– Szerinted minek tudható be, hogy tarol a retro? Most nemcsak kifejezetten a diszkóra gondolok, hiszen egy csomó régi banda összeáll, illetve az ember szívesen megnézi a gyermekkori mozijait.
– Erre leginkább csak a saját példámból tudok kiindulni: annak idején a diszkós valamilyen szinten próbálta a közízlést formálni és kifejezetten táncolható zenéket játszott. Majd amikor kinyílt a világ és betörtek a nyugati tévék zenei csatornái, akkor már nem a zene volt a lényeg, hanem az, hogy miképp áll az énekes haja, milyen ruhája van, mit nyomnak reggeltől-estig.
– Úgy tudom, az Ausztriából behozott Bravo magazin képein követni lehetett a nyugati sztárok szokásait.
– Nem nagyon olvastam, inkább a lemezborítókat nézegettem. Szóval visszatérve, kell egy jó hely, ahol nem egyből lesz a tetőponton a hangulat. Ugyanis legalább egy jó fél év, mire beindul. Ehhez dukál egy masszív társaság, akik szájról-szájra terjesztik a jó híred. Ráadásul egyre kevesebb terem van, ahol még táncolni is lehet, amelyre jól láthatóan van igény.
– Mikor kezdtél el diszkózni?
– 1976-78 között voltam katona… Engem csak a negyedik sorozást követően vittek be. Először Tatára akartak, az messze volt, majd Orosházára, az nem tetszett, Szentes sem, és végül Békéscsabára kerültem – Kurilla Pali bácsi hátszelének köszönhetően. Alapvetően mindig is érdekelt a zene: jazzrockot, Yest, King Crimsont...
– De ezek és a diszkó nem éppen tejtesók.
– Nem, de más a szórakozás, más a munka. A kocsiban ma sem diszkózenét hallgatok, hanem reggie-t, funkyt. Nos, 1977-ben Papp Peti barátom már diszkózott Medgyesegyházán, és az egyik alkalommal elvitt magával. Míg szereltük a cájgot, megivott vagy tíz 3 centest, mert szerinte a 3 centest nem mutatja ki a szonda.
Majd azt mondta, hogy el kell ugrania valahova, de siet vissza. Egyszer csak jön az igazgató, és kissé indulatosan azt kérdezi, hogy „Mikor kezdtek már?" „Még megvárom Petit", válaszoltam. „De hát ő Csanádapácán diszkózik!", sziszegte. Tehát a jó öreg Peti ott hagyott... Pedig azt mondta, hogy mindjárt jön.
– Könnyen ment a dumálás?
– Beszélgetős családból származom. Akkor még a diszkósok beszéltek a közönséghez. Évekkel ezelőtt még a néhai Elefántban játszottam, amikor eljött vendégként Keresztes Tibor, alias Cintula, hazánk egyik lenagyobb dj-je. Régóta ismerjük egymást, hiszen ő sem mai gyerek, én sem. Na, például ő úgy diszkózik, hogy 98 százalék a duma, két százalék a zene. Egy csomóan fotózkodtak vele, jól érezte magát.
Majd Medgyesen maradtam vagy hat évet, Kaszaperen 13-at, azt követően Magyarbánhegyesre is mentem péntekenként. A műfaj a fénykorát a nyolcvanas évek közepén, a videodiszkó korszakban élte. Bár olykor megesett, hogy amíg a a srác Michael Jacksont nézte a kivetítőn, úgy elvitték mellőle a csajt, hogy észre se vette. A ’90-es évek elején azonban sok minden megváltozott Az az idő már nem a diszkóról szólt. Egyre később indult a program, és a Macifröccs helyett már különféle gyorsítószereket szedtek a gyerekek.
– Majd a szögre akasztottad a cuccot és vagy 20 évig vártál a nagy visszatérésre.
– 2013 elején blöfföltem egyet a Facebookon, hogy az év végén visszatérek. Ekkor több százan rám írtak, hogy hol/mikor?
– És az Elefánt lett a befutó.
– Belanka Janit még a Fehér Galambból ismertem, és amikor megnéztem a helyiséget, egyből bejött.
– Nem szoktak cinkelni, hogy laptopról tolod a retromuzsikát?
– Sokan hőbörögnek emiatt, pedig ez a legpraktikusabb. Ugye kezdetben volt az orsós magnó, majd jött a bakelit, a kazetta, a CD... Amikor a bakelit-korszakban meglökték a pultot, a másfél grammos tű akkorát ugrott, hogy akár egy gyors nótából egy smárolós, lassú lett.
Volt olyan hely, ahol az üzletvezető beleszólt, hogy mit játsszak, amihez nincs semmi köze. Mondtam is neki, hogy „Én sem foglalkozok azzal, hogy te elmosod a műanyag poharat és abból adod a következő sört!”.
– Mégis egyre több fiatal rátalál a régi zenékre.
– És hiába kérik a maiakat, csak egy-két kivételtől eltekintve forgatom le őket.
– Ki ez a lány?
– Maximum azt. A mai zenék nem zenék. Van egy ütem, amelyre ráteszik a 4-5 legyártott brosúrából valamelyiket, és abból lesz a végtermék. Az a bukéja az egésznek, hogy jó csajokkal nagyon jó videókat készítenek hozzájuk.
– Hány órás egy buli?
– Szombaton este 9-től hajnal 3-ig ment a mutatvány. Míg az Elefántban sok régi ismerősöm járt, most viszont nagyon sok új arcot ismertem meg. Az is hihetetlen, hogy a bulimon olyan emberek találkoztak egymással, akik noha kora életüktől fogva itt élnek Csabán, de vagy 30 éve nem látták egymást.
***
Fekete Lacit manapság leginkább a Kinizsi utcai nagyhangú cipzárosként ismerik. Mindezzel kapcsolatban megvallotta: „Tudni kell, hogy aki ebben a korban van, mint én, vagy limonádé, vagy nagytörvényű, vagy halott... Úgy gondolom, akinek nincs karaktere, az puhány, hajlékony ember, de én nem vagyok az. Csak azt csinálom, ami örömet okoz, de azt teljes odaadással teszem!”
