A szentmise után a jelenlévőket Szélné Rapport Erika, a német nemzetiségi önkormányzta elnöke köszöntötte, aki kiemelte: ezen a napon közösen hajtunk fejet mindazok előtt, akiket a II. világháborút követően – ártatlanul, gyakran csupán német nemzetiségük vagy vezetéknevük alapján – elhurcoltak "egy kis munkára". A „málenkij robot” kifejezés mögött azonban nem rövid ideig tartó munkavégzés, hanem hosszú évekig tartó szenvedés, nélkülözés és gyakran halál rejlett.
Több ezer magyarországi német – köztük számos helyi család tagjai – kényszerült elhagyni otthonát, hogy idegen földön, méltatlan körülmények között végezzen kényszermunkát. Marhavagonokban vitték őket a Szovjetunió távoli területeire, bányákba, gyárakba, ahol embertelen helyzetben éltek és dolgoztak – étlen-szomjan, betegen, sokszor remény nélkül.
Később Tóth Márton András harmonikajátékával folytatódott a megemlékezés, Astor Piazzola: Oblivion és Angel Cabral: La foule műveket hallgathattak meg az egybegyűltek, majd Szilágyi Sándor történész emlékbeszéde következett, aki elmondta: Gyuláról 550 német származású vagy német nyelvű polgárt vittek el málenkij robotra a Szovjetunióba, akik közül 64-en sosem térhettek haza. Kiemelte, fontos emlékeznünk azokra, akik büntetlenül bűnhődtek. Mindenki egy 200 kg-os csomagot vihetett magával, amit sokszor elvettek tulajdonosától. Sokan már az utat sem élték túl, hiszen számos betegség is terjedt a nem megfelelő feltétlek miatt. A lágerben lakók megjegyezték elhunyt társaik nevét, hogy ne merüljenek feledésbe.
A megemlékezés a Máriás-házban folytatódott, ahol Molnár Ábel verset szavalt. Kovács Lajosné egy túlélő visszaemlékezését olvasta fel a hazatérésről, ezután meghúzták a harangot és megkoszorúztuk a haranglábat. A programot Döge Csaba trombitajátéka zárta, majd minden résztvevőt megvendégeléssel vártak a szervezők egy baráti beszélgetésre.
Galéria
