Kalotaszegi muzsikával, csárdással és szaporával indult a program, amelyet két ifjú gyulai néptáncos pár – Csiszér Júlia és Bucsai Krisztián, valamint Csiszér Zsófia és az igazoltan hiányzott Nyisztor-Gyarmati Bonaventúra Gábriel helyett ezúttal Borsós Ede adott elő.
– A Meseházban mindig jelentőséggel bír egy-egy kiállítás megrendezése, és mindig kapcsolódik a Meseház szellemiségéhez. Nemcsak egy helyszín, egy semleges tér, hanem a schéneri életmű otthona. Schéner Mihály képzőművész, a Meseház megálmodója, hajdani medgyesegyházi szülőházát ismerte fel a Hursán Pál, egykori albíró építtette, mára műemléki védettséget élvező csabai népi lakóházban – mondta köszöntőjében Veres Krisztina.
Az intézmény vezetője hozzáfűzte, küzdött érte, hogy a Meseház a művészetek otthona legyen és lett, ahogyan álmodta „Vegyétek kezetek ügyébe a szívetek szerint valót”, és Schéner tudta miről beszél, mert ő sem volt rest, megfogni az ecsetet, a kalapácsot vagy az agyagot.
– Ennek az alkotó játékosságnak a párhuzama inspirált minket arra, hogy felkérjük Nyisztor Jánost alkotásainak bemutatására, aki a kiállításának azt a címet adta: …megmaradnak tüneménynek… Eme tünemények zenével való kiegészítését a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola művésztanára, Sándor Ottó tanár úr csellójátékával teszi teljessé – tette hozzá. (Nyisztor Jani mindkét fia – Miklós és Bonaventúra is a tanár úrnál csellózott.)
Azt követően Nyisztor Miklós tanár megnyitó gondolatait Hegdűs-Bite Beáta békéscsabai pedagógus tolmácsolásában hallhattuk.
„Amikor először végignéztem a kiállított képeket, az első dolog, ami megfogalmazódott bennem, az az volt, hogy sokkal derűsebbek és rejtélyesebbek, mint akármelyik korábbi kiállítási anyag, amit eddig Nyisztor Jánostól, apámtól láttam minden szembetűnő formai és stílusbeli hasonlóság ellenére. Témák, tárgyak, színek, effektek újra megjelentek: lehet, hogy nem más képet, de mindenképpen másképp látunk – fogalmazott az alkotó gyermeke. – Az első érzetemtől kezdem. Föltűnt, hogy ott van a képek körül, mögött vagy épp a következő képen valami jóságos derű – egy fordulat, ami – ha közelebbről szemügyre vesszük – a legkevésbé sem fordulat, ez ugyanis a jónak és a derűnek a legdrámaiatlanabbul állandó és megingathatatlan bizonyossága. Arra jutottam a kiállított grafikákat szemlélve, hogy ami itt a legfontosabb szervezőelem, vagy nézőpont, az a szentség bizonyossága. Ezt a meglátásomat szeretném most elővezetni…”
Galéria
Sántítana, ha azt mondanám, Nyisztor Miklós tűpontosan mutatta be édesapja képeit, hiszen a művészet ereje épp az, hogy mindenki másképp fogadja be/értelmezi a látottakat.
Az alkotásokat megtekintve azonban én is azt láttam, a mindig bőrdzsekiben szereplő (az öltöny nagyon idegen lenne tőle) Nyisztor Jani a korábbi munkáihoz képest egy lényegesebben vidámabb kollekcióval jelentkezett.
A program végén egy többnemzetiségű bál alakult ki. A rendezvényen többek között a tiszteletét tette Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke is. Azonfelül a muzsika kalotaszegi volt, a kolbász csabai és a minap a családfánk állítása közben kiderült, Such nagymamám nagymamájáék, Benkopf Augusztáék az 1800-as évek végén Sziléziából érkeztek Békés országba.
(A kiállítás április végéig megtekinthető.)
