A békéscsabai szakdolgozókat köszöntötték a nemzetközi ápolók napja alkalmából

2024. május 16. 16:06 | Kovács Andrea

Május 12. az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartottak az egészségügyi szakdolgozók tudományos ülésével egybekötött megemlékezést a Békés Vármegyei Központi Kórház dr. Réthy Pál tagkórházában. Az ünnepségen átadták az Év kiváló tanulója és az Év szakdolgozója díjakat is.

Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa, a modern ápolás alapítója, Florence Nightingale születésének évfordulója tiszteletére 1974-ben választotta május 12-ét az Ápolók Nemzetközi Világnapjának, melyet 1982-től Magyarországon is megtartanak.

– A mai napon az ápolói hivatást gyakorlókat ünnepeljük, Önöket akik egy humánus, segítő szakmát választottak hivatásukként. Azokat akik nap mint nap olyan nehéz helyzetben lévő emberekkel foglalkoznak akik ideiglenesen vagy véglegesen elvesztik egészségüket, fizikai és lelki fájdalommal kénytelenek együtt élni. Az egészségügyi dolgozóknak és közülük kiemelten az ápolóknak és asszisztenseknek fel kell ismerniük és azonnal kezelniük kell a betegek aktuális problémáját, amely egy nagyon nehéz szakmai és embert próbáló feladat is egyben- hangsúlyozta köszöntőjében a kórház főigazgató főorvosa.

Dr. Becsei László hozzátette: a társadalom nagyrésze felnéz az egészségügyi dolgozókra akiktől a bajban emberfeletti segítséget kapnak, a társadalmi megbecsülés mellet azonban fontos az anyagi elismerés is. Ennek érdekében az elmúlt években jelentős előrelépés történt hazánkban, az egészségügyi dolgozók bérrendezése több lépcsőben valósult meg. A bérfeltózárkóztatatási program keretében 2016 óta számos alkalommal kisebb-nagyobb mértékben, legutóbb ez év március elsejétől átlagosan 20 százalékkal nőtt az egészségügyi dolgozók bére.

Az ápolói hivatás két emblematikus alakja Florence Nightingale és Kossuth Zsuzsanna mindketten szívvel és lélekkel válallták a szakma humanitárius eszméjének képviseletét,  mai követőik a kórházakban pedig éppúgy küzdelembe indulnak nap mint nap, mint ők tették azt az 1800-as években - emelte ki Tárkány-Szűcs Zsuzsanna ápolási igazgatóhelyettes.
– A beteg, kiszolgáltatott ember számára a gyógyszerek, gyógyulást elősegítő orvosi beavatkozások mellett a legfontosabb a segítő személyzet közelsége illetve jelenléte. A gyógyulásba vetett hitet az ápolók adják a betegeknek, hiszen az év minden napján és a nap minden órájában ott állnak mellettük. Ma
azokat az intézményünkben a hivatásukat teljesítő  szakdolgozókat köszöntjük, akik most is a betegellátásban állnak helyt vagy éppen az éjszakai műszakot pihenik ki. Bármely korban élünk az ápolás mindig meghatározó az egészségügyi ellátásban. Munkájukból adódóan sok feszültséget hordoznak magukban és napi szinten élik meg a betegek küzdelmét, erősítik gyógyulásba vetett hitüket. Szerencsére azok a munkatársak vannak többségben amik minden nehézség ellenére kitartanak és hivatástudattal végzik munkájukat - fogalmazott Tárkány-Szűcs Zsuzsanna.

Az ápolók nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepségen két díjat adtak át:

A kórházi szakoktatók pozitív értékelése és javaslata alapján az Év kiváló tanulója díjat Boros Zsófia Anna, a  BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és kollégium 14. évfolyamos tanulója kapta 

Az Év szakdolgozója elismerést  pedig Siposné Csete Anikó vehette át, aki 2001 óta dr. Réthy Pál Tagkórház csecsemő- és gyermekosztályának dolgozója, 2021-ben légzőszervi szakápoló képesítést szerzett, a gyermek endokrinológiai és diabetológiai szakrendelésen asszisztensi feladatokat lát el emellett a gyermekosztályon történő növekedészavart igazoló tesztek elvégzésében, illetve más endokrinológiai kivizsgálásokban is hatékonyan vesz részt. Munkájában precíz, tanulékony, kiváló problémamegoldó képességgel rendelkező kolléga,  a 2023-ban megrendezett "Diabeteszesen" tábor főszervezője volt. Jó kedélye, segítőkészsége, pozitív szemlélete szakápolói kollektíva közösségformálásában is példaértékű. Szakmája iránti szeretete 30 éve töretlen - olvasható a méltatásában. 

A díjak átadása után a szakdolgozók tudományos ülésén, az egészségügyben használt legújabb kezelési módszerekről, technológiákról és eredményekről hallhattak előadásokat a a dr. Réthy Pál tagkórházban dolgozók.

Galéria

További programok »

FEL