Egy újabb kultikus ivót radíroztak le a csabai kocsmatérképről: a Kék Macskát

A békéscsabai Kék Macska startjával kapcsolatban jó néhány érintetett megkérdezetünk, de pontos adattal senki nem szolgált. Noha egyes források szerint már a ’30-as években is működött a kocsma… mégis csak egy hiányos puzzle-képet tudunk felvázolni.

(„Közmondás, hogy ahol húsz tót megtelepszik, ott mindjárt pálinkamérést kell nyitni. Még inkább áll ez a mágnásokra nézve, kinek... a Kék Macska nélkül lehetetlen megegzisztálniok” – ez azonban egy 1920-as, Pesti Hírlapban megjelent beszámoló, mégpedig a fővárosi Király utcai, rokon vagy az előd műintézményről. Ám az ottani rosszhírű Blaue Katz mulatóból hamarosan kávéház lett. S vajh idővel az ötletet átbékéscsigásították? Passz.)

– Az államosítás előtt, a Szarvasi úti-Kazinczy utcai saroképületben (az volt az első csabai Kék Macska) a férjem nagyszülei voltak a korcsmárosok – meséli egy, ma már több évtizede a Dunántúlon élő, békéscsabai származású nő, akiknek az épületrész szomszédságban, a Kazinczy utcai fronton volt lakásuk (később ide bútorozott át a krimó, s lett belőle Kék Macska Italbolt).

Majdan a szocializmusban „privatizálták” a kimérést, s noha a nagyszülők tovább vihették, már más elképzelések mentén, hiszen a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat volt a gazda.

Elmondása szerint hátul disznóól volt, az udvaron pedig mindig kapirgált néhány tik, és természetesen a házban tanyázó óriás kamra állandóan tele volt, hiszen akkor még nem volt Teszkó, se diszkó… Pontosabban az utóbbi maga volt a Kék Macska: az emberek az udvaron a hordókon üldögélve beszélgettek, mulattak, bent billiárdoztak, kártyáztak, egyszóval egy csehó akkoriban nem sakáltanya, hanem a társadalmi élet bázisa volt.

Évekkel később a saroképület és a szolgálati lakás között megnyílt egy lacikonyha (abból lett idővel a Kék Macska Rétesbolt), a sarki krimó pedig amolyan boxos, késő esti/kora hajnali mulató lett (lehet, hogy a ’20-as évekbeli, Király utczaira hajazott, de mindenképp puritánabb csillogással) és a hagyományos kocsma pedig a lakás helyén tárta ki kapuit az utcára.

– A nyolcvanas években – mondja az akkoriban a környéken működő egyik autószerelő műhely Janija –, a meló után, amikor már máshol lezüllöttünk, beugrottunk a sarki mulatóba egy-egy Portorico rumra, hogy még jobban beleássuk magunkat a pusztulatba.

Közben 1987 decemberében új bérlők érkeztek, akik kerek 25 esztendőn keresztül, 2012 februárjáig vitték a boltot.

Akkoriban az italbolt még nagyon fapados volt – meséli az új és egyben majdhogynem az utolsó tulaj –: az épületben még nem voltak vizes blokkok, az udvart salak borította, és a WC-re pedig hátra kellett menni.

Először 1992-ben az italboltot vették meg, majd egy jó év múlva a sarki mulatót, amely 1-2 év múlva játékterem lett, s végül a cukrász üzletet is – egyszóval a Macskát az államtól visszaprivatizálták.

– Úgy éltünk – folytatja –, mint egy nagycsalád: a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki Mamának szólított. És ami érdekes, hogy sosem volt balhé. Persze… egy-egy törzsvendéget olykor ki kellett penderíteni, de miután kipihente magát, másnap ugyanúgy visszajött.

Ahogy fentebb fogalmaztunk, 2012-ben ismét új gazdája lett a Kék Macskának. Közben bezárt a játékbarlang, amelynek a helyére egy aksi bolt költözött.

És… 2019 nyarán végleg elkelt a Macsek.

Az ivó (törzsközönsége) átsétált a Szarvasi úton működő ex-Pecek helyére; a Rétesbolt pedig a Szabadság téren, a behir.hu szomszédságában süti tovább a finomságait.

***

Egy-két morzsa:

A legenda szerint a cikk írójának nagyapja még a hatvanas években, a napi robotot követően a Kék Macskába betérve minden egyes alkalommal egy szuszra legurított 3 deci vörösbort. Egyszer a haverjai megtréfálták és a bor helyett rumot csempésztek az Öreg poharába, akinek meg sem kottyant a csere: zutty úgy húzta le, mintha vizet inna. (Persze ez a sztori némileg sántít, mert a rum azért lényegesen erősebb ital.)

Állítólag a kilencvenes évek elején, a szomszédos Rábai utcában épült új házak falai azért girbe-gurbák, mert a szakik sűrűn látogatták a közelben székellő italkimérőt.

– Egyszer, úgy négy-öt éve egy kicsit „kommunistáztam” a Macskában – emlékszik vissza egy sokat megélt arc a Pecek/Kék Macskában –, oké… volt bennem vagy két viszki… De amit mondtam, az egy régi munkásőrnek nem nagyon tetszett, össze is vitatkoztunk, majd ő vörös arccal, feldúltan lelépett. Majdan amikor este hazamentem, a házam előtt három verőlegény várt rám, és jól összevertek.