Poliák Pál, az egyesület elnöke azt írta:, „Lassan két hete történt. Megtaláltuk, összefogtunk: Pusztai Arnolddal, Szpisjak Jánossal, Andó Pállal (megyeri civilek) nagyrészt eltávolítottuk, a vízből 48 órán belül kiszedtük. Megmutattuk a rendőrség munkatársainak, bosszankodtunk, ők is. Sokunknak, a Gyuriréti csatorna tulajdonosának, a Kövizig-nek, időbe, pénzbe, energiába került ez, ismét.”
Hozzáfűzte, körülbelül 7 köbméter vegyes – olajat, festéket, egyéb ismeretlen vegyületeket, nagy mennyiségű törött üveget is tartalmazó massza került bele a kedvelt csatornába.
Poliák Pál és Kis Zoltán, aki a markolójával egy építkezést hagyott maga mögött, hogy segíteni tudjon – Forrás: Poliák Pál
– Nekünk gyermekkorunktól a játék, téli csúszkálás, peca, és még megannyi öröm helyszíne ez – jegyzete meg. – Másoknak megélhetés, öntözés. A korábbi funkció, (belvízvédelmi csatorna) gravitációsan behatárolja a lehetőségeit. Ennek ellenére a Békéscsabán is keresztül folyó Élővíz-csatorna szintjének megfelelő állásánál, ha nem is a teljes rendszerre, annak nagy részére azért van lehetőség vizet kijuttatni a tájba.
Civilek és egyetértő szakemberek közös akaratából ez évek óta, a lehetőségekhez mérten meg is történik. Jön a víz. Egy helyen tud ide jönni, egy helyen lehet ezt megtenni, itt.
– Menedék ez – folytatta. – Még nekünk is, amikor a negyven fokban kint bóklászunk. Az állatvilágnak pedig mindenképpen. Körül, távolabb a város, a felszántott beművelt száz hektárok. Ezek között fut a néhány kilométer zöld folyosó, nekik az élet. Apró vízi állatok, halak, teknősök, pézsmapockok, vízi és minden más madarak, őzek, nyulak, fácánok, néha rókák, a betyár sakál, a még megmaradt rovarok milliói és persze a békák. Leginkább az övék, ők osztják meg velünk emberekkel.
Galéria
Aláhúzta, amikor a jó érzésű népség ilyet lát, elszomorodik. Van, aki itt megáll. Mások cselekszenek, megcsinálják újra, jóra. Ez történt. A táj sebhelyes, nem tudni meddig fogja bírni ezt. Gyógyítjuk ahogyan tudjuk, ameddig és ahogyan bírjuk.
– A 60K közösségének tagjai fizikailag formálják, zöldítik, óvják ezt a tájat. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki ebben, odakint részt vett! Folytatni fogjuk, bármi, még az ilyenek árán is. Ez a történet, talán most végre komoly büntetéssel zárul. Ők majd talán nem hoznak többet – húzta alá.
Egy ideig még felvonyít egy, a lábát éppen elvágó, a vízbe gázoló kutya, amely a maradék üvegbe lépett, amit aztán „biztonságos” mélységbe nyel az iszap. A nád, sás kihajt, ellepi a heget. Így lesz.
Megkeresésünkre elmondta, hogyha már az az illető kivitte a szemetet, akkor dobálja le a földút szélén. Akkor is „hülyék vagyunk, oda megyünk, felszedjük. De ne az élő vízbe dobja be! Ez már tényleg, ez egy lelketlen, sötét, mordori, izé, csúszómászó lény. Itt már semmi érzelem, tudás, de semmi nincs.”
– Most, most ma, mit mondjak a békáknak? – tette fel a kérdést Poliák Pál.
