A 19. századi párizsi szalonok hangulatát idézi a Munkácsy Emlékház új tárlata

2024. február 16. 19:55 | Kovács Andrea

Mester Gábor műgyűjtő és Tuska János gyűjteményéből nyílt kiállítás pénteken a Munkácsy Emlékházban. A Pezsgő Párizs című időszaki tárlat a 19. század végi szalonokban folyó életet idézi meg különleges használati tárgyak, eszközök, képek által. A tárlat májusig tekinthető meg az intézményben.

A Munkácsy Emlékház új időszaki kiállítása olyan használati tárgyakat mutat be, amelyeket Munkácsy Mihály is használt ott-tartózkodásakor. 

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője a kiállítás megnyitóján kiemelte: az idei évben 30 éves Munkácsy Emlékház ezzel a kiállítással tiszteleg a február 20-án 180 éve született festőgéniusz előtt. Mint mondta, az ő munkái mindannyiunk számára meghatározóak, akik békéscsabainak valljuk, érezzük magunkat. Megjegyezte: abban, hogy ez erősödjék, nagy szerepe van annak, hogy léteznek olyan emberek, akik gyűjtőként tárgyak, képeslapok, eszközök, relikviák kutatóiként, megtalálóiként az egyes kis értékekből valami nagy összegzést készítsenek. Megállapította, hogy ennek fontos eleme a mostani kiállítás is, amely egy sajátos, de sikeres próbálkozás arra, hogy bizonyos használati tárgyak, eszközök, képek, kordokumentumok és filmösszeállítások megidézzék a 19. századi francia fővárost.

 

 

– A Pezsgő Párizs című időszaki kiállításon Mester Gábor műgyűjtő és Tuska János József gyűjteményéből láthatnak különleges darabokat a látogatóink. Munkácsy az 1870-es évek elejétől 1900-ban bekövetkezett haláláig a francia fővárosban élt, ezúttal ezt a kort, illetve a szalonok világát idézzük meg, hiszen a festőóriás híres volt a péntekenként tartott párizsi estéjeiről, ahová közel 800 ember látogatott el, híres művészek, tudósok, politikusok fordultak meg nála – mesélte Laszkó Tímea, a Munkácsy Emlékház tagintézmény-felelőse.

Mester Gábor műgyűjtő az emlékházban kiállított tárgyakat, bútorokat az otthonából hozta el és úgy válogatta őket össze, hogy azok illeszkedjenek abba a korba, amikor Munkácsy Párizsban élt.

– Ötven éve gyűjtöm a régiségeket, így volt miből válogatni, de arra törekedtünk, hogy a legjobb, legelőkelőbb tárgyakat szedjük össze, melyek azt a gazdagságot idézik, ami akkoriban a párizsi szalonokban folyó életet jellemezte – fogalmazott a műgyűjtő.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Az erődépítészet állt a határmenti múzeumi konferencia középpontjában

„A csabai kastély kutatása. Elődök és erődök – közös hullámhosszon” címmel rendezte meg a Munkácsy Mihály Múzeum a VII. Magyar-Román Határmenti Konferenciát, hétfőn. A tanácskozáson az egykori csabai kastély elhelyezkedésének meghatározása céljából végzett kutatások eredményeit is ismertették.
2024. május 27. 17:48
FEL