Jó két hónapja végleg becsukta portáját az utolsó cserépkályhás söntés. Retro hely volt, de nem divatból. Egyszerűen csak így maradt, de épp ez volt a bája.
A Kotró (leánykori nevén Kéményseprő) tipikusan az a helyiség volt, ahol nem a kifejezetten vasalt ingesek ütötték el a hosszú kőpulton könyökölve a meghajlított időt, ahol még elfogadható áron mértek egy korsó sört, ahol még lehetett fabábus biliárdon játszani és ahol viharvert kerékpárok várták – a fehér zsebkutyák helyett – a még viseletesebb gazdájukat az utcán.
(Kocsmára nyílik a fekete ajtó – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Olykor a vele átlósan szemben működő Meseház fellépő művészei és vendégei befogadó csehóvá avanzsálták. S mint ahogy a focinál az ivókat harmadik félidőnek hívják, itt is hasonlóképp működött a rendszer. Koncert előtt, közben és után is pörgették a kasszát a messziről – akár a határon túlról is – érkező, kiszáradt torkú, világhírű (!) muzsikusok.
Történetesen 2010-ben és a rá következő esztendőben is a Meseházban muzsikált a fővárosi Balázs Elemér Grouppal Tim Ries, a Rolling Stones egyik szaxofonosa. A második alkalommal elmesélte, közel áll az anyazenekarhoz: minden nap együtt lógnak, ugyanazon a privátrepülőn utaznak, ugyanabban a hotelekben laknak, csak épp a gázsijuk közt van némi differencia.
Később Tim a hangverseny közben sajnálkozva említette meg, hogy elfogyott a jó testes magyar bor, az öltözőben csak francia maradt. Nem kell nagyon magyaráznom, a harmadik félidő az ivóintézményben érte utol őket.
(Tim Ries meselázban – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
A Kotró-koncertek kombónál maradva, egyszer előfordult az is, hogy a Békéscsabára szinte hazajáró Ken Vandermark amerikai fúvós a kimérésben megosztott egy szelfit. Majd a következő külföldi delegáció tagjai azzal kezdtek a Meseházban, hogy hol az a kocsma, amelyiket a Facebookon láttak?
***
Kotrómorzsák:
A napokban egy idős hölgy mesélte, hogy ő már a gyerekkorában is odajárt, de akkor még az intézmény süteményboltként üzemelt. Az államosítást követően a cukrászda 162. számú italbolt lett stb.
Az egyik haverom – aki a szomszédos Leningen utcában lakik – elmondása szerint alighogy legurult a biliről, már az ivó hajópadlóját taposta.
Az egyik ex-törzsvendég élete legsimlisebb húzását épp a papája ellen követte el a helyszínen. Mindketten a mezőgazdaságból keresték a kenyerüket, ám az egyik betakarítós napon úgy volt vele, inkább kocsmanapot tart.
(Még interjúzni is lehetett előtte – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Édesapja viszont ezt nem így gondolta és a bálázógéppel ment a fiáért. Leparkolt a ház előtt, majd ahogy belépett a kármentő küszöbén, a fia a hátsó szoba ablakán ugrott ki az utcára. (Az lett volna az igazi, ha elköti a masinát.)
A rolólehúzást csupa természeti katasztrófa idézte elő: először elvitték a játékgépeket, majd megszűnt a cigarettaárusítás és a nyakunkba zúdult a Covid-19... (Két éve épp a pandémia alatt beszélgettem Branyóval, a Hely Szellemével.)
Egy kicsit ismét kevesebb lett a város.
***
És egy személyes történet. Mondjam? Ne mondjam? Mindegy. 50 éve, az egyik februári koraestén apám kilépett a Kotró ajtaján és meg sem állt az első telefonfülkéig. – Gratulálok, tanár úr! Fia született! – mondta a vonal végén az orvos.
