Az érdeklődők családtörténeteken keresztül nyertek betekintést az 1951-1953 között zajló kitelepítések folyamatába. A meghívott történészek elmondták, hogy mi alapján dőlt el, melyik családnak kell elhagynia az otthonát. Az egyik szempont a kommunista hatalomátvétel előtt társadalmi státusz volt, a másik az adott ingatlan mérete. A többségében a korábbi gazdasági, katonai és rendőrségi elit tagjait az ország keleti részébe szállították és az itt élő, tehetősebb paraszt családok házába költöztették.
– Igazából mind a két társadalmi réteg áldozata volt a rendszernek. Összességében azt tapasztaljuk a visszaemlékezésekből, hogy – a várakozásoktól eltérően – inkább a szolidaritás volt erős és az együttműködés, az egymás segítése, mint az ellenségeskedés. Persze sajnos utóbbira is volt példa, de ez volt a ritkább – emeltek ki Cseh Gergő Bendegúz történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója.
A Békés Vármegyei Levéltár igazgatója, Sáfár Gyula számos statisztikával szolgált, elsősorban a Mezőberényi kuláklistákról, illetve a helyi kuláloknál elhelyezett, a fővárosból kitelepített családokról.
– Megérkezik a család és a csirkekeltetőbe helyezik el őket. De ott legalább volt egy búboskemence, ami abban az időszakban mégiscsak azt biztosította, hogy túl fogja élni a család, mert ott tud fűteni, és bármilyen kicsi is a helyiség, összehúzzák magukat és valahogy túlélik ezt az egészet – osztotta meg az egyik, levéltárban fellelt történetet Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa.
Az eseményen elhangzott, hogy nagyon hatékonyan zajlott a fővárosi osztályellenségek eltávolítása, hiszen 1951 májusában döntött a politikai elit a kitelepítésről, a következő két hónapban pedig több mint 5000 ember veszítette el otthonát és ingóságainak jelentős részét csak Budapesten.
Galéria
