A Galamb nem száll el, csak átalakul

2021. június 17. 17:09 | Such Tamás

Két, teli sitt-konténer áll a Kazinczy utcai legendás intézménye, a Fehér Galamb előtt. Sokan azt hiszik, hogy ismét egy kultikus helyet radíroznak le Békéscsaba kocsmatérképéről. Valóban?

2019 végén a Kék Macskát, tavaly a Spátent sirattuk el. Vajon a Galambbal mi lesz? Utánajártam.

(Az egyik buszsofőr ismerősöm szerint, ha bontanák, akkor már nekiestek volna...)

A Galamb 1964-ben épült fel, eleinte étteremként funkcionált, ahol élő zenekar szolgáltatta a muzsikát. Majd a ’70-es évek végén, mint mindenhol, itt is a diszkózene vitte a prímet, vonzotta a táncoslábúakat.

 

Fekete László – Forrás: Fekete László

Dj. Fekete – Forrás: Fekete László

 

Fekete László, a hely egyik ex-diszkósa elmondása szerint a ’80-as évek elején, Kunstár János, a Csaba Étterem főnöke, néhány kollégájával, Borbély Ferenccel és Barankai Gáborral közösen megvásárolták a Galambot. (Végül Borbély Ferenc maradt az egyedüli tulajdonos, ám 2020 nyarán ő is megvált a helyiségtől.)

„Időszámításunk előtt 3000-ben, azaz a ’80-as évek elején dolgoztam a Kazinczy utcai zenés- táncos rendezvényhelyszínen – folytatja a népszerű lemezlovas. – Akkoriban az Ottawan zenekar volt a nagy sláger; az ajtóban pedig Gebe állt, aki egy bitang erős, nagydarab, harcsabajszos, fuvaros gyerek volt. Gebe általában kettesével, a gallérjuknál megfogva emelte ki a rendbontókat.”

 

A Fehér Galamb belülről – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A Fehér Galamb belülről – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Hozzáteszi, rajta kívül még Békefi Pista, Illés Marci, Kovács Józsi is cserélgette a lemezeket a lejátszókban. Az azonban alapprobléma volt, hogy ha valaki nagyobb levegőt vett, akkor a környező lakók rögtön rendőrséget hívtak.

Beghdadi Badreddine (Badri) algériai és magyar kettős állampolgár, aki ezer éve Békéscsabát tekinti az otthonának így vall: „Akkoriban Évike (Badri felesége – S. T.) a Kulich Gyula lakótelepen lakott, és nagyon sokat jártunk le. Olyan jól éreztük magunkat, hogy nem egyszer az asztalon táncoltam. Különben sokáig azt hittem, hogy egyszer ehetek egy galambot, de sose kaptam.” (Várta, míg a szájába repül a sült galamb.)

 

Beghdadi Badreddine (Badri) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Badri – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

***


És a jelen: A volt étterem melletti, szomszédos Zöld Békában az egyik fej azt hallotta, hogy csak átalakítják az épületet, és reméli, hogy jobban fog menni, mint az utóbbi három-négy évben.

Közben már a Békából látni lehet, hogy a földön és a tetőn is ezerrel dolgoznak a munkások. A neve elhallgatását kérő, új tulajdonost telefonon érem el.

„Nem bontjuk le az épületet, hanem egy teljes körű renovációt végzünk: megújul a környezet, a homlokzat, nyílászáró-csere lesz, valamint nő a porta előtti zöldterületet – mondja. – Az ingatlanban három, napicikkes üzlet fog működni – de miután a bérlőkkel még nincs aláírt szerződésünk, így maradjon egyelőre titok.”

Az új hely Galamb Üzletház néven szárnyal tovább.

 

További programok »

Gazdaság

Tűzoltó leszel vagy katona, esetleg asztalos? – Pályaválasztási vásár 2024

Ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei Békés Vármegyei Pályaválasztási Vásárt a CsabaParkban. A Békés Vármegyei Kormányhivatal kétnapos eseményén több mint száz kiállítóhely várja a döntés előtt álló nebulókat. A diáksereget 37 oktatási intézmény, 4 egyetem, 5 kamara és 31 munkáltató próbálja a falai közé csábítani.
2024. október 8. 14:55
FEL