Újra akcióban a Hatvanezer Fa Egyesület

2021. március 11. 08:44 | Csiffáry Zsuzsanna

A Hatvanezer Fa Békéscsabán Egyesület a jó idő beköszöntével újabb terepmunkák elvégzésébe kezdett. Programjaikról Poliák Pál alelnököt kérdeztük.

A szervezet kihasználva az időjárás kedvező alakulását, elkezdte a terepmunkát. Az előző évben vetett Ancsin II, illetve Seben-Bobály erdők őshonos fajtákkal történő elegyítése volt az elsődleges cél.

A tevékenység erdészeti terv alapján, Frankó Róbert szakmai felügyelete mellett zajlott le. A megközelítőleg négyezer darab csemete a helyére került.

– A tavalyi évben saját nevelésben cseperedő tölgy csemete állományunk kiiskolázásával is végeztünk. Ez azt jelenti, hogy a kis fák immár nem zsúfoltan, tömegben, hanem vonalban ültetve növekedhetnek, amíg meg nem találjuk a végleges helyüket. Leginkább cser-kocsányos tölgy csemetéink vannak, mintegy húszezer darab. Ezekhez a korábban gyűjtött makk erdővetésekből maradt mennyiségeit használtuk fel. Mindezek mellett egy 1,5 hektáros terület kerítésoszlop telepítését hajtottuk végre sikerrel. Itt a kerítésdrót érkezését várjuk, hogy folytathassuk a munkát – fogalmazott Poliák Pál, az egyesület alelnöke.

Hozzátette, hogy a feladatok elvégzésekor törekednek arra, hogy a terepi részfeladatokat családok, együttérkezők közösen hajtsák végre, megfelelve a járványügyi szabályoknak.

További programok »

Itthon

A hét elején ismét csapadékosabb lesz az idő

A jövő hét elején ismét csapadékosabbra fordul az időjárás és megerősödik a szél is, a legmelegebb órákban a hőmérséklet 14-20 fok között alakul. A hét második felében időszakos szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és záporok, zivatarok is előfordulhatnak, de a hőmérséklet csúcsértéke ekkor már 15 és 24 fok között alakul.
18:53
FEL