novellái tették.
1983-ban Leslie L. Lawrence néven publikálta Sindzse szeme című kalandos krimijét, amellyel nem várt sikert aratott. A Himalájában játszódó izgalmas és fordulatos történet főhőse az angol állampolgárságú, de magyar származású rovartudós és Kelet-kutató Leslie L. Lawrence, aki több nyelven beszél, biztos kézzel bánik a Smith and Wesson revolverrel, briliáns elme, nem mellesleg pedig a női szívekhez is könnyedén megtalálja az utat. Vagyis a hősünk által kitalált figura egyfajta Indiana Jones-ba oltott James Bond. Az író egy interjúban elárulta, hogy főszereplőjét egy Mongóliában szolgálatot teljesítő, angol diplomatáról mintázta, aki kilenc nyelven beszélt és kémelhárítóként dolgozott a második világháború idején. Az embernek mégis az az érzése, hogy igazából az író gyermekkori vágyait írta, írja meg ezekben a művekben, vagyis a főszereplő ő maga.
A szimpatikus különc, Lawrence alakja több regényben is felbukkan, hol Afrikában, hol Indiában, Tibetben, vagy éppen Kínában ered a rosszfiúk és a titokzatos természetfölötti jelenségek nyomába, természetesen mindig sikerrel.
Az író regényeiben sem tagadja meg tudós mivoltát, a fordulatos kalandok jó ürügyet kínálnak számára némi tudományos ismeretterjesztésre is. Hősünk Frank Cockney néven is publikált krimiket Négy fekete koporsó, valamint Rókacsapda címmel. Az író szenvedélye és nem mellesleg munkájának is része az utazás, műveinek szinte valamennyi helyszínét felkereste már, hogy az adott országnak és az ott élő népek kultúrájának minél szemléletesebb leírását tudja adni regényeiben.
Munkásságát eddig Galaktika-, Arany Meteor- és Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. A hivatalos elismeréseknél is sokatmondóbb azonban a tény, hogy Lőrincz L. László napjaink egyik legolvasottabb magyar írója, évente két könyve jelenik meg többezres példányszámban, és ezek szinte mindegyike szerepel a könyvek top tízes listáján.
A cipőfűzős ember
Kishazánk egyik legismertebb orientalistája, vagyis keletkutatója, aki a keleti népek műveltségével, főleg nyelvével foglalkozó tudós 1966-ban nősült, két gyermeke van. Lánya, Lőrincz Judit Lívia 1971-ben született és apját megirigyelve író lett, fia, Lőrincz Márton 1973-ban jött a napvilágra és ügyvédként praktizál.
Mi, akik ismerjük műveit és tiszteljük tudását már csak egyetlen dolgot kérhetünk: valaki magyarázza már el a Mesternek a cipőfűző rendes használatát, mivel Ő nyakkendőként viseli. A nyakába teszi, ráigazítja a gallért, ráhúz valami, lehetőleg csillogó izét és kész.
Valaki mondja el, hogy azt az eszközt az alsó végtagunkon hordjuk és azért találták ki, hogy a cipőt - ami védi a lábunkat - összefogjuk vele.
Isten éltessen, Laci bácsi!
