– Összegyűlünk október 23-án és november 4-én is azokra a hősökre emlékezni, akik a szabadságért életüket adták, hazaszeretettől, az igazságtalanság felett érzett fájdalomtól hajtva szembe szálltak a regnáló államhatalommal és a megszálló szovjet hadsereggel – kezdte megemlékező beszédét Ugrai Gábor, középiskolai történelem tanár, a Békéscsabai Városvédő ás Városszéptő Egyesület elnöke.

Fotó: Fajó Attila/behir.hu
1956. november 4-én indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, melynek célja a forradalom leverése volt. Ennek az eseménysorozatnak helyi áldozatai is voltak. Mány Erzsébet és Farkas Mihály a gyulavári hídnál álltak őrt 1956. december 17-én azért, hogy megvédjék otthonaikat a Gyulára bevonuló szovjetbarát pufajkásokkal szemben. Tetteik miatt halálbüntetés várt rájuk, végül 1957. február 2-án a békéscsabai Kazinczy utcai laktanya udvarán végezték ki őket. Vánsza Pál, a POFOSZ megyei elnök, aki tizenévesként élte meg a forradalmi időket, jegyezte meg magának a két áldozat temetkezési helyszínét, amely az áldozatok helybeni emlékezetben történő megmaradását segítette.

Fotó: Fajó Attila/behir.hu
– Némi áthallással megjegyezhető, a budapesti 56-os autóbuszjárat, 1988-ra már a Moszkva térig is járt. Megtörtént a rendszerváltás. Amiről addig nem lehetett beszélni, utána már kötelesség volt. Az egykor ellenforradalomnak nevezett szabadságharcot népfelkelésként keresztelték át először, a változó idők szelét érezve – tette hozzá Ugrai.
Czitor Attila színművész közreműködésével elsőként Faludy György: Kihallgatás, majd Szilágyi Domokos: Lázadás című költeményei hangzottak el. A Kazinczy utcai emlékmű megkoszorúzása után a Berényi úti temetőben folytatódott a megemlékezés, az áldozatok sírhelyeinél, ahol Verasztó János evangélikus lelkész és Szigeti Antal nyugalmazott római katolikus plébános mondtak imádságot.