Kultúrházak éjjel-nappal: Középpontban a közművelődési intézmények

2019. február 9. 11:37 | Kovács Andrea

Február 15. és 17. között ismét megrendezik a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos rendezvénysorozatot, melyhez 350 település több mint ezer programmal csatlakozik. A szervezők az „Minden nap értéket adunk” jelmondattal arra hívják fel a figyelmet, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít.

 

 

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programsorozatot, amelyet 2014 óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogat. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta: a lakosság életében ez egy kiemelkedő rendezvénysorozat, ahol a családok együtt tudnak olyan programokon részt venni, amelyekre talán az év más napjain nem esne a választásuk. Gyerekfoglalkozásoktól kezdve, koncerteken, táncházakon keresztül számos rendezvény várja a közművelődési intézményekbe látogatókat. Az idei programsorozathoz több mint háromszáz település több mint ezer programmal csatlakozott.

A rendezvényeket a Magyar Népművelők Egyesülete fogja össze, a Kulturális Központok Országos Szövetségével együttműködve. A szövetsége elnöke úgy fogalmazott: a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozat hasonló a múzeumok éjszakájához. Szente Béla hozzátette, hogy az országos rendezvénysorozat egyrészt összehozza  az intézményeket egymással, másrészt pedig a közönséget az intézményekkel. Az éjjel-nappal elnevezéssel pedig arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a kulturális intézményekben, művelődési házakban sokszor éjjel-nappal dolgoznak.

A Csabagyöngye Kulturális Központban február 15-én Impro Fesztivált rendeznek, de a megye több településén is számos programmal várják a látogatókat a kulturális intézmények február 15. és 17. között. A programokról a kulturhazak.hu oldalon tájékozódhatnak.

 

További programok »

Kultúra

FEL