A macskák tényleg szeretik a gazdájukat

2020. július 12. 07:50 | behir

“A macska? Önző, öntörvényű, és saját magán kívül senkit sem szeret igazán” – szegény cicákat hosszú ideje legalább annyi előítélet övezi, mint ahány dorombolástól elérzékenyült macskagazdi siet a védelmükre, amikor a fentiekhez hasonló megjegyzéseket tesznek rájuk. Pedig ideje lenne leszámolnunk ezekkel a tévhitekkel, hiszen mára kutatások bizonyítják: egy cica semmivel sem szereti kevésbé a gazdáját, mint például a kutyák, akikhez oly gyakran hasonlítják őket.

A macskákat és a kutyákat azonban ebből a szempontból nem feltétlenül érdemes egymáshoz mérni, hiszen az évszázadok során nem egyformán alakult az emberrel való kapcsolatuk. A macskák hajlamosak (persze fajtájuktól és egyéni temperamentumuktól függően) még lakásban élve is megőrizni ragadozó vonásaikat, ami a gazdijukhoz való viszonyulásukat is érdekes sajátosságokkal színezi. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnének – sőt.

Örökké veled

Míg a kutyák hűségéről és ragaszkodó természetéről nem csak legendák, de könyvek és filmek egész garmadája szól, valahogy sokkal kevesebb szó esik olyan cicákról, akik elhatározták, hogy nem csak egy, de minimum kilenc életen át kitartanak valaki mellett.

Pedig nem is kell nagyon messzire menni egy ilyen példáért: ott van mindjárt Dean Nicholson és Nala története. A fiatal skót férfi két éve határozta el, hogy kerékpárra pattanva járja be a világot – akkor még úgy gondolta, egyedül. A terv Montenegro felé gurulva változott, amikor észrevett az út szélén egy elhagyatott kiscicát.

Dean nem akarta magára hagyni a kicsit, ezért a biciklije kosarában próbálta elfuvarozni a legközelebbi állatorvoshoz. Nala azonban – aki Az oroszlánkirály Nalája után kapta a nevét – annyira élvezte az utat és a fiú társaságát, hogy inkább a vállán ülve gyönyörködött az elsuhanó tájban. És nem is mozdult onnan azóta sem: ők ketten immár elválaszthatatlanok. (Dean és Nala egyébként Magyarországon töltötték a karantén időszakát, és csak nemrég indultak tovább. Instagram oldalukon mindenki nyomon követheti, éppen merre tartanak; a bejegyzések angol nyelvűek, de ez senkit ne tartson vissza – a képek magukért beszélnek.)

De említhetnénk akár “Bob, az utcamacska” történetét is, akire gazdája, James sérülten talált rá London belvárosában. James maga is az utcán élt, és mindaddig hiába próbált kiutat találni a függőségből. Ahogy ő fogalmazott, amikor néhány héttel ezelőtt, csaknem tizennégy együtt töltött év után örökre búcsút kellett venniük egymástól, Bob volt az, aki megmutatta neki az irányt, és célt adott az életének.

 

 

A történeteken túl

Ezek a történetek talán kevésbé ismertek, mint sírig tartó kutyahűségről szóló példák, de nagyon szépen mutatják, hogy az önzőséggel és a mindenek felett való függetlenséggel olyan gyakran “vádolt” macskák is képesek arra, hogy egy életen át szerető társai legyenek az embernek.

A mód, ahogyan hozzánk kötődnek, ráadásul nagyon hasonló a gyerekek és a kutyák kötődési mintázataihoz – legalábbis erre az eredményre jutott Kristyn Vitale, az Oregoni Állami Egyetem kutatója, a klasszikus Idegen Helyzet vizsgálat egyik változatának segítségével.

A kísérlet során az alanyok (azaz jelen esetben a cicák) két percet töltenek egy szobában a gazdájukkal, két percet egyedül, majd két percet ismét együtt. A kutatók ez idő alatt megfigyelik, hogyan viselkedik a macska az új környezetben (mennyire bátran fedezi fel az ismeretlen terepet, illetve milyen gyakran tér vissza az emberhez), és milyen hatással van rá a pár perces szeparáció.

Az eredmények alapján a típusokba sorolható 70 cica 64%-a biztonságosan kötődő volt, azaz melegen üdvözölték a szobába visszatérő gazdit, és fizikai kontaktust kerestek vele, mielőtt közelebbről is megnézték volna a szobában elhelyezett játékokat. Körülbelül 30%-uk inkább bizonytalan kötődési stílus jegyeit mutatta, és a gazdi ölében ülve folyamatos figyelmet követelt; néhányan közülük pedig jobbnak látták elszaladni és elrejtőzni az idegenek láttán. Ezek az arányok szinte pontosan megegyeznek azokkal az eredményekkel, amiket a gyerekek és a kutyák hasonló típusú vizsgálatai mutattak.

 

 

Igenis szeret

Ahogy Vitale is hangsúlyozta, a bizonytalan kötődés megjelenése, de még az elkerülő viselkedés sem arra utal, hogy a macska ne ragaszkodna a gazdájához. A kutató szerint egyszerűen el kell fogadnunk, hogy a kötődés nem csak olyan formában nyilvánulhat meg, amit általában elvárunk – azaz hogy a cica szeretetének elsődleges kifejezése az legyen, hogy el sem mozdul mellőlünk.

Vitale és csapata a vizsgálat második részében arra is igyekezett választ találni, vajon megváltozhat-e a macska kötődési stílusa, ha rendszeresen találkozik számára ismeretlen emberekkel és fajtársakkal. A kísérletben részt vevő cicák közül 39 további hat héten át újfajta szocializációs gyakorlatokban próbálhatta ki magát, amelyeknek célja nem csak az új “arcok” megismerése volt, de a pórázon való sétálás, vagy éppen a parancsszóra leülés elsajátítása is.

Hat hét elteltével, dacára a megannyi új ismeretségnek, a macskák döntő többségének mit sem változott a kötődési stílusa, ami azt jelenti, hogy a mód, ahogyan a cicák a gazdájukhoz ragaszkodnak, az idő próbáját is kiállja.

 

 

És te jól szereted?

Vitale eredményei rávilágítanak egy, a macskákkal kapcsolatos nagyon fontos kérdésre. Azt már tudjuk, hogy ők kötődnek hozzánk, és azt is, milyen módokon – de mi vajon hogyan fordulunk feléjük?

Számos más példa mellett Nala és Bob története is bizonyítja, hogy nem csupán álom a gazdija vállán fészkelő, tőle lépésnyit sem tágító macska ideája. Ám nagyon sok olyan cicával találkozhatunk, akik ennyire közel azért nem szívesen kerülnek – bizony, még a gazdájukhoz sem, akihez pedig az eredmények tanúsága szerint igenis kötődnek.

Nem biztos, hogy minden cica örül annak, ha ölbe vesszük, simogatjuk; és bármilyen csábító is a puha bunda érintése, olykor a karmaikat sem félnek használni, hogy figyelmeztessenek minket arra: tartsuk tiszteletben a határaikat.

Ennek az oka azonban nem a szeretet hiányában, hanem a macskák evolúciójában keresendő. Ahogy Dr. Tony Buffington állatorvos professzor ebben a videóban részletesen is elmagyarázza, a macskák egykor, a vadonban élve egyszerre számítottak a kisebb állatokra veszedelmes vadásznak, és a náluk nagyobb testű ragadozók prédáinak. A túlélésük nagyban függött attól, mennyire jól használják az ösztöneiket, mennyire gyorsan reagálnak a közeledő veszélyre, vagy éppen mennyire jól rejtőznek el pihenés közben.

Ezek az ösztönök a legpuhább bársonytalppal rendelkező szobacicákban is ott munkálnak – ennek köszönhető, hogy ha akaratuk ellenére megölelgetnénk őket, akár foggal-körömmel is tiltakoznak, hiszen önkéntelenül is abban gátoljuk meg őket, hogy aktívan figyeljék a környezetüket és ha kell, azonnal menekülőre foghassák.

 

FORRÁS: ORIGO

 

Bársonytalpak és oroszlánszív

Ha egy szoros ölelést nem is fogadnak szívesen, a szeretetüknek a macskák is sok-sok jelét adják, olykor meglepő, de meghatóan egyszerű módokon. Ilyen például önmagában az, hogy evolúciós örökségük mellett is megbíznak bennünk annyira, hogy a közelünkben pihenjenek és aludjanak (ha időnként a hátukra fordulva teszik mindezt, az a szakértők szerint felér egy szerelmi vallomással). Csalhatatlan jele a szeretetnek az is, ha lassan pislognak, miközben ránk néznek; ha dorombolnak, dörgölőznek, vagy bármilyen módon közelítenek, hozzánk érintve a fejüket, bajszukat.

Azoknak a viselkedéseknek a hátterében, amiket a macskák részéről legtöbbször az érdeklődés, sőt, egyenesen a szeretet hiányának tulajdonítunk, valójában az áll, hogy a leglustábbnak tűnő kanapétigrisben is igazi oroszlánszív dobog, ami bármikor készen áll a vadászatra, vagy éppen a túlélésért vívott harcra.

Ahogy az eredmények is mutatják, a cicák nem kevésbé vagy “rosszabbul” szeretik a gazdáikat. A legtöbben közülük inkább aktívabban alakítják a kapcsolatot, és jobban örülnek, ha a maguk módján fejezhetik ki, ha közeledni szeretnének. Ha jobban belegondolunk, ez olyasvalami, amit mi, emberek is egy életen át tanulunk – és ki lehetne ebben a folyamatban jobb segítőtárs, mint egy selymes bundába csomagolt minioroszlán?

 

Forrás: pszichoforyou

További programok »

FEL