6 millió forintos támogatás a csabai civileknek

2017. június 19. 16:14 | Knyihár Mihály

Nyolcadik alkalommal támogatja a Békéscsaba és térsége fejlődését szolgáló nonprofit kezdeményezéseket a Budapest Bank Békéscsabáért Program. A tavaszi pályázati kiírásra jelentkező 32 civil szervezet közül 19 nyert 100 és 500 ezer forint közötti támogatást, összesen 6 millió forintot. A Budapest Bank és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői ünnepélyes keretek között adták át az adományokról szóló okleveleket a díjazott szervezeteknek.

A Budapest Bank 2013 őszén indította a Budapest Bank Békéscsabáért Programot azzal a céllal, hogy a Békéscsaba és közvetlen környezetének fejlődéséért tevékenykedő nonprofit szervezeteket pályázati keretek között támogassa, minden pályázati ciklusban megújuló, a helyi igényekre épülő témakörökben. Az eddigi nyolc pályázati fordulóra 301 pályázat érkezett, ennek keretében 77 nyertes civil szervezet részesült összesen 40 millió forint támogatásban. A most lezárult ciklus 6 millió forintos pályázati forrását a Budapest Bank és Békéscsaba Önkormányzata közösen biztosította, fele-fele arányban.

Az egyik kategóriájában a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését támogató kezdeményezésekkel, így például pályaválasztásukat és álláskeresésüket, pénzügyi edukációjukat, kommunikációs és prezentációs készségeiket fejlesztő programokkal lehetett pályázni. Tíz pályázó közül négy nyert el összesen 1.998.000 forint támogatást, a nyertes projektek a 11-25 év közötti korosztály számára nyújtanak változatos, szakszerű, innovatív lehetőségeket képességeik megismeréséhez és fejlesztéséhez, jövőjük megalapozásához.

A kiírás másik fő témaköre a kultúra és a szellemi élet volt, amely téren a helyi civil társadalom kiemelkedően aktív. Ezúttal is a pályázatok kétharmada ebben a kategóriában érkezett, részben hagyományos, nagy múltú rendezvények megvalósításához – amilyen például a Balkán Hangja Fesztivál, az Angyalok Szárnyalása Gálaest vagy a Viharsarki Vigadalom –, részben pedig jubileumi megemlékezésekre, vagy újszerű, a lakosság széles rétegeit érintő kezdeményezésekre. A beküldött huszonkét pályázat közül a zsűri tizenötöt részesített támogatásban.

-A kultúra és szellemi élet témakört immár harmadik alkalommal hirdettük meg a program fennállása során, hiszen jól látszik, hogy a helyi civil szervezetek a lakosság bevonásával rendkívül sokat tesznek Békéscsaba gazdag kulturális értékeinek megőrzéséért. Nagy öröm számunkra, hogy mi is hozzájárulhatunk a város sokszínű kulturális életéhez – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője az ünnepélyes díjátadón. Hozzátette: -A fiatalok elhelyezkedését segítő készségfejlesztést pedig azért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy a tehetséges fiatalokat maradásra bíztassuk, és a városvezetéssel közösen számukra vonzó jövőképet kínáljunk itt, Békéscsabán, a magunk eszközeivel mi is ezen munkálkodunk.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte, hálás  városunk civil szervezeteinek, amiért segítenek a pályaválasztás, illetve pályakezdés előtt álló helyi fiataloknak az iskolában szerzett ismeretekre építve olyan, napjainkban nélkülözhetetlen készségeket elsajátítani, amelyekkel magabiztosabban, tudatosabban léphetnek be a munka világába.

A „Budapest Bank Békéscsabáért Program” 2017. évi pályázatának nyertesei

Kultúra és szellemi élet kategóriában

Nyertes pályázó neve Támogatási cél Megítélt támogatás
Átkarolva Egyesület Kulturális klubfoglalkozások
Békéscsabai művészek ismertetik meg az általuk képviselt művészeti ággal – képző-, nép-, tánc-, és fotóművészettel – az érdeklődőket, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű családokra, gyermekekre. A programsorozatot egész napos rendezvény zárja.
300 000
AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány Ragyogjon kékben a színház
Szemléletformáló kulturális rendezvény az Autizmus Világnapja alkalmából, amely során az önkéntes akusztikus gitárosok muzsikálása, a résztvevők közös éneklése a kékre világított Jókai Színház előtt egyedi élménnyel erősíti az esemény üzenetét.
200 000
Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány "Múlt-jelen-jövő" – A 70 éves Balassi Táncegyüttes jubileumi műsora
A több mint 160 résztvevőt felvonultató műsorral a közönség újra átélheti a táncegyüttes különböző korszakainak hangulatát, együtt ünnepel több generáció.
200 000
Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Balkán Hangja Fesztivál
A fesztivál keretében az érdeklődők fotókiállítást, görög, szerb, horvát, bolgár folklórműsort, valamint gasztronómiai bemutatót tekinthetnek meg.
200 000
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Közhasznú Kulturális Egyesület „A mi virtuózaink" – hangverseny az Ifjú Zenebarátok Világnapja alkalmából
A Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium tehetséges növendékei állhatnak színpadra szimfonikus zenekar kíséretével. Egyúttal Hidas Frigyes zeneszerzőről is megemlékeznek halálának 10. évfordulója alkalmából.
300 000
Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület Békéscsaba három évszázada – városismereti szabadegyetem fiataloknak
Békéscsaba 2018-ban ünnepli a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc utáni újjátelepülésének 300. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére városismereti szabadegyetemet szerveznek felső tagozatos általános iskolásoknak és középiskolásoknak.
350 000
Csabai Csípős Blues Club Kulturális Egyesület Blues-tavasz az Elefántban
Közösségépítő, igényes zenei koncertsorozat, amely különleges, egyedülálló kulturális csemegét kínál Békéscsaba blues-kedvelő közönségének.
300 000
Lencsésiért Kulturális és Sport Egyesület Művészet a közösségért – A Közösség a művészetért
Amatőr művészeti fesztivál a Lencsési lakótelepen működő köznevelési intézmények szakembereivel együttműködve, a családok bevonásával. Az egész tanévet átívelő programsorozat az előadó-művészet, az alkotó művészet és a sport eszközeivel.
300 000
Mentálhigiénés Egyesület Békés Mérték Közösségi Ház Csabai más-Kép! – avagy itt vagyunk, kik vagyunk?

A pszichiátriai és szenvedélybetegséggel élők számára kidolgozott program, amely lehetővé teszi, hogy a betegek a lakókörnyezetükből kimozduljanak, közösségi eseményen vegyenek részt, megismerkedjenek Békéscsaba képzőművészeti értékeivel.

452 000
Meseházi Alapítvány Schéner: játék, plasztika, rajz – kiadvány
Schéner Mihály Kossuth-díjas, akadémikus, képzőművész, Békéscsaba díszpolgára, a Meseház megálmodója munkásságának kevéssé ismert részéről adnak ki könyvet.
200 000
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Felhők közül a világ – ahogy mi látjuk
Az egyesület Napraforgó intézménye alkotói pályázatot hirdet békéscsabai halmozott fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok részére, a beérkezett anyagokból pedig kiállítást rendeznek.
400 000
Nyújtsd Segítő Kezed Alapítvány Angyalok Szárnyalása Jótékonysági Gálaest
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Szociális intézményben élő fogyatékos fiatalok elfogadását és integrációját segítő hagyományos gálaest.
200 000
Tabán Néptánc Egyesület VI. Viharsarki Vigadalom – néptáncest, fesztivál rendezése
A néptáncest a hagyományos népi kultúrát mutatja be, ahol a  „497 bocskor" című folk-road show ősbemutatóját is láthatja a közönség.
200 000
Tűz-kör Közhasznú Kulturális Egyesület Csaba királyfi útján – I. Országos Dobkörtalálkozó
Minden korosztályt megszólító hagyományőrző rendezvénysorozat, ahol nem csupán a legendákat, de a hun kort is bemutatják a tudomány, a technika és a művészetek segítségével. Országos dobos találkozóval és történelmi vetélkedővel színesítik a programot.
200 000
Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete Viharsarki fény-űzők – kulturális fesztivál Békés megyei látássérültek irodalmi, képzőművészeti és kézműves alkotásaiból
A Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából a látássérültek által írt versek, novellák előadásával az irodalom és a látássérültek kapcsolatát mutatják be, illetve az általuk készített festményekből, szőttesekből, festett üvegekből és fotókból rendeznek kiállítást.
200 000

Fiatalok készségfejlesztése kategóriában

Nyertes pályázó neve Támogatási cél Megítélt támogatás
ÉFOÉSZ Békés Megyei Egyesülete Mese a 7 mesterségről
Rendhagyó osztályfőnöki órák békéscsabai általános iskolák 5-6-7. osztályos tanulóinak, pályaorientáció témakörben, dramatikus, pszichodráma-, illetve mesedráma elemekkel.
500 000
Életfa Kulturális Alapítvány III. Békéscsabai Hackathon
Üzleti ötletverseny, amelynek célja professzionális mentorok segítségével, játékos formában megismertetni a fiatalokat a startupok világával, bemutatni, hogyan lehet egy ötletet csapatmunkával alkalmassá tenni a megvalósulásra.
500 000
Játszótér Alapítvány Mi leszel, ha nagy leszel?
Álláskereséshez, elhelyezkedéshez kapcsolódó egyéni, illetve csoportos tanácsadás 16-25 éves fiatalok számára, valamint klub működtetése, ahol különböző szakmák képviselőivel ismerkedhetnek meg a fiatalok.
500 000
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Körösök Vidéke Egyesület Készülj tudatosan, építsd a jövőd! – önismereti tréning, előadás, tanácsadás békéscsabai fiataloknak a békéscsabai TIT-ben
14-25 éves békéscsabai fiataloknak szóló pályaválasztási, önismereti, grafológiai ismereteket tartalmazó programsorozat, amely felkészíti őket önéletrajz és motivációs levél készítésére, állásinterjúkra.
498 000

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL