A kínai kalligráfiát próbálhatták ki az érdeklődők a Munkácsy Mihály Múzeumban

2022. október 10. 09:25 | Csiffáry Zsuzsanna

A Terrakotta hadsereg – Az első császár üzenete című kiállítás kapcsán újabb programot biztosítottak a Munkácsy Mihály Múzeumban szombaton. Bácsmegi Gábor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy céljuk az agyagkatonák világának megismertetése az érdeklődőkkel. Horváth Janisz grafikus, tipográfus, kalligráfus ezúttal a kínai szépírást mutatta be a látogatóknak.

Újabb programban vehettek részt a Munkácsy Mihály Múzeumban azok, akik mélyebben szerettek volna megismerkedni a kínai kultúrával. Ezúttal a kínai kalligráfiát próbálhatták ki a vállalkozó szelleműek. Bácsmegi Gábor, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy a tárlathoz tartozó interaktív események segítenek szemléltetni az adott ország kultúráját. 

– A kínai kultúrát szeretnénk bemutatni, így egy-egy szeletet emeltünk ki belőle, hiszen az Őszköszöntő fesztiválon a kínai gasztronómiában merülhettek el az érdeklődők, szombaton pedig az ecsetkezelés, a betűk világába pillanthatott bele az, aki ellátogatott a Munkácsy Mihály Múzeumba. Ami a terrakotta hadsereg kiállításhoz köthető programokat illeti, még két projektben gondolkodunk. Az egyik egy tárlatvezetés Felföldi Szabolccsal, valamint október 29-én a gyerekeket várjuk egy agyagos foglalkozásra, ahol a saját katonájukat alkothatják meg – tájékoztatott Bácsmegi Gábor. 

Horváth Janisz, grafikus, tipográfus, kalligráfus több évtizede foglalkozik kalligráfiával. A Könyvművészeti és Grafikai Főiskolán diplomázott Lipcsében, ahol a latin betűs kalligráfiát tanulmányozta, majd miután hazatért Magyarországra, az arab, szanszkrit, perzsa betűs kalligráfiában mélyült el.

– A kalligráfia egy görög szópár, a magyar szépírásnak felel meg. Amit a múzeumban bemutattam, az a kínai kalligráfia, amely különbözik az európai illetve nyugati változattól. Itt a hangsúly az esztétikai vonalon, az elhelyezéssen, az arányok beosztásán van, sokkal érdekesebb írásképet ad, amikor az írásjegyeket megalkotjuk – fogalmazott Horváth Janisz. 

Hozzátette, hogy a Kínai Képzűművészeti Akadémián sajátította el a kalligráfia ezen irányzatát, amely számára rámutatott arra, hogy a vizuális írásnyelv rejtelemeit még nem aknázta ki teljesen. 

A Terrakotta hadsereg – Az első császár üzenete című kiállítás október 30-ig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Múzeumban. 

További programok »

FEL