A fénypontokból épült templom

Zenés áhítattal és hálaadó szentmisével emlékeztek meg a 25 éves jaminai Jézus Szíve templom építőiről szombaton. Az egész estét betöltő program az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódott. Az eseményen, amelyen elszármazottak is részt vettek, sokan személyes élményként idézték vissza a kezdeteket.

Egy átlagos őszi hétköznapon, 1992. szeptember 28-án az esti órákban összegyűltek fiatalok és idősek, és égő gyertyákat helyeztek el egy üres, jaminai földterületen. Mire besötétedett, a pislákoló lángok egy épület alapjának vonalait rajzolták ki, az ott állók tekintetében pedig felcsillant a remény, hiszen ők már lelki szemeik előtt látták a falakat, a tornyot, és bizakodva tekintettek a jövőbe, amelyben a városrész katolikus híveinek végre saját temploma lehet. Ezen a helyen kondult meg negyedszázaddal később, szombaton este a Jézus Szíve katolikus templom harangja, és hívta hálaadásra a híveket az azóta valósággá, és élő, megtartó erővé vált egykori álom.

A közösség tagjai mellett főként Bielek Gábor néhai apátplébános álma volt ez, aki utolsó hivatalos szolgálati helyén kezdeményezte egy, az egyházban is páratlan hajlék megépítését. A tavaly, 88 esztendősen elhunyt lelkipásztor kicsi templomot szeretett volna, hogy mise közben közel legyen hozzá a gyülekezet – hangzott el a visszaemlékezések között, amit többek között archív tévéfelvételek is igyekeztek közel hozni ezen az estén. A padsorokban ülők hol nosztalgiával, hol nevetve, hol szemüket törölgetve nézték az egykori jeleneteket, amin sihederként bukkantak fel a mai fiatalemberek, erejük teljében látszódtak a ma már őszülő halántékúak, és reményteljes tekintettel, botjukra támaszkodva néztek le a vászonról, akik ma már csak a jelenlevők hálás emlékeiben élnek.

A hálaadó szentmisét a templom építőiért ajánlották fel

Persze nem kell hozzá huszonöt év és áthidalhatatlan távolság az emlékezéshez. Hiszen a templom elválaszthatatlan részeként tárul minden nap a betérő elé Patay László Munkácsy-díjas festőművész szekkóinak látványa, amelyeken nemcsak a templom védőszentje, Szent Erzsébet legendája és bibliai jelenetek elevenednek meg, de a történelem és a zeneművészet nagyjain kívül, a szentély falán ott láthatók azok a békéscsabaiak is, akik szervezésükkel, anyagi hozzájárulásukkal vagy két kezük munkájával áldozatot hoztak azért, hogy megépüljön a jaminai katolikusok lelki otthona. Ott áll az egyik sziklán a Krisztusra tekintő alak képében maga a 2002-ben elhunyt festő is, aki azzal, hogy magát is ráfestette a falra, talán azt is üzente: örök helyére lelt ebben a templomban.

Mint ahogy a két éve elhunyt építész Mosonyi László is, akinek családtagjai – bár már Budapesten élnek – hazalátogattak az ünnepi megemlékezésre. Özvegye úgy fogalmazott, a templom a negyedik gyermekük.

Mit érnének azonban a falak és a díszítés, ha az épület nem telne meg élettel? Ebből sincs hiány, hiszen több mint tízéves múltra tekint vissza a Zenebarát Felebarátok énekes-zenész közössége, akik ezen az estén is igei üzenettel, szívet melengető dallamokkal varázsolták ünnepivé az eseményt. Földi László és csapata több éve szervezi az Ars Sacra országos rendezvénysorozat részeként a Nyitott Templom Éjszakáját, amit idén úgy gondoltak, érdemes ötvözni a jeles évfordulóval. Zenés áhítatuk középpontjában Jézus állt, aki egy helyen így utalt magára: „Én vagyok az ajtó”.

A jubileum tiszteletére tartott hálaadó szentmisén az egyházközségben hat év óta plébánosi szolgálatot ellátó Bauer Csaba atya megilletődötten mondta: nem neki kellene itt állni. Így a felajánlás is azokért szólt, akik keze munkájának köszönhető, hogy van hol hálát adni, azonban ők maguk már nem érhették meg e pillanatot: az apátplébános Bielek Gábornak, az építész Mosonyi Lászlónak, a festő Patay Lászlónak, és a beltérben látható kő- és bronzplasztikákat készítő, 2016-ban elhunyt Kiss György szobrásznak. Őértük is ragyogtak ezen az estén a mécsesek az oltár előtt elhelyezett alaprajzon, visszautalva arra a kezdeti, őszi estére.

Mindez már a múlt. S hogy mit hoz a jövő? Megsejtheti bárki, aki erre jár, és belép a nyitott templom ajtaján. A szemközti falfestményen ragyogó sugarak a névadó jézusi szívből mint kitárt karok fogadják a belépőt. Ha jól figyel az ember, szinte hallja is a szavakat: „Én vagyok az ajtó”. Ezen átlépve válhat egy álom valósággá, a holnap reménységgé, és a fénypontok templommá.

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , ,