70 éves születésnapját ünnepelte a Kölcsey ovi

2022. május 17. 07:38 | Vári Bianka

A Kölcsey Utcai Óvoda három csoportszobával, több mint 80 férőhellyel nyitott meg, először az 1952/23-as tanévben. A hetven éves évfordulóról hétfőn délelőtt emlékezett meg az intézmény és a város vezetése, valamint több, egykori pedagógusok és egykori gondozottak.

Eddig mintegy 2000 gyermeknek segített elindulni az önállóság felé a Kölcsey Utcai Óvoda, amely az elmúlt hetven év alatt több rangot is kiérdemelt: kincses kultúr óvoda, zöld óvoda, madárbarát óvoda. A jubileumi ünnepségen számos jól ismert, az intézményhez szorosan kötődő személyiség megjelent, akiket az óvoda vezetője köszöntött, majd Varga Tamás alpolgármester mondta el ünnepi gondolatait. Beszédében kiemelte, hogy a városnak valamennyi óvodájában arra törekszenek, hogy biztosítsák a magas színvonalú szakmai hátteret, azonban egy-egy évforduló kapcsán az ünnepelt mindig kitüntetett figyelmet kap.

– Hetven év egy olyan komoly múlt, amennyire érdemes egy kicsit visszatekinteni, és erőt meríteni arra, hogy a jövőben tudjuk azon a színvonalon vinni, a munkát, amelyet az elődeink elvárnak tőlünk – mondta Varga Tamás.

Pozitív szemlélet, nagyfokú elhivatottság, és szeretet - a nehéz időkben is ezek a tulajdonságok jellemezték az óvoda dolgozóit. Az alpolgármester kiemelte, hogy bár az elmúlt két évben is jutott bőven a nehézségekből, azokhoz folyamatosan alkalmazkodni tudott az intézmény, miközben mindig a gyerekek érdekeit tartották fontosnak. Hozzátette, hogy a Kölcsey ovit ma is a város legkedveltebb óvodái között tartják számon.

– Amikor egy életútra visszaemlékezünk, kevés szó esik az óvodákról, pedig legalább annyira meghatározó, mint az iskolai évek – emelte ki az alpolgármester.

Az óvodások színes műsorral készültek az ünnepségre. A fiúk és lányok népi ruhába öltözve jártak körtáncokat, énekeltek, mondókáztak, a közönség pedig hatalmas tapssal jutalmazta meg a kicsik produkcióját.

Ezt követően Pribelszki Péterné Ildikó mondott beszédet, melyben többek között azt hangsúlyozta, hogy az óvodai nevelés azért is lehet sikeres, mert a gyerekekkel és a szülőkkel együttműködve tudnak dolgozni.

– És nagyon sokat köszönhetünk azoknak a pedagógusoknak, itt dolgozóknak, akik 40-50-70 évvel ez előtt lerakták azokat az értékeket, alapokat, amikből a mai napig építkezünk. Hiszen mi nagyon fontosnak tartjuk egyrészt a hagyományápolást, és azt tartjuk fontosnak, hogy amit ők, akkor kitaláltak, megalkottak, azt mi ugyanúgy tovább vigyük. Lehet, hogy egy kis innovációt beletéve, hiszen a korral haladni kell, de mi tulajdonképpen ugyanazokat a nevelési módszereket alkalmazzuk, ugyanazokat a játékos hagyományápoló programokat rendezzük meg, mint akár 70 évvel ez előtt - fogalmazott.

Az ünnepi programnak számos pontja még csak eztán következett: a jelenlegi dolgozók egy-egy csokor virággal köszönték meg a már nyugdíjba vonult elődeiknek a sok éves munkájukat, majd Péter Józsefné Ágnes, korábbi intézményvezető elevenítette fel az elmúlt 70 év történéseit. Ezután a Hétpróbás Néptánciskola közreműködésével előadták a generációk táncát. Ennek érdekessége, hogy az előadók mindegyike kötődik valamilyen módon az óvodához.

Salamon László óvodásként is gyakran lépte át az intézmény ajtaját, ma nagyszülőként teszi ugyanezt. A bűvész elmesélte, milyen volt egykor az óvodába járni, ehhez pedig néhány korabeli, óvónői naplóbejegyzés volt a segítségére.

Végül Varga Tamás Lenkefi Zoltánnal, a Napsugár Bábszínház igazgatójával közösen megnyitotta a Lenkefi Konrád bábkészítő alkotásaiból készült kiállítást; Sholtz Endrének a jubileumi ünnepségre készült festményét pedig Szente Béla leplezte le.

Galéria

További programok »

Hírek videóval

Beköszöntött az ünnepi vásárlási láz - lehetséges ilyenkor spórolni?

Az ünnepek közeledtével egyre sürgetőbbé válik, hogy mindent beszerezzünk, amivel teljes lehet ez az időszak. Van aki már november óta készülődik, vannak azonban olyanok akik az utolsó pillanatokra hagyják a nagy bevásárló túrákat, így ilyenkor jelentősen megnőnek a kiadások is.
2024. december 19. 20:22
FEL