Nem csak a húszéveseké a világ: Megmutatták tánctudásukat az idősek Gyulán

2022. június 18. 13:38 | Vincze Attila

13. alkalommal rendezte meg szombaton a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége az Országos Szenior Táncfesztivált Gyulán. A rendezvényre az ország minden részéből érkeztek táncoslábú nyugdíjasok.

Az eseménynek az Erkel Ferenc Művelődési Központ adott otthont.  A rendezvény főszervezője, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elnöke a behir.hu-nak elmondta, a résztvevők társastánc, néptánc és egyéb kategóriákban mérettethették meg magukat. Szrenka Pálné kiemelte, hogy ezúttal is szép számban érkeztek szenior versenyzők, idén több mint 200-an lépnek fel Gyulán. 

– Óriási közösségépítő ereje van ezeknek a rendezvényeknek és látom az embereken, hogy örömmel táncolnak, hiába idősek, de vidámak és nem hagyják abba. Vannak olyan tánccsoportok, ahol 76 év az átlagéletkor, azért az már nem semmi és mégis könnyedén mozognak, azt hiszem ettől maradnak fiatalok – fogalmazott. 

A táncfesztivál fővédnöke, Gyula Város Önkormányzata képviseletében Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, hogy a jelen lévő idősebb generáció egyfajta ünnepet teremt ilyenkor a fürdővárosban. Mint mondta, a nyugdíjas korosztály hozzállása példaértékű és a fiatalabbakat is motiválja. 

– Az időseknek még inkább példát kell mutatniuk a mostani generációnak, hiszen ők azok, akik el tudják hitelesen mondani, hogyan is kell élni, teremteni, alkotni, a közösségeket erősíteni vagy éppen hogyan kell a települések életében, mint egy szerves szövet ott lenni, alakítani és formálni azokat – részletezte. 

A rendezvényen olyan nagy hagyományokkal bíró tánccsoportok is felléptek, mint a 12 éve alakult ózdi Szarkaláb Táncegyüttes, akik már hetedik éve járnak Gyulára. Békés megyéből többek között a sarkadi nyugdíjasklub tagjaiból létrejött "Szupernagyik" formáció is eljött, akik egy nem éppen hagyományosnak számító zumba táncot adtak elő. 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL