A berlini világversenyre készültek a bowlingosok Gyulán

2023. május 5. 16:59 | Vári Bianka

Értelmi fogyatékossággal élő és partner sportolóknak rendeztek bowling versenyt Gyulán. A regionális páros és egyesített páros verseny az idei, berlini nyári világjátékokra biztosít felkészülési lehetőséget.

Öt csapat, összesen ötvenkét versenyzővel érkezett a pénteki megmérettetésre, Gyulára. A nap a speciális kategória küzdelmeivel kezdődött, délután pedig az egyesített páros versenyei zajlottak. 

– Ez egy regionális verseny, páros és egyesített kategóriában értelmi fogyatékos sportolók versenyeznek, valamint ép és értelmi fogyatékos versenyzők egy párban versenyeznek együtt – mondta el Molnár Melinda, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség évente több versenyt szervez, hogy elősegítse a magyar delegáció részvételét a nyári világjátékokon. Nyikora Péterné Mariann társelnökként fontosnak tartotta, hogy a vidéket beintegrálja az MSOSZ tagszervezetei közé. 

– Nagy öröm számomra, hogy Gyula helyet tud adni a bowling szakágnak. Nagyon szívesen jönnek ide a versenyzők, és nagyon jó kapcsolatunk van a vidéki társszervezetekkel, hiszen a fogyatékos ügyben együtt dolgozunk, és fontos számunkra az összetartozás. Gyulán 12 fő profi sportolónk van, és emellett még 15-20 fő az, aki még nem érte el a versenyzési szintet. Ahhoz, hogy valaki profi sportoló legyen, 3-4 év aktív bowlingozás fontos. Nagyon jó, hogy a bowling egy kortalan sport, így a kisebb gyerekektől kezdve az idősebb szenior korosztályig mindenki élvezheti – fogalmazott.

A magyar sportolók 4 fős bowling-válogatottja a legutóbbi, 2019-es világjátékokon 2 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szerzett. Az idei, berlini versenyen már biztosan lesz hazai csapat; a négyfős válogatottnak gyulai tagja is van. 

 – Azt gondolom, hogy mindig is fontos volt, és egy néhány éve még erősebben is kötődünk hozzájuk, hiszen olyan sikereket értek el Gyula városában a fogyatékkal élő sportolók, hogy fontos számunkra, hogy támogassuk őket, adjunk nekik lehetőséget a sportolásra. És ilyen civil vezetővel, mint Mariann, úgy gondolom, hogy még sikeresebbek lehetünk - erről már Kiss Tamásné, Gyula város sportért felelős tanácsnoka beszélt.

A versenyzők szeptemberben ismét visszatérnek a gyulai pályára, hogy elkezdjék a felkészülést a következő világjátékokra.

További programok »

FEL