Ismét elindult a Budapest Bank Békéscsabáért Program

2019. október 16. 12:41 | behir.hu

November 18-ig adhatják be pályázataikat a civil szervezetek.

A Budapest Bank a Békéscsabai Önkormányzattal karöltve immár tizedik alkalommal hirdet pályázatot olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek Békéscsabához és közvetlen agglomerációjához (Gerla, Mezőmegyer és Fényes településekhez) kötődnek. Idén is két témában, egyrészt környezeti fenntarthatóságot szolgáló helyi kezdeményezésekkel, másrészt a gazdasági vállalkozások edukációját segítő programokkal lehet pályázni. Ez utóbbira az egész országból jelentkezhetnek a nonprofit szervezetek.

A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiája a kiemelkedő elemeként 2013-ban indította el a Budapest Bank Békéscsabáért Programját, amelyben azok a nonprofit szervezetek pályázhatnak pénzbeli támogatásra, amelyek tevékenységük révén hozzájárulnak Békéscsaba és agglomerációja fejlődéséhez. A program során a Budapest Bank szorosan együttműködik Békéscsaba önkormányzatával, a 8 milliós pályázati forrást közösen biztosítják.

A program eddigi kilenc lezárult ciklusa során 105 civil szervezet részesült összesen 46 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. Az évek során a támogatott területek között szerepelt már a kultúra, hagyományőrzés, közösségépítés, esélyegyenlőség, vállalkozói ismeretek, pénzügyi kultúra, pályaválasztás, egészségfejlesztés, környezetvédelem, valamint természeti és kulturális értékmegőrzés is.

Ahogyan az eddigi években, úgy 2019-ben is két fő témakörben lehet pályázni. Az első téma a környezeti fenntarthatóság, erre csak a Békéscsabán, vagy közvetlen agglomerációjában bejegyzett szervezetek jelentkezhetnek. A második téma a vállalkozóvá válást vagy a vállalkozás fejlesztését segítő programok, amelyre az ország bármely területén működő civilszervezet pályázhat azzal a kitétellel, hogy pályázati anyag olyan tevékenységet tartalmazzon, amely Békéscsabán és/vagy Gerla, Mezőmegyer és Fényes településeken valósul meg. A pályázatokat postán lehet elküldeni, legkésőbb 2019. november 18. (hétfő) éjfélig. A pályázat részletes kiírását itt olvashatják.

„Számunkra kiemelten fontos, hogy aktívan hozzájáruljunk Békéscsaba és környékének folyamatos fejlődéséhez. A sokéves együttműködésünk során mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy minél inkább megőrizzük a város értékeit, tekintettel a munkaerőpiacra, az életminőségre, a természeti és a kulturális értékekre. Idén elhatároztuk, hogy – csatlakozva napjaink egyik legnagyobb kihívásához – csökkentjük ökológiai lábnyomunkat, és a környezeti fenntarthatóság az eddiginél is hangsúlyosabban jelenik meg a CSR tevékenységünkben. Éppen ezért indultunk el nyáron az I. Tisza-tavi PET kupán, és ezért választottuk a környezetvédelmet a békéscsabai programunk egyik témájának” – mondta Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának vezetője, a bank operáció vezetője.

A pályázat bírálóbizottságának társelnökei Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció vezetője. A zsűri további tagjai Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, illetve Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője. A pályázat médiapartnere a Békés Megyei Hírlap.

 

További programok »

FEL