A nap sztorija – 40 éves a Kapcsoltam

2019. március 26. 12:24 | Diós Zsolt

Pontosan 40 esztendeje, 1979-ben indult hazánk első telefonálós vetélkedője, a Kapcsoltam. Az ország egy emberként izgult, hogy a játékos rájön-e a logikai és műveltségi kérdések helyes válaszaira. A műsor Vitray Tamás vezetésével indult, de az első adások után Rózsa György került a helyére. A Magyar Televízió merész húzása bejött, hiszen az ország pillanatok alatt megszerette a sokat mosolygó és sok pohár vizet ivó Rózsa Gyurit. A népszerű műsor tíz évet élt meg. A TV2 2001-ben tett egy kísérletet a játék felélesztésére Vitray Tamással, de az új Kapcsoltam hamar eltűnt a képernyőkről. A behir.hu időutazó rovatában a műsorra emlékezünk, mely maga a közszolgálati tévézés esszenciája és egyik legjobb pillanatait adta az ősidőkből. Tartsanak velünk!

 

 

Az első adások egyike, még Vitrayval (forrás: wmn.hu)

A kvízműsorok megjelenése a hazai képernyőn

Az első igazán emlékezetes televíziós vetélkedőben Egri János kérdezett, a kedves játékos pedig válaszolt. Lehetőleg jól. A Kérdezz, felelek! 1972-ben indult, és egészen 1997-ig futott az Magyar Televízióban. Ez volt az a produkció, amely meghonosította a mutatós hossteslányok intézményét.

Vágó István jelentkezett a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőbe, ahol Vitray Tamás a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését. Ez volt a Van benne valami című vetélkedő, mellyel elkezdődött Vágó tündöklése és kvízmesterré lényegülése 1976-ban. A Van benne valami klasszikus tévés barkochba volt, az éneklő Dollyval egy hintaszékben. Ha a játékos kitalálta, amire Vágó úr gondolt, akkor megnézhette, mi van a reluxa mögött. A nyeremények skálája a televíziókészüléktől a konyhai kisgépen át a virágcserépig terjedt.

1979-ben a már akkor is majdnem mindenható Vitray Tamás ötlete alapján elindult a Kapcsoltam. A műsorvezetői feladatokat az első néhány adásban Vitray vitte, de 1980-ban a szellemi fronton ismeretlen, de kellően bájos Rózsa György vette át.

 

 

A siker titka: készpénz a nyeremény

A 40 esztendeje indult kvízműsorban nem voltak látványos díszletek, sőt, a stúdió megjelenése roppant puritán volt. Egy olcsó körfüggöny, egy íróasztal, egy állítható magasságú zongoraszék, tíz kis fülke a telefonos kisasszonyoknak, valamint egy sorsoló kerék, melyre azért volt szükség, mert a stáb egyetlen adás után 97 000 megfejtést kapott.

Könyv is megjelent 1987-ben (forrás: regikonyvek.hu)

Nem voltak több milliós nyeremények sem, a fődíj 10 240 forint volt. Ma már megmosolyogtató az összeg, de az 1980-as években komoly nyereménynek számított, egy átlagos havi fizetés többszöröse volt.

 

1980-ban a képernyősök munkáját még nem segítették "sztájlisztek", ezért történhetett meg az, hogy első adásában Rózsa Gyuri a szekrényében lógó, egyetlen nyári, fehér öltönyét vette fel. Az operatőrök háborogtak, mondván a fehér szín szétveri a képet. Ő azonban divatot teremtett és kilenc éven át fehér öltönyben, fekete ingben és fehér nyakkendőben vezette a Kapcsoltamot.

A stúdióban a műsorvezetőn kívül fontos szerep jutott a telefonos kisasszonyoknak, illetve Kovács P. Józsefnek, aki felkonferált, a sárga színű telefonnak és a kérdéseket rejtő nagykönyvnek.

A titokzatos nagykönyv egy hétköznapi aláíró dosszié volt és az adások előtt két nappal kerültek bele gépelt lapokon a kérdések és a válaszok, nehézségi fok szerint.

A kérdéseket a Füles magazin munkatársai és más, tapasztalt rejtvényszerkesztők írták, ezek közül Rózsa Gyuri Fröchlich Márta segítségével választotta ki az adásba kerülőket. A vállalkozó kedvű nézők csak a telefonszám egyik részét kapták meg, néhány számjegyet maguknak kellett megfejteniük.

A nyereményt készpénzben kapta meg a játékos vagy a játszó társaság. Ebben rejlett a Kapcsoltam addig soha nem látott sikerének egyik titka. Addig ugyanis pénzt nem, csak hangszórót, lemezeket, könyveket lehetett nyerni. Szakértők szerint a siker másik tényezője az élő adás és a telefon adta lehetőség volt. Minden néző úgy érezte, hogy ő is bekerülhet a játékba, és még csak Budapestre sem kellett utaznia selejtező próbajátékra, nem kellett jelentkező levelet írnia, csak leülni a tévékészülék elé, és felemelni a telefont.

A vetélkedő népszerűségéhez hozzájárult annak közösségteremtő jellege, ugyanis baráti társaságok, brigádok, hivatali kollégák, családtagok gyűltek össze egy-egy játék alkalmával, valamint a játékvezető újszerű műsorvezetői habitusa, udvariassága, derűje is sokat nyomott a lattba. Mindez 1989-ig tartott, amikor a Kapcsoltam stúdiójából megszűntek a sugárzások.

 

Újra kapcsoltam

2001-ben már javában dúlt a kereskedelmi televíziók harca a nézettségért. A TV2 gondolt egy merészet és műsorára tűzte a Kapcsoltamot, az ötletgazda Vitray Tamás műsorvezetésével.

A bukás borítékolható volt (forrás: youtube.com)

A telefonos kvízjáték hetente ötször, élő adásban volt látható. Vitray a beharangozó sajtótájékoztatón olyanokat mondott, hogy: „A feladatok, a kérdések hasonlóak lesznek a húsz évvel ezelőtti Kapcsoltam műsorban feltettekéhez. A vetélkedő főként a logikára, asszociációs készségre alapít, s a műveltségi feladványok mellett inkább a játékos leleményességére épít. A kérdések összeállításában kiemelt hangsúlyt helyezek a magyar nyelv szerepére, és törekszem majd, hogy a betelefonáló játékosnak próbára tegyem anyanyelvi szókincsét.”

Na, innentől tudni lehetett, hogy a műsor halálra van ítélve, ugyanis az ezredforduló után már a magyar társadalom jelentős része nem is értette azokat a szavakat, hogy játékos leleményesség, hogy logika, hogy asszociációs készség.
Az újratöltött kvízműsor pillanatok alatt megbukott.

A csatorna nagyon hamar letette a minimális nézettséget produkáló  műsort a reggeli sávbat és odaadta Csisztu Zsuzsának, illetve Kasuba L. Szilárdnak.

Rövid időn belül be is szüntették a műsort.

 

 

Konklúzió

Az újrakapcsolás nem sikerült. A műsort, melyet az 1980-as években vasárnaponként, 20.40-től adta a televízió a Derrick című sorozat után, melyről másnap az egész ország beszélt, megölte a kereskedelmi televíziózás.

További programok »

Kultúra

FEL