Soltész Miklós: Kiállunk a kétezer éves keresztény értékek mellett!

2021. június 28. 15:00 | D. Nagy Bence

Békés megye 35 településén 51 egyházi építmény újult vagy újul meg a kormány támogatása nyomán.

 

Hétfőn Békésre látogatott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Herczeg Tamás, Dankó Béla és Kovács József országgyűlési képviselők, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, és Kálmán Tibor, Békés polgármestere társaságában. Az államtitkár sajtótájékoztatót tartott a Békési Református Lelkészi Hivatal előtt, ahol a Magyar Templom-felújítási Program Békés megyei projektjeiről, valamint a program morális hátteréről számolt be a jelen lévő képviselőkkel közösen.

– Köszönet illeti az országos és a helyi egyházi vezetőket, hogy azokat a kétezer éves keresztény értékeket közvetítik, amelyeket Szent István óta Magyarország népe és nemzetiségei mind-mind fontosnak és szükségesnek tartottak – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy az egyházak által képviselt alapvető erkölcsi értékeket – amelyek nem csupán a krisztusi tanítás alapján, hanem a természet rendje szerint is megállnak – őrizni, segíteni kell. Soltész Miklós úgy fogalmazott, hogy ezen értékek megőrzése és továbbörökítése ugyan az egyházak feladat, de a magyar kormány segítséget nyújt az eszközök elérésében.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a 2020-as év végén Békés megyéből összesen 23 katolikus, 16 református, 8 evangélikus, 1 pünkösdi és három kisebb felekezet is igényelt támogatást. A pályázók mindegyike pozitív elbírálásban részesült, így 35 településen összesen 51 felújítási munkálat indul el 755 millió forint támogatásból.

– A megújuló templomok esetében a szakrális értékek mellett a környezeti értékek is nagy súllyal esnek a latba, hiszen az egyházaknak otthont adó épületek nemcsak az adott felekezethez tartozókhoz kapcsolódnak, hanem a teljes lakossághoz, a városképhez is – fogalmazott Dankó Béla, Békés megye 2. számú válaszókerületének országgyűlési képviselője. Mint mondta, választókörzetében 9 településen húsz nyertes pályázatot bíráltak el összesen 296 millió forint értékben.

A békési református templom. (Fotó: D. Nagy Bence/BMC)

 

Herczeg Tamás az 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjeként szélesebb körben is értékelte a támogatási programot.

– Nemcsak Békés, nemcsak Békés megye, de a Kárpát-medencei magyarság egésze is üdvözölheti ezt a kezdeményezést – hangsúlyozta a képviselő. Mint mondta, saját választókerületében 10 település 8 temploma újulhat meg összesen 117 millió forint értékben. Herczeg Tamás hozzátette, hogy a templomfelújítási program keretösszegén túl a Magyar Falu Program révén az érintett településeken többlettámogatás is rendelkezésre állt egyházi közösségi terek felújítására.

A 3. számú választókerületben 11 települést érintettek a fejlesztések 165 millió forint értékben.

– Ezekben a járvány alatti, utáni időkben különösen fontossá válik a hitélet és annak gyakorlása, ezért is köszönjük ezeket a pályázati forrásokat – összegezte Kovács József. 

Fotó: D. Nagy Bence/BMC

 

Az egyházak központi szerepéről Zalai Mihály emlékezett meg.

– Békés megye az elmúlt évszázadok alatt is rengeteget köszönhetett az egyházaknak. Nemcsak a lelki üdvért folytatott harc, hanem a polgárosodás, az oktatás fejlesztése és a szociális háló kiépítése miatt is – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke.

A tájékoztatón Katona Gyula, a Békési Református Egyházközség lelkipásztora és dr. Esiobu Anayo Augustus atya, a békési Szentháromság Plébánia plébánosa is részt vett. 

– Orbán Viktor miniszterelnök úr évekkel ezelőtt említette, hogy azért érdemes támogatni az egyházakat, mert azok minden egyes forint mellé egy másik forintot odatesznek. A pályázatból származó 15 millió forinthoz – amelyből a nyílászárókat újítottuk fel – most mi is közel ugyanennyit hozzáteszünk, melyet a templomkert műemléki rekonstrukciójára fordítunk – számolt be róla a református lelkipásztor.

További programok »

FEL