Fidesz-KDNP: Nagy potenciál rejlik a geotermikus hőhasznosításban Békéscsabán

2022. november 11. 13:40 | Vincze Attila

Sajtótájékoztatón értékelte a novemberi közgyűlés döntéseit pénteken reggel a békéscsabai Fidesz-frakció. Hanó Miklós alpolgármester ezúttal Sódar Anitával, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjével többek között a CsabaPark üzemeltetéséről és a városban hamarosan kiépülő geotermikus fűtési rendszerről is beszélt.

Hanó Miklós tájékoztatóját azzal kezdte, hogy a Fidesz-frakció nevében ismételten gratulált a közgyűlésen a Békéscsaba Sportjáért díjjal kitüntett Dányi Józsefnek és Szigeti Csabának, illetve a Békéscsaba Kultúrájáért díjazottainak, Bagdi Lászlónak és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak.

Az alpolgármester kitért arra, hogy a közgyűlés a város első kilenc hónapjának pénzügyi teljesítését elfogadta, de felhívta a figyelmet arra, hogy a továbbiakban energiatakarékosan kell működnie az intézményeknek. Mint mondta, ezenfelül elfogadták a tájékoztatót az adóbevételekről is, mert azok időarányosan eddig rendben alakultak. Szó esett az egészségügyi alapellátási feladatokat végző Csaba Ügyelet Kft. beszámolójáról is, melyet szintén elfogadott a grémium. Hanó Miklós megemlítette az egyházi temetők karbantartására megszavazott 8 millió forintos önkormányzati támogatást is. A közgyűlés továbbá elfogadta az újonnan alapított CsabaPark Étterem Kft. üzleti koncepcióját is. A politikus beszámolt arról is, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatfelújítása kapcsán megtörtént a közbeszerzés, valamint döntés született a Wenckheim kerékpárúthoz kihelyezendő térfigyelő kamerákról is.

Az alpolgármester leszögezte, hogy a legfontosabb most a város számára, hogy a drasztikus energiaárak miatt a geotermikus hőenergiát minél szélesebb körben lehessen alkalmazni, ehhez viszont a jelenleg futó projektet ki kell bővíteni. Szükség van állami forrásra, melyről Herczeg Tamás országgyűlési képviselő már tárgyalt az illetékesekkel és Békéscsaba erre vonatkozó terveit eddig úgy tűnik, támogatja a kormányzat.

A tájékoztatón a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője több témában is felszólalt. Sódar Anita elsőként a CsabaPark üzemeltetésével kapcsolatban elmondta, hogy idén vette át a cég annak működtetését, és a korábban veszteséges vállalkozást sikerült néhány hónap alatt felfuttatni, úgy, hogy a bevételeket növelték, a költségeket pedig optimalizálták, ebből is látszik, hogy a CsabaPark nyereséges üzletággá tud fejlődni. Szerinte szükség volt a CsabaPark Étterem Kft. megalapítására, amely a városfejlesztési cég leányvállalata lesz, így a forprofit és nonprofit tevékenységek ezentúl jól elkülöníthetőek lesznek majd.

Az ügyvezető részletesebben beszélt a múzeum homlokzatfelújításával kapcsolatban. Korábban ugyanis a Modern Városok Program Munkácsy Negyedet érintő fejlesztéseiből kimaradt ez a tétel, azonban most a város lefolytatta a közbeszerzési eljárást, viszont a kormányzat részéről a támogató okiratot még nem írták alá.

– Amint utóbbi megvan, elkezdődhet a felújítás, ami teljeskörű tatarozást jelent, beleértve a múzeum épülete előtti zöld területet is. Ha minden jól megy, akkor a beruházás a jövő év folyamán készülhet el – emelte ki.

Sódar Anita a jelenleg is futó geotermikus hőhasznosítás-fejlesztést a város legkiemelkedőbb beruházásának nevezte. Ez része annak a komplex energetikai projektnek, melyből a napelempark a sportcsarnok területén már megvalósult. Rámutatott, hogy a geotermikus hőhasznosítás első üteme 2023 első felében valósul meg, a Nádas sori termelő kúttal, a két visszasajtoló kúttal, hőközpontokkal, valamint a távhővezetékekkel. Azonban, mint kiderült, a felszínre érkező víz hőmérséklete olyan magas, hogy az eredetileg tervezett 16 önkormányzati intézménynél jóval többet is képes lenne ellátni fűtéssel a rendszer. A tervek szerint egy kaszkádrendszerrel tovább lehetne bővíteni a termálfűtéssel ellátott épületek sorát, beleértve a Munkácsy Negyed kulturális intézményeit, vagy egyéb belvárosi állami intézményeket is. Sódar Anita hozzátette, hogyha a kormány ígéretéhez híven országosan is támogatni fogja az ilyen rendszerek kiépítését, akkor akár a későbbiekben a lakossági igényeket is ki lehetne majd elégíteni. A geotermikus hőhasznosítás projekt második ütemének kiépítése mintegy másfél, két évet venne igénybe.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL