Boldog tizedik születésnapot, SM adománybolt!

2024. február 2. 16:33 | Csiffáry Zsuzsanna

A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete tartott ünnepséget pénteken. Az egyesület tagjai, civil partnerei, pártolói esélyegyenlőségi bowling versenyen is összemérték tudásukat Gyulán.

Nyikora Péterné, a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének elnöke elmondta, hogy az SM adománybolt tizedik születésnapját ünnepelték pénteken, amely örömmel tölti el őt és önkéntes társait egyaránt. 

– A mai nap egy ünnep, hiszen tíz évvel ezelőtt nyitottuk meg az SM adományboltunkat. A pénteki napot az ünneplésre és a visszatekintésre szántuk, hiszen ez a tíz esztendő meghatározó a munkánkban. Folyamatosan szerveztünk, szervezünk adománygyűjtéseket, illetve önkéntes pontot is nyitottunk ezen idő alatt – mondta Nyikora Péterné. 

A szervezet elnöke kitért a koronavírus-járvány időszakára is, amit a tagokkal együtt hullámvölgyként éltek meg. Mint mondta, ebben a periódusban sem adták fel programjaikat és céljaikat.   

– Tizennégy év alatt 350 önkéntest tudtunk megmozdítani, több mint 2855 önkéntes órával. Jelen pillanatban 10 olyan önkéntesünk van, aki az SM adományboltban tevékenykedik, továbbá 10-15 olyan személy, akik más eseményekre is beszervezhetők – egészítette ki, illetve azt is megosztotta velünk, hogy a Harruckern Sportegyesület tagjai hívták ki az SM betegeket arra a  bowling-párbajra, amelyet a születésnapi ünnepség részeként szerveztek meg.

Alt Norbert, Gyula alpolgármestere kiemelte, hogy a SM adománybolt létrejötténél, működésénél is jelen volt Gyula város vezetősége.  

– Adományozóként is segítettük a bolt munkáját, nagyon fontosnak tartjuk, hogy jelen legyenek a mindennapokban. Ha valaki, valakik a mai viszonyok között, a sokszor elidegenedő korszellemben ilyen közösségi teret működtetnek, köszönet jár érte. Az SM adománybolt rendkívüli, mert nem mindenki teheti meg, hogy drágább ruhákat vagy eszközöket vásároljon magának, de ez az üzlet ezt a szociális réteget is kiszolgálja – fogalmazott. 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL