A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Gyulán

2024. július 14. 11:23 | Osgyán Ágnes

Szentmisével és koszorúzással emlékeztek a málenkij robotra elhurcoltakra és az onnan hazatértekre Gyulán. A városból 1945 januárjában több mint ötszáz német nemzetiségű polgárt deportáltak a Szovjetunióba, ahol kényszermunkát végeztek.

Hálaadó szentmisével vette kezdetét a málenkij robotra elhurcoltak hazatérésére szervezett megemlékezés a németvárosi Szent József templomban vasárnap délelőtt Gyulán.

– Ez a veszteség valamennyiünké, hiszen gondoljunk bele, hogy a kényszermunkára elhurcolt emberek milyen értékeket teremthettek volna. Mit adhattak volna családjaiknak, szeretteinek. Nem csak az elhunytakra, hanem azokra a gyulai polgárokra is emlékezünk, akik hazatértértek, ebből a szempontból pedig ünnep a mai nap – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester. 

Az istentisztelet után a Máriás-ház udvarán Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszöntötte a megemlékezőket.

– A malenkij robortra való elhurcolásra emlékezünk, hiszen Gyuláról 550 civil polgárt deportáltak 1945 január 10-én német származása vagy neve miatt a Szovjetunióbeli lágerekbe, szénbányákba dolgozni. Közülük 64-en nem térhettek haza – mondta el az elnök. Hozzátette: az elhurcoltak többsége 1948 júliusában tért haza Gyulára, ám akadtak olyanok is, akik csak a következő évben találkozhattak újra rokonaikkal.

Az ünnepi beszédet követően  a Máriás-ház udvarán harangszó csendült fel és többen koszorút is helyeztek el az a hazatértek tiszteletére.

 

Galéria

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL