A békéscsabai gazdasági campusra is várják a pótfelvételizőket

2018. augusztus 2. 17:01 | Szabó Rita

Már elérhetők a pótfelvételi eljárásban meghirdetett felsőfokú képzések. Azoknak a diákoknak, akiket július 25-én egyetlen képzésre sem vettek fel vagy azoknak, akik idén egyáltalán nem is jelentkeztek felsőoktatásba, még mindig van lehetőségük pótfelvételizni legkésőbb augusztus 6-áig.

 

 

A felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzésekre kizárólag elektronikus úton jelentkezhetnek a fiatalok, akik a pótfelvételin már csak egyetlen képzést jelölhetnek meg. A Gál Ferenc Főiskola békéscsabai gazdasági campusának például három alapszakára és két felsőoktatási szakképzésére is várják a felvételizőket.

– Várjuk a jelentkezéseket augusztus 6-áig, többek közt a gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, illetve a műszaki menedzser alapképzésekre.  Ezen kívül jelentkezhetnek még a diákok a felsőoktatási szakképzési szakjainkra is, ilyen a gazdálkodás menedzsment, valamint a pénzügyi és számvitel felsőoktatási szak – tájékoztatott Kovács Katalin, a Gál Ferenc Főiskola tanulmányi osztályának vezetője.

 

 

Helyben könnyebb

A szakemberek szerint több érv szól amellett, hogy a diákok helyben folytassák felsőfokú tanulmányaikat, amennyiben azt lehetőségeik engedik. Azon túl ugyanis, hogy gazdaságilag ez a megoldás a kedvezőbb a családoknak, az önkormányzat anyagilag is támogatja a hallgatók helyben maradását.

– A város nagyon fontosnak tartja azt, hogy az ifjúságot lehetőségeihez szerint arra biztassa, hogy Békéscsabán tanuljon és a megszerzett tudást itt kamatoztassa. A város Békéscsaba Hazavár! programja több pillérből áll: egy támogatásból, amelyet a tanulmányaik alatt vehetnek igénybe azok a diákok, akik hiányszakmát tanulnak, illetve egy egyszeri letelepedési támogatásból – fogalmazott Kiss Tibor alpolgármester.

Kiss Tibor tájékoztatása szerint a városvezetés azon dolgozik, hogy biztosítsa a békéscsabai, illetve Békés megyei diákoknak a feltételeket a helyben tanuláshoz. Hozzátette: a Modern Városok Program részeként a békéscsabai campuson megújul az infrastruktúra és az oktatási paletta is.

További programok »

FEL