A döntő kapujában - hazai pályán harcolhatja ki a fináléba jutást a BRSE

2022. április 18. 17:21 | Papp Ádám Sándor

A Swietelsky-Békéscsaba kedden este hazai pályán harcolhatja ki a bajnoki döntőbe jutást. A csabai röplabdás lányok 2:0-ra vezetnek az Extraliga elődöntőjében az 1. MCM-Diamant Kaposvár elleni párharcban.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó legjobb négy közötti párharc első összecsapását április 12-én a Swietelsky-Békéscsaba 3:1-re nyerte meg hazai pályán. A csabai lányok így egy begyűjtött sikerrel utazhattak a második mérkőzésre, amelyet pénteken, Kaposváron rendeztek meg. A somogyiak ugyan megnehezítették a BRSE dolgát, amely azonban frissességének, precízebb játékának és jó időkéréseinek köszönhetően 3:0-ra diadalmaskodott. A két siker azt jelenti, hogy a csabai lányok a kedden 18 órától, hazai pályán kezdődő harmadik összecsapáson bebiztosíthatják helyüket a bajnokság döntőjében. 

– A második mérkőzésen a tőlünk megszokottnál jobban fogadtunk, ugyan a nyitásainkkal volt kisebb probléma, de a fontos pillanatokban mi voltunk élesebbek. Hangsúlyozom, hogy a Kaposvár egy nagyon jó csapat és a keddi találkozón koncentrált, precíz játékkal kell előrukkolnunk. A röplabdában a harmadik szetteket és a harmadik mérkőzéseket a legnehezebb megnyerni – emelte ki Tóth Gábor vezetőedző.

A Swietelsky-Békéscsaba - 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzését 18 órától élőben közvetítjük a legnépszerűbb közösségi oldalon. 

 

További programok »

FEL