A Ford T-modell elnevezésű autót (főkép: alapjarat.hu) 1908 szeptemberétől 1927 októberéig gyártotta Henry Ford cége, a Ford Motor Company. Beceneve Bádog Böske (Tin Lizzy) volt.
Az autó páratlan sikerének alapja a konstrukció egyszerűsége és célszerűsége volt, amelyet az akkori viszonyok között újdonságnak számító anyagok és technológiai alkalmazások is segítettek. Népszerűségének okán több mint tizenötmillió darabot gyártottak belőle. 1914-ben a Ford több autót gyártott, mint az összes többi járműgyártó együttvéve. A gyártókapacitás csúcsát 1925 jelentette, amikor napi 9–10 ezer autó gördült le a gyártósorról, és ez éves szinten már a kétmilliót is meghaladta. A gyártott darabszám tekintetében más autótípus egészen 1972-ig nem tudta ezt felülmúlni, akkor elsőként a Volkswagen Bogár volt képes megelőzni.
Ez a modell magyar szempontból is nagy jelentőségű, hiszen tervezői csapatában két neves autókonstruktőrünk is jelen volt, Galamb Józsefés Farkas Jenő.
Ellentmondás is kialakult körülötte, hiszen a T-modellt egy nemzetközi szakzsűri szavazása során a 20. század autójává választották. Ugyanakkor szerepel a világ ötven legrosszabb autójának listáján is, ahol az egyszerű karosszéria és belső tere miatt a Zastavához hasonlították, holott éppen ez volt az előnye, mivel így alacsonyan lehetett tartani az árát.
Az autó mindenesetre legendássá vált, amelyből magánszemélyek és múzeumok is sokat megőriztek. Magyarországon a Közlekedési Múzeumban, valamint a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (ahol Galamb József folytatta tanulmányait) épületében egy-egy tökéletes állapotú, a makói Galamb József Szakközépiskolában pedig egy felújításra váró T-modell látható.
A mindenre jó autó
Henry Ford a valóságos igényekre alapozva állította fel a T-modellel szembeni követelményeket. Következésképpen járműve majdnem annyira volt egy mezőgazdasági vontató vagy stabil motor, mint amennyire autó. A terepjáró-képességének és robusztusságának köszönhetően, a T-modell mindig is felhívta magára a figyelmet. Képes volt köves, sáros tanyasi utakon menni, átgázolni sekély folyókon, megmászni egy meredekebb emelkedőt, és aztán a kerekét leszedve különböző gépi szerszámokat, vízszivattyúkat meghajtani, vagy akár generátorként működni. Az 1922-es októberi Fordson Farmer című havilapban a T-modell egy igen egyedi felhasználási módjáról olvashatunk, miszerint egy pap mozgó templommá alakította autóját, amiben még egy kisebb orgona is elfért. Ebben a korszakban egész autókat (beleértve több száz T-modellt) alakítottak át élelmes tulajdonosaik például mezőgazdasági vontatóvá vagy fűrésszé.
A kézi összeszereléstől a tömeggyártásig
A T-modell bevezetésének idején még az akkori eljárással készültek a járművek, azaz kézzel, ezért az így legyártott autók száma alacsony volt. Ford Piquette gyára nem tudta tartani a lépést az igényekkel, hisz az első hónapban csupán 11 példányt adtak át. Egyre több gépet kezdtek használni, hogy egyszerűbb legyen a gyártás. 1910-ben, miután 12 000 T-modellt összeszereltek, Henry Ford átköltöztette a gyárat az új, Highland Park komplexumba. Ennek eredményeként már három percenként gördültek le Ford autói, sokkal gyorsabban, mint az előző gyártási módszerekkel, mivel a gyártáshoz szükséges időt és a munkaerőt lényegesen lecsökkentették.
1914-re már annyira modern lett a gyár, hogy csupán 93 perc kellett egy autó összeszereléséhez, az eredeti tizenkét és fél óra helyett. Ebben az évben Ford egymaga több autót gyártott, mint az összes többi járműgyártó együttvéve. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a kezdetben alacsonynak mondható 2 dollár 34 centes napi béreket meg tudta duplázni. 1914. január 5-én Henry Ford bejelentette, hogy munkásai ötdolláros napibért kapnak és ezért nem kell naponta 8–9 óránál többet dolgozniuk. Az öt dolláros hírverés, túl azon, hogy kiváló marketing trükk volt, azért nem mindenkire vonatkozott. A hat hónap próbaidőt töltők, a nőtlenek, a válni szándékozók és azok a munkások, akik erkölcstelen életet éltek, nem kaphatták meg.
A T-modell annyira sikeres volt, hogy a cégnek 1917 és 1923 között már egyáltalán nem kellett reklámokra költenie. Összességében több mint 15 millió T-modell gördült le a gyártósorról, 1925-ben napi 9–10 ezret gyártottak, egy év alatt kétmillió darabot, vagyis többet, mint akkoriban bármely más autóból, és mindössze 240 dollárért. A T-modell eladási mennyiségét legelőször a Volkswagen Bogár szárnyalta túl, 1972. február 17-én.
