Pljesovszky Lászlóné Dóra nyerte az Ültess egy fát a Föld napján! felhívást

2021. május 10. 18:46 | Such Tamás

Évekre visszamenőleg hagyomány, hogy az LMP Békés Megyei Szervezete a Föld napja előtt meghirdeti az Ültess egy fát a Föld napján! című játékot. A felhívás lényeg az volt, hogy aki szeretne bekapcsolódni a játékba, az ültessen egy fát, fotózza le és küldje el a képet a párt közösségi oldalára.

A verseny díjátadója hétfő délután zajlott az LMP iroda, Petőfi utca mögötti zöld területen.

Takács Péter, a párt területi szervezetének elnöke és a dél-alföldi regionális elnökségének elnöke elmondta, a sorsolás az LMP Békésben is közösségi oldalán zajlott élőben. A szerencsés győztes Pljesovszky Lászlóné Dóra lett, aki 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt vehetett át. (Egy vérszilvafát ültetett.)

 

Ültess egy fát a Föld napján! díjátadóján – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Ültess egy fát a Föld napján! díjátadóján – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Továbbá akik a felhívást megosztották (hatvannégyen), azok között pedig öten egy-egy tálca egynyári virágot sorsoltak ki. A nyertesek: Csulik Jánosné, Kokavecz Ágnes, Sárközi Mária, Benkő Ágnes, valamint Csapóné Gyarmati Titanilla.

„S hogy miért ma zajlik a sorsolás?” – tette fel a kérdést Takács Péter, majd meg is válaszolta: „Ez annak a magyarázata, hogy május 10-e, a madarak és fák napja van, amely Hermann Ottó, Apponyi Albert és Klebelsberg Kuno nevéhez fűződik.”

 Azt követően minden díjazott egy-egy egynyári virágot ültetett el a parkban.

 

Takács Péter Molnár Pál az Ültess egy fát a Föld napján! díjátadóján – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Takács Péter Molnár Pál az Ültess egy fát a Föld napján! díjátadóján – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Takács Péter megjegyezte, Békéscsaba belvárosában rengeteg madárral lehet találkozni. Többek között rigóval, zöldikével, tengelicével. Így Molnár Pál tagtársával két madáritatót is kitett a virágok mellé.

 „Ha mindennap teszünk valamit – például a klímaváltozás ellen –, vagy egyszerűen csak azért, hogy szebb legyen a környezetünk, akkor úgy gondolom, mindenki elégedettebb, és szolidárisabb lesz a másik emberrel” – fogalmazott.

 

Ültess egy fát a Föld napján! díjátadóján – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL