A megyébe látogatott Soltész Miklós államtitkár

2020. május 13. 16:17 | D. Nagy Bence

Gyulán és Békéscsabán járt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Kormányzati támogatás révén megújuló épületek kapcsán látogatott Békés megyébe Soltész Miklós államtitkár szerdán.

Elsőként a gyulai Máriás-házat tekintette meg Kovács József, a térség országgyűlési képvselője, Görgényi Ernő polgármester és Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnökének társaságában. Az épület – a nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére – megközelítőleg 160 millió forintból újul meg. Az összeghez, amely többfajta támogatásból áll össze, a kormány 50 millió forinttal járult hozzá, így Gyula legrégebbi lakóházának felújítási munkálatai július 1-jével megkezdődhetnek.

– Gyula város számára rendkívül fontos az épített örökség rekonstrukciója, megőrzése, hiszen ez a kultúránk részét képezi. A legfontosabb, hogy a felújított épületekbe közösségek költözhessenek, újraindulhasson az élet – emelte ki Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Hozzátette, hogy a város a házat a német nemzetiségi önkormányzat kizárólagos használatára bocsátotta ötven évre.

 

Görgényi Ernő, Soltész Miklós, Kovács József és Mittag Mónika a Máriás-ház előtt.

 

Az államtitkár Gyula után Békéscsabára érkezett, ahol az evangélikus kistemplomot kereste fel Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel, Kondor Péter evangélikus püspökkel és Kutyej Pál evangélikus lelkésszel közösen. (A kistemplom felújításáról szóló beszámolónkat itt olvashatják.)

– A kormány a több mint 600 millió forintos támogatáson felül további 60 millió forintot ad a kistemplom felújítási munkálataira. Ezeknek az épületeknek a korszerűsításe nemcsak egy-egy csoportot érint, jelentősen hozzájárul a gazdaság újraindításához és a munkahelyteremtéshez is – hangsúlyozta az államtitkár.

 

További programok »

FEL