A program részeként a Körös Motoros Karitatív Egyesület, a Megújuló Békés Megyéért Egyesület, valamint a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezetének vezetője mutatta be 2024-es programjait és az idei terveit. Tóth Zoltánné az elmúlt évek véradásainak hatékonyságára hívta fel a figyelmet.
– Eredményesek voltak az elmúlt év véradásai. A legközelebbi programunkra is várjuk a 18. életévüket betöltött egészséges személyeket, akik szeretnének ilyen formában tevékenykedni. Ilyen jellegű segítségnyújtásra bőven van lehetőség, hiszen a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezete évente mintegy 928 alkalommal biztosít véradást – fogalmazott Tóth Zoltánné.
A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének elnöke kiemelte, hogy a térségnek szüksége van az érdekképviseletre, a támogatásra. Nyikora Péterné kitért arra is, hogy a civil szervezetek nem egymás versenytársai, hanem egymást segítő partnerek. Ezt a Békés Vármegyei Civil Szolgáltató Központ irodavezetője is megerősítette.
– A civil szervezetek az életünk részét képezik olyan, az önkormányzati és állami feladatellátáson kívül eső tevékenységeket végeznek, egyebeket amiket nem csinálna meg más, ők mindet felvállalják. Önszántukból és önkéntesen. És most erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontosak a civiljeink – hangsúlyozta Herczegné Számel Annamária irodavezető.
Az esemény zárásaként bemutatták a "CIVIL ÉLETKÉPEK BÉKÉS VÁRMEGYÉBEN 2024." című fotópályázat résztvevőit. A nyerteseket február 8-án hirdetik ki.
Íme a résztvevők:
- Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete
- Körös Motoros Karitatív Egyesület
- Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek KHSZ
- Dél-Alföldi Wellness Egyesület
- Harruckern Sportegyesület
- Nagybánhegyesi Civil Kerekasztal
- Nagybánhegyesi Nagycsaládos Egyesület
- Gerlai Wenckheim Társaság Egyesület
- FICSAK Békéscsaba Alapítvány
- EGYENSÚLY AE Egyesület
- ÉFOÉSZ Békés Vármegyei Szervezete
- Civil Szervezetek Szövetsége
- Mezőkovácsházi Civil Kerekasztal