Aki táncolva él, az kortalan - XIV. Országos Szenior Táncfesztivál Gyulán

2023. július 8. 13:05 | Fajó Attila

A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége idén már a XIV. Országos Szenior Táncfesztivált szervezte meg Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az esemény célja az országban működő szenior tánc csoportoknak lehetőséget biztosítani a megmutatkozásra, tudások összemérésére és a hagyományok ápolására.

– Több, mint 440 résztvevő érkezett az eseményre Gyula városába, valaki már napokkal hamarabb. 44 csoport lép fel különféle tánckultúrákat felsorakoztatva, gazdag a nap kínálata – mondta el Szrenka Pálné, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke.

A több száz résztvevő mind-mind becsületesen felkészülve, tudásuk legjavát adva, de a jókedvről és felszabadult táncról sem megfeledkezve vett részt a fesztiválon szombaton.

– Mi már 10 éve visszajárunk ide, először csak nézőként, most pedig már fellépőként is élvezve az együtt töltött időt – nyilatkozta a kistarcsai örömtánc csoport, ANIMÁTÓ (lelkesen) névre hallgató formáció vezetője, Kálmán Éva.

A szenior tánccsoportok teljeseítményét szakmai zsűri bírálja el, a fesztiválnap végén pedig jutalomban részesítik az általuk legjobban ítélt fellépőket.

Galéria

További programok »

Gyula

Repedten is tökéletes – Díjnyertes bejglik Békés vármegyéből

A bejgli szinte minden magyar háztartás elengedhetetlen része az ünnepi időszakban, ugyanakkor hasonló, tekercselt sütemények egész Európában népszerűek karácsony táján. A pozsonyi tésztából készülő édesség idén több rangos elismerést is hozott Békés vármegye cukrászdáinak, bizonyítva, hogy a hagyomány és a szakértelem együtt különleges eredményeket szül.
2025. december 21. 16:14
FEL