Tíz díjjal és aranyminősítéssel zárta a Csabai Színistúdió az ide Scherzo fesztivált. A huszonkettedik Amatőr Musical Színpadok Fesztiválján kilenc társulat között szerepeltek eredményesen a békéscsabaiak. A megmérettetésre Békéscsaba mellett Budapestről, Gödről, Kalocsáról, Miskolcról és Vácról is érkeztek csoportok.
Idén Békéscsabán mérték össze a tudásukat a szólóénekesek és az amatőr zenés-színpadok.
– Öt éve kezdtem járni a Scherzo-ra, azóta négy fesztiválra jöttem el. Az a tapasztalatom, hogy folyamatosan fejlődik. Általában ugyanazok a csapatok jönnek el Békéscsabára, illetve Pápára, a két helyszínre, de szerintem egyre erősebb a mezőny - mondta el Fenyvesi Gabriella, a Mágnes Színház tagja.
A megmérettetésen szakmai zsűri véleményezte a versenydarabokat. Ennek a fesztiválnak az egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy összetartó, együtt alkotó közösségek jönnek létre a próbák alatt – emelte ki a zsűri tagjaként Bakó Gábor táncművész, pedagógus és koreográfus.
– Nagyon sok élménnyel gazdagodunk zsűriként. Az az érzékenység és az a fajta szeretet, amit ezek a fiatalok a zenés műfaj iránt táplálnak, az egy olyan láng, amit őriznünk kell. A fiatalok jelentik a jövőt - hangsúlyozta Bakó Gábor, a fesztivál táncművészetért felelős zsűritagja.
12. alkalommal adott otthont a fesztiválnak Békéscsaba. A Scherzo-t 1996-ban itt alapították, Pápa csatlakozott a kezdeményezéshez, így minden évben a két város között váltakozik a helyszín.
– Sokan, akik itt felléptek, színpadra kerülnek, főállású, hivatásos színészekké, táncosokká, énekesekké válnak, de legalábbis a színjátszás közelében maradnak, és később esetleg ők csinálnak ilyen jellegű csoportokat. Ez a közel két és fél évtized már komoly történetet ad a találkozónak - mondta el Szente Béla. A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója hozzátette: a verseny népszerűsége azt is jelzi, hogy a fiataloknak fontos a kultúrával és a művészetekkel foglalkozniuk.
XXII. Scherzo – díjak
Szakmai zsűri (Kovács Gábor Dénes, Nagy Anikó, Bakó Gábor) helyezések:
| Musicalek, zenés játékok kategória | |
| 1. helyezés | Csabai Színistúdió : SST2 (Rendezte: Kerepeczki Nóra) |
| 2. helyezés | Parlando Színház: A padlás (Rendezte: Kovács Róbert) |
| 3. helyezés | Gézengúzok: Macskaland (Rendezte: Zachár Zsuzsa) |
| Musical- és dalösszeállítás kategória | |
| 1. helyezés | Clap and dance: Love in the dark (Rendezte: Dr. Deákné Tóth Veronika) |
| 2. helyezés | 4-dance Club Tánc és Musicalstúdió: Egy generáció-k (Rendezte: Hutter Linda) |
| 3. helyezés | A .Zenés Diákszínpad: A váró (Rendezte: Vágó Zsuzsa és Marinkovics Zsófia) |
| Abszolutórium (A szakmai zsűri és a diákzsűri egymástól függetlenül bírálja el az előadásokat. Abban az esetben, ha a diákzsűri és a szakmai zsűri szerint is ugyanaz az előadás a legjobb a kategóriájában, a csoport megkapja az abszolutórium díjat is.) | Csabai Színistúdió: SST 2 (Rendezte: Kerepeczki Nóra) |
Diákzsűri (Réger Wanda és Szojka Cinthia Daniella) legjobb előadás
| Musicalek, zenés játékok kategória | |
| 1. helyezés | Csabai Színistúdió: SST 2 (Rendezte: Kerepeczki Nóra) |
| Musical- és dalösszeállítás kategória | |
| 1. helyezés | Parlando Színház: Memoár (Rendezte: Kovács Róbert) |
Különdíjak:
| Legjobb énekesnő | Király M. Alexandra (Csabai Színistúdió) |
| Legjobb énekes | Ármos Zoltán (Parlando Színház) |
| Legjobb táncosnő | Eleki Gréta (Clap and dance) |
| Legjobb táncos | Józsa Bence (Csabai Színistúdió) |
| Legjobb női szereplő | Kovács Laura (Csabai Színistúdió) |
| Legjobb férfi szereplő | Józsa Bence (Csabai Színistúdió) |
| Legjobb rendezés | Kovács Róbert (Parlando Színház: A padlás) |
| Legjobb koreográfus | Hutter Linda ( 4 dance Club Tánc és Muscalstúdió) |
| Legjobb pillanat | Puskás Dániel (Otthon Theatrum Társulat) |
| Legjobb gyerekszereplő – megosztott – 3 díjazott | Salamon Laura (Mágnes Színház)
Mogyorósi Marcell (Parlando Színház) Oroszi Márk (4-dance Club Tánc és Musicalstúdió) |
| Szcenika-díj (csapatdíj) | Csabai Színistúdió |
| Különdíjak (4 adható) | Legjobb mellékszereplő – Dorgai Nóra (Mágnes Színház)
Színészmesterség díj - csapatdíj Csabai Színistúdió commedia dell’arte díj (családi díj) - Inotay Nóra, Inotay Gergely, Inotay Réka (Parlando Színház) Legjobb kreatív alkotótárs– Nemcsók Nóra (A. Zenés Diákszínpad ) |
| Miklós Tibor Emlékdíj | Hutter Linda (4-dance Club Tánc és Musicalstúdió) |
Diákzsűri különdíja:
| Nagyme-NŐ díj (lány) | Lendvai Sára (Gézengúzok ) |
| Nagymenő díj (fiú) | Józsa Bence(Csabai Színistúdió ) |
Minősítések:
| Arany minősítés | Csabai Színistúdió: SST 2
Parlando Színház: A padlás |
| Ezüst minősítés | Clap and dance: Love in the dark
4-dance Club Tánc és Musicalstúdió: Egy generáció-k |
| Bronz minősítés | Otthon Theatrum: A háromágú tölgyfa tündére
Mágnes Színház: Ki leszek én? A. Zenés Diákszínpad: A váró
Parlando Színház: Memoár
Gézengúzok : Macskaland |
XXII. Scherzo – Szóló- és Duett Énekverseny
Szóló énekverseny eredmények (34 induló):
1. korcsoport (10-16 éves kor között):
I. hely: Hollósi Tünde Júlia
II. hely: Inotay Réka Lili
III. hely: Laczkó Bálint
2.korcsoport (17 – 30 éves kor között)
I. hely: Seres Adél
II. hely: Dichter Dóra
III. hely: Szondi Tamás
Különdíjak:
Lakatos Rudolf – muzikalitás díj
Vozár M. Krisztián – alkotótárs díj
Babinszki Virág – ígéretes tehetség díj
Nemczov Klaudia – átdolgozás díj
Király M. Alexandra és Kovács Laura – attraktivitás díj
Tóth Geri – a legjobb előadásmód
Duett Énekverseny (8 produkció volt):
I. hely: Szondi Tamás és Szondi Péter
II. hely: Tóth Géza Gergő és Józsa Bence
III. hely: Babinszki Virág és Szijártó Dorina