A múlt század elején, Csabán is kezdeményezték Munkácsy-szobor állítását

2022. október 9. 13:14 | behir.hu

A Mester halálát követően virágzásnak indult egyfajta „Munkácsy-kultusz”. Emléktáblákat avattak élete fontos helyszínein, közterületeket neveztek el róla, relikviáit, a róla szóló anekdotákat kezdték gyűjteni, és szobrot is terveztek állítani a tiszteletére.

Lukácsy Sándor már 1900-ban, Munkácsy halála évében készített róla egy 20 cm magas szobrocskát, amit könyvkereskedésekben bárki megvásárolhatott. 1905-ben a Képzőművészeti Társulat pályázatot hirdetett a festőművészt ábrázoló közterületi szoborra, melyet a Műcsarnok előtti téren kívántak felállítani. Az 1907-ben lejárt – sokadjára meghosszabbított - határidőre közel két tucat pályamű érkezett, de egyik mellett sem született döntés, mert egyiket sem tartották megfelelőnek, illetve hármat mégis. Ezek közül az egyik Horvai Jánosé volt, akinek Kossuth-szobrát 1905-ben avatták fel Békéscsabán. A megfelelő műalkotás kiválasztása azonban még hónapokig nem történt meg, és végül a kezdeményezés elhalt.

Az 1930-as évek elején Békéscsabán is mozgalom indult a Mestert ábrázoló szobor felállításáért. Az elgondolás szerint „Munkácsy szobrát a Szemián-sor és a Körös-part közötti sétányon, szemben a polgármester lakásával állítanák fel”, írta a Békésmegyei Közlöny 1934-ben, azaz a mai 1956-os emlékmű helyén, a Gőzmalom téri kisligetben kapott volna helyet. Mintáját Kapitány József készítette el a lap szerint, minden bizonnyal ugyanaz a szobrászművész, akinek az „Agg” című szobra koronázza a Zsidó Aggok Házának homlokzatát a mai Csaba utcán. Az eredetileg bronznak tervezett szobrot a magas költségei miatt a jóval olcsóbb kőből tervezték elkészíteni.

1936-ban kezdte meg a bizottság a munkáját, hogy a művész mellszobrának felállítását előkészítse, több sikertelen próbálkozást követően. Az ügy fontosságát jelezte, hogy – a lap szerint – akkor az országban még nem volt szobra Munkácsynak, s a költségek előteremtését társadalmi úton tervezték összegyűjteni. Aztán ebből és a bizottsági munkából sem valósult meg semmi. 1937-ben újabb kezdeményezés indult, megint egy budapesti szobor felállítására, de ezeknél több információt ezek a lapok nem közöltek. E kezdeményezéseket valószínűleg a világháborúk és a gazdasági világválság akadályozták meg.

Azóta több Munkácsy-szoborral gazdagodott Békéscsaba, melyek Borsos Miklós, Vilt Tibor, Mladonyiczky Béla, és Boros Péter alkotásai.

Szalay Ágnes

További programok »

FEL