– A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba érkező több száz résztvevő igazi közösségi élményben részesült, olyan meghatározó kapcsolatokat létesít és frissít fel, amely segíti a rehabilitációját. Tizennégy település intézményének ellátottjai és szakembergárdája találkozik ilyenkor, ami a társadalom érzékenyítését is segíti, hogy a környezetünkben lévő sérült fiatalok helyzetét megértsük, átérezzük. Rengeteg színes program szórakoztatja őket a nap során és idén először egy KiMitTud versenyt is rendeztünk, ami igazán különlegessé teszi a kilencedik találkozónkat – mondta el a rendezvény kapcsán Poptyilikán Anikó, főigazgató, a gyula Pánczél Imre EGYMI vezetője.

A mozgás öröme. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
Főigazgató asszony nem sokkal később elhivatottságáról és lelkesedéséről tanúságot téve már a színpadon állva mozgatta át egy napindító táncos torna keretében a jelenlévőket.
Az összegyűlteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte Helen Keller, amerikai aktivista és írónő szavait idézte: „Egyedül keveset tudunk tenni, de együtt sokkal többre vagyunk képesek.” A városvezető kiemelte: az összefogás, a közösség ereje sokakat megérint ezen a napon. A város lakossága adományokal, felajánlásokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez és a jelenlévők igazán kitesznek magukért, amikor saját értéküket felfedezve, bátorságot véve újra és újra neki veselkednek az élet akadályainak, kihívásainak.