– Nyilvánvaló volt, hogyha négy ilyen kaliberű muzsikus érkezik a Meseházba, akkor jobb, ha elkerüljük a zsúfoltságot és annak az összes vonzatát – fogalmaz Veres Kriszta, a Meseház vezetője. – Boldogok vagyunk, hogy a könyvtár is mellénk állt, és megengedték, hogy ott randalírozzunk.
Egy ilyen óriás, egyórás varázs – ebben a műfajban – általában 35 évente egyszer jelenik meg a könyvtár falai közt. (De nemcsak Békéscsabán – és nem túlzok –, hanem hazánk bármelyik koncerttermében.) A jelenlévők ritkán hallanak ily lazán összetett jazz-szösszeneteket.
Kolosszálisak, ugyanis általában a muzsikát, azaz a fellépést kőkemény próbák, és főleg egy több éve összeszokott csapat közös gürizése előzik meg. Ezzel szemben e műfaj (jazz) nem ismer határokat.
Többek között Ken Vandermark, az amerikai származású fúvós elmondása szerint az európai szabadzene lényegesen szabadabb, mint az óceánon túli, ugyanis ott több a műfajon belüli kötöttség. Más a szabadság értelmezése Kelet-Európában, mint az Egyesült Államokban.
– A fülünk hallatára született meg a zene – meséli Veres Kriszta –, ugyanis nem volt kotta. Ami továbbá még szimpatikusabbá tette őket, hogy a koncert után beszélték meg, az este „összehozott” újdonságokat. Például Ken azt mondta, „Na, ezt majd holnap kipróbáljuk!”.
Péntek reggel a zenészek a Meseház fantasztikus bundáskenyerét, azaz a szegény lovagok étkét tolták arcba. Bejött nekik a csabeni bundás.
Grencsó István (HU) – fúvósok; Ken Vandermark (USA) – fúvósok; Elisabeth Harnik (A) – zongora és Didi Kern (A) – dob
***
Állítólag, amikor Barack Omabának elárulták, hogy a Barack magyarul barackot jelent, mosolygott. Didi vajon mit szólna egy hasonló értelmezéshez?