LMP: Továbbra is fontosnak tartjuk a nemzetpolitikát!

2021. június 3. 20:55 | Vincze Attila

A trianoni békediktátum 101. évfordulója előtt sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Lehet Más a Politika parlamenti frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt és Takács Péter, a párt dél-alföldi regionális elnöke Békéscsabán.

Takács Péter azzal kezdte gondolatait, hogy az LMP nemzetpolitikai műhelye nemrég tartotta újjáalakuló ülését a párt irodájában. A párt dél-alföldi regionális elnöke elmondta, hogy 2013 óta ez a csapat viszi előre azt a nemzetpolitikát, amelynek része Székelyföld autonómiájára való törekvés is. Felhívta arra is a figyelmet, hogy ha a magyarság megmaradásáról beszélünk a Kárpát-medencében, akkor ennek egyik kulcsa a kulturális és területi autonómia biztosítása, legyen az Kárpátalja, Erdély vagy Felvidék.  

Keresztes László Lóránt kiemelte, hogy egy nappal a Nemzeti Összetartozás Napja előtt ez a megemlékezés nagyon fontos alkalom arra, hogy átgondolják a feladataikat a nemzetpolitikát illetően. Az LMP frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy Magyarország május 21-én átvette az Európa Tanács miniszteri bizottságának elnöki tisztségét, melyet novemberig tölt be. Hozzátette, hogy a kormány az Országgyűlés elé terjesztett határozati javaslatban fogalmazta meg a magyar elnökség prioritásait, és ebben az első pontként szerepelt a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása az európai politikai térben.

– A javaslatot az LMP is támogatta, hiszen a párt minden fórumon kiáll a nemzeti kisebbségekért, illetve a külhoni magyarok jogainak biztosításáért. Az Európa Tanács kiemelten kezeli ezt az ügyet, és ez egy olyan fórum, ahol érdemi lépéseket lehet elérni – húzta alá a politikus.

A frakcióvezető a párttal együtt arra készül, hogy aktívan részt vegyen az elnökség programjában, és mindent megtesz azért, hogy eredményesen teljen ez a féléves időszak. A tájékoztatón elhangzott: az LMP célja az, hogy olyan üzeneteket fogalmazzanak meg, amelyek hatással lehetnek az Európai Unió nemzeti kisebbségeket érintő politikájára is. 

Keresztes László Lóránt kitért a 2022-es országgyűlési választásokra is, ahol az ellenzékkel közösen indulnak. Leszögezte, hogy az LMP egy esetleges kormányváltás esetén arra törekszik, hogy a jelenleginél sikeresebb nemzetközi együttműködést tudjon kialakítani a nemzetpolitikát illetően, vagyis több szövetségest állítanának maguk mellé ebben az ügyben, beleértve a külhoni magyarság megválasztott képviselőit is. Hangsúlyozta: nem lehet a nemzetpolitika pártpolitikai csatározások tárgya, elutasítják az ilyenfajta politikai haszonszerzést.

A sajtótájékoztató végén az LMP nemzetpolitikai műhelyének tagjai megkoszorúzták a békéscsabai Trianon emlékművet. 

További programok »

Politika

Újra ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

Ismét ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön. Az eseményen többek között szó volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi munkájáról, Békés vármegye ár- és belvízhelyzetéről, illetve a Békés Vármegyei Értéktár Bizottság 2023-as tevékenységéről is.
2024. április 18. 17:40
FEL