360 pályázat érkezett a Gabonáink Gyermekszemmel című felhívásra

2024. június 14. 14:24 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei igazgatósága idén is rajzpályázatot hirdetett “Gabonáink Gyermekszemmel” címmel. A felhívásra ezúttal rekordszámú, 360 alkotást küldtek be az óvodástól a középiskolás korosztályig a vármegye különböző településeiről. A rajzverseny eredményhirdetését pénteken délelőtt rendezték meg a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Az eseményen a Hétpróbás Néptánciskola szólótáncosai adtak elő dél-alföldi táncokat. Ezt követően Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. 

Az eddigi időszakhoz képest nagy számban érkeztek rajzok. 360 alkotást küldtek el nekünk, nagyon szép műveket láthatunk. Az első, második és harmadik helyen kívül több különdíjat is kiosztunk épp azért, mert sok szép rajz érkezett, amit nem tudtunk csak az első három helyzetre leszűkíteni. Nagyon örülünk neki, hogy ilyen szép számmal, a vármegye nagyon sok településéről érkeztek be pályaművek – emelte ki Kozsuch Kornél.

Hozzátette: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóságának célja az volt a rajzpályázat meghirdetésével, hogy népszerűsítsék az agrártevékenységet, ezen belül is hangsúlyozzák a magyar gabona és a magyar kenyér jelentőségét.

 

Galéria

 

A “Gabonáink Gyermekszemmel” című rajzpályázat fővédnöke Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke volt.

– Az a legkézenfekvőbb, hogy a gyermekeknek ne csak megmutassuk, hogyan élünk és mi a valóság, hanem őket is arra kérjük, arra inspiráljuk, hogy mutassák meg, ők hogyan látják a környező világot. Mutassák meg, hogyan látják azt, milyen az életünk, hogyan táplálkozunk, hogyan termeljük meg az élelmiszereket, és szerintük mi a valódi élet a virtuális mellett – hangsúlyozta Jakab István.

 

Galéria

 

A MAGOSZ elnöke hozzátette: a beérkezett rajzokból a Magyarok Kenyere programhoz kapcsolódva egy albumot készítettnek a hagyományos búzaösszeöntésre, amelynek elsősorban az lesz a célja, hogy megmutassák az idősebb generációnak, hogyan látják a mezőgazdaságok a mai fiatalok.

 

Galéria

 

"Gabonáink Gyermekszemmel" Békés vármegyei rajzpályázat eredményei:

 

I. korcsoport
  1. Borbola Lujza Hanna,
    Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda, Békéscsaba
  2. Árvai Sára
    Battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
  3. Mikes Janka
    Orosházi Székács Evangélikus Óvoda

Különdíj:
Mészáros Kázmér
Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda, Békéscsaba

II. korcsoport:
  1. Rónaszéki Hanna
    Gyulai Implom József Általános Iskola
  2. Ruggiero Sára
    Dr. Mester György Általános Iskola, Elek
  3. Bóna Anna Katalin
    Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

Különdíj:
Halász Dzsenifer, Békéscsabai Baptsita Általános Iskola
Farkas Zóra, Implom József Általános Iskola

III. korcsoport:
  1. Szigyártó Péter
    Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba
  2. Jó Áron
    Békéssámsoni Általános Iskola
  3. Vidovenyecz Natália
    Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium

Különdíj:
Szrnka Eszeter, Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium
Kolláth Zoé, Dr. Mester György Általános Iskola, Elek
Csicsely Gréta, Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium
Lakatos Lehel, Fő Téri Általános Iskola, Szarvas
Nagy Szvetlána, Fő Téri Általános Iskola, Szarvas

IV. korcsoport:

A IV. korcsoportban összesen három pályamű érkezett a versenyre, ezért egy különdíjat ítélt oda a zsűri.

Antal Zsófia, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Békés

 

 

 

 

 

 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL