A közgyűlési döntéseket értékelte a békéscsabai Fidesz-frakció

2022. május 27. 12:01 | Csiffáry Zsuzsanna

Pénteken értékelte a május 26.-i közgyűlést Hanó Miklós alpolgármester és Szente Béla önkormányzati képviselő.

Hanó Miklós kitért a közgyűlésen elhangzott beszámolókra, amelyből kiderült, hogy a gazdasági szervezetek jól működnek, a korrigálás pedig folyamatos.

A közgyűlésen a részönkormányzatok, tanácsnokok is beszámoltak munkásságukról.

– A turisztikát érintően pozitív értékeléseket kaptunk – tájékoztatott az alpolgármester, majd átadta a szót Szente Bélának, aki  kitért a közterületek, emlékművek elnevezésének kérdésére, amelyben változtatások is történtek. Mint mondta, bármilyen közterület elnevezését illetően a lakók hozzájárulási nyilatkozata szükséges.

A politikusok kiemelték: nagy öröm, hogy a CsabaPark új üzemeltető kezébe került, ezentúl a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. felel a komplexumért. A szervezet az üzleti tervet is elkészítette, amely véleményük szerint biztosítékod ad arra, hogy a park ütem- és tervszerűen fejlődhessen. Szintén örvendetes, hogy a vendéglátás is folyamatosan fejlődik – fogalmazott Szente Béla. A közszolgálati beszámolóban leírtak szerint a CsabaPark gondozásáért a Békéscsabai Várogazdálkodási Kft. felel; a negyvennyolc hektáros terület felületét szakemberek felügyelik. 

Az önkormányzati képviselő arról is tájékoztatott, hogy Lenkefi Zoltánt további öt évre megválasztották a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatójának. Ezt követően kitért a Munkácsy-negyedre is, a beruházás értékelése szerint jól halad. Mint mondta, strukturális szervezettségében és működtetésében vannak előremutató lépések.  

Hanó Miklós a Békéscsabai Rendőrkapitányság beszámolója nyomán a városháza és a rendvédelmi szerv együttműködését méltatta, majd elmondta, hogy a felmerülő problémák között szerepel a közlekedés, valamint a balesetek magas száma. Ennek egyik legfőbb okaként jelölte meg a KRESZ-szabályok be nem tartását.

Az alpolgármester arra emlékeztetett, hogy több kerékpárút készült el az utóbbi időszakban, amely okozhat némi zavart a közlekedésben. A városban többen kerékpárral hajtanak át a zebrán, amely a vezetőket is megzavarhatja, illetve Békéscsabán az egyik legmagasabb országos szinten a gyorshajtások száma.

– Ezek orvoslásában kértük a rendőrség segítségét, amely hatékonynak bizonyul – tette hozzá Hanó Miklós.

További programok »

FEL