Éjjeli látogatók a templomban

2016. augusztus 16. 14:20 | Zsíros András

Apostol-gombfoci, bibliai darts és meditációs ösvény a toronyban. Többek között ilyen, első hallásra szokatlan programelemek egészítették ki az idei Nyitott Templom Éjszakáját augusztus 12-én Pusztaföldváron. Az evangélikus gyülekezet közel egy évtizede szervezi meg a rendhagyó estét, hogy így szólítsák meg a kívülállókat.

Nem éppen hétköznapi látvány, hogy táncra perdül a gyülekezet a templom bejárata előtt, ráadásul mindezt sötétedés után. A Nyitott Templom Éjszakája azonban nem a megszokásokról szól. Sokkal inkább annak a szemléletnek az átformálásáról, hogy egy templomi alkalom csak komor és unalmas lenne. A Pusztaföldvári Evangélikus Egyházközség lelkésznője szerint ha az így gondolkodó emberek eljönnek erre az alkalomra, akkor megláthatják, hogy játékkal, zenével, jókedvvel is lehet hirdetni az evangéliumot. „Akiknek unalmas egy hagyományos istentisztelet, azok kedvet kapnak az evangéliumhoz, a Jóistenhez és az egyházi közösségekhez” – véli Lászlóné Házi Magdolna.

A szervezők tapasztalatai szerint egyre növekszik azoknak a látogatóknak a száma, akik korábban soha sem jártak a templomban. László Jenő Csaba, a lelkésznő fia elmondta, sokszor látni ezeknek az embereknek az arcán, hogy megérintették őket a látottak, hallottak. „Hogyha egy-két ember jól érzi magát itt közöttünk, akkor már megérte” – tette hozzá.

Ezen az estén különleges istentiszteletre gyűlhettek össze a templomba látogatók. Szigethy Szilárd orosházi lelkész igehirdetése után személyes áldást és útravalót kaptak a gyülekezet tagjai, miközben a lélekemelő hangulatról a békéscsabai Zenebarát Felebarátok énekei gondoskodtak. Vezetőjük, Földi László úgy fogalmazott, egész más arcát mutatja ilyenkor a templom, aminek szerinte ilyenkor van egy varázsa, ami megfogja az egyháztól távol álló embereket is, függetlenül attól, hogy természetesen egyházi énekek, egyházi szövegek is elhangoznak.

Az interaktív elemekkel teletűzdelt, különleges egyházi rendezvényről már több gyülekezet példát vett, így a nyitott templom éjszakáját több helyen is megtartják az országban.

FEL