A Japán Napokra és az Ünnepi Könyvhétre készül a Békés Megyei Könyvtár

2023. május 31. 15:28 | Mikóczy Erika

Különleges rendezvénysorozatnak ad otthont a Békés Megyei Könyvtár csütörtöktől szombatig. A programról, valamint a következő hetek eseményeiről Juhász Zoltánnal, az intézmény igazgatójával beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Japán Napokra várják az érdeklődőket a könyvtárba. Egészen pontosan mit is foglalnak majd magukban ezek a témanapok?

– Az év elején fogalmazódott meg a kollegáimban az az ötlet, hogy szervezzünk valami igazán különleges rendezvényt a Békés Megyei Könyvtárban. Ebből indult a Japán Napok programsorozata. Ez teljes egészében a kollegáim kreativitását, innovatív szemléletét dicséri. Az elején még csak egy délutánban, félnapos rendezvényben gondolkodtunk, azonban ahogy egyre inkább összeállt a program, megismertünk együttműködőket, partnereket, sikerült azt elérni, hogy háromnapos legyen a rendezvény. Csütörtöktől szombatig kínálunk majd japán tartalmú programokat, előadásokat, vagy akár kiállítást – a japán kultúrát, művészetet népszerűsítjük, mutatjuk be több módon.

 

– Akkor ez azt is jelenti, hogy egyébként is vannak a megyében, illetve a környező településeken olyan aktív közösségek, amelyek valamilyen formában, ápolják a japán kultúrát?

– Így van. Ahogy a kollégáim beszélgettek a könyvtárba járó olvasókkal, látogatókkal az ötletről, egyre többen csatlakoztak. Felvettük a kapcsolatot a MAPON Gyulai Magyar-Japán Kulturális Egyesület elnökével, Hankó Ferenccel. Később a szervezésbe bekapcsolódott ő is, illetve Gregor László alelnökként, majd bevontuk dr. Bartóki Lászlót is, aki a japán kertkultúrával foglalkozik. A végén sikerült egy igazán bő kínálatot összeállítanunk. Fontos együttműködést jelentett a Japán Alapítvány budapesti irodája, ahonnan egy vándorkiállítást hoztunk el erre a három napra. Továbbá tradícionális japán játékokat is kiállítunk majd.

 

Mely korosztályokat igyekeznek majd megszólítani ezeken a napokon?

– A japán kultúra, a japán művészet kortalannak tekinthető. Tehát ott lehetnek a tinédzserektől kezdve egészen a nyugdíjas korúakig azok, akik valamilyen szempontból – legyen az anime, manga, vagy akárcsak a japán teakultúra – érdeklődnek Japán iránt. Ezt nem igazán lehet korhoz kötni. Arra mindig nagyon odafigyelünk, hogy valamennyi korosztályt megszólítsuk. Tehát ha a szülő a gyerekekkel érkezik a könyvtárba, akkor ne csak a szülő találja meg a számára érdekes programokat, hanem a gyerekeknek is tudjunk valamit mutatni. Továbbá kiegészítettük a programot villámkvízzel is, ami azt jelenti, hogy egy-egy japán tematikájú kérdés megválaszolásáért könyvjelzővel kedveskedünk az érdeklődőknek. Bízom benne, hogy ez is meghozza a kedvet a Japán Napok iránt.

 

 

– A következő héten pedig esedékes egy talán még szélesebb réteget megszólító rendezvény, az Ünnepi Könyvhét.

– Jövő héten, csütörtökön indul az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatra. Ez országos rendezvény, amelyhez minden évben csatlakozik a Békés Megyei Könyvtár is. Idén a Szent István téren, a katolikus templom előtt, valamint természetesen a könyvtárban is várjuk az érdeklődőket előadásokra, író-olvasó találkozókra. Aki június első heteiben jár-kel a városban, találkozhat pavilonokkal, amelyeknél a könyvtár munkatársai, a különböző helyi könyvkiadók, könyvesboltok lesznek ott, vagy akár szerzők dedikálnak, illetve árusítják kiadványaikat. Természetesen meginvitáltuk a kulturális intézményeket, tehát a Munkácsy Mihály Múzeum vagy a vármegyei levéltár is bemutatja majd kiadványait. Fontosnak tartom azt is, hogy egyéb békéscsabai kötődésű egyesületek, intézmények is bemutatkozhassanak, így például a Gál Ferenc Egyetem vagy a Plazma Center, de például a Békéscsabai Röplabda Akadémia is a vendégünk lesz a Szent István téren jövő héten csütörtökön, illetve pénteken. A könyvtárban is szervezzük a hagyományos előadásokat, író-olvasó találkozókat. Csütörtökön dr. Reisinger János irodalomtörténész lesz a vendégünk, aki a Petőfi 200 emlékév kapcsán fog egy előadást tartani a költőről. Reisinger János már hosszabb ideje foglalkozik Petőfi Sándor életével, munkásságával. Ráadásul egy kötete is megjelent a Petőfivel kapcsolatban. Ő kifejezetten arra a kérdésre keresi a választ, hogyan vált ilyen nagyhatású költővé Petőfi. Az ő előadása csütörtökön 17 órától lesz. Pénteken egész rendezvénydömpinggel készülünk. 16 órától a könyvtárban Péter Erika fogja bemutatni legújabb verseskötetét. 17 órától Janáky Marianna lesz a vendégünk. Ő a békési születésű Janáky Viktornak a leszármazottja, aki egy Munkácsy-díjas kerámiaművész, és az alkotásai külföldön is megfordultak. Janáky Viktornak nyílik egy kiállítása a békési múzeum közreműködésével. Illetve a leszármazott Janáky Mariannával lehet majd beszélgetni a délután folyamán. 18 órától pedig, Bagó Tünde vésztői születésű, de Németországban élő szerző lesz a vendég, aki az „Ella háborúja” című legújabb kötetét fogja majd bemutatni egyfajta közönségtalálkozón. Zenés műsorokkal is készülünk, csütörtökön, délután 14 órakor lesz a hivatalos megnyitó a Szent István téren, ahol a Bartók Béla zeneiskola növendékei fognak közreműködni. Továbbá ezen a csütörtöki délutánon még Vozár Márton zongoraművész is megajándékoz minket a produkciójával. Pénteken délután az Ókörös Trió fog zenélni, szintén a főtéren. 16 órakor egyfajta zárásként a Bartók Béla kórus énekel majd a Szent István téren. Tehát odafigyeltünk arra, hogy a hagyományos könyves kultúra, könyv jelenléte mellett valamilyen zenei produkció is társuljon a rendezvény mellé.

 

Hogyan érzékelik? A koronavírus-járvány és a nehézségek után folyamatosan nő az érdeklődés a könyvtár és a rendezvények iránt?

– Igen, mindenféleképp. A pandémia mellett sajnos még az energiaválság is megkeserítette az életünket. Ugyan könyvet szolgáltattunk, könyvet kölcsönözni lehetett az év elején, azonban rendezvényt nem szervezhettünk, és ez azért komoly hiány volt. Szerencsére most igen gazdag a programkínálatunk. Itt volt a tavasz folyamán Varró Dániel, Lackfi János, akiknél telt ház volt. Érződik, hogy nagyon hálás a békéscsabai lakosság, a könyvtárba járók kihasználják ezeket a lehetőségeket, hogy jöhetnek a könyvtárba, jöhetnek a rendezvényekre. A gyereknap szintén egy csúcspont volt, az elmúlt hétvégén rengeteg család fordult meg az intézményünkben. Nagyon sok feladattal, állomással készültünk. A kollégáimmal mindent megteszünk annak érdekében, hogy vonzó legyen a könyvtár, érdemes legyen bejönni. Az meg természetesen az évszak sajátossága, hogy a nyár, a strandszezon, a nyaralási időszak nincs igazán a könyvtár előnyére. De ez természetesen évek óta megfigyelhető. Ilyenkor azért mi is el tudjuk végezni azokat a munkálatokat, amelyeket telt ház esetén, illetve nagy látogatottság esetén nem tudunk. Alkalmazkodunk a helyzethez, és készülünk az augusztusra, hogy a szabadságokról való visszatérés, az iskola kezdete előtti időszakra is tudjunk színes programokat kínálni.

További programok »

FEL