Szabó Balázs, a Közgé jelöltje lett Békéscsaba új diákpolgármestere

2025. október 2. 21:21 | Kovács Dávid

Csütörtökön véget ért a 33. Csabai Garabonciás Napok, melynek záró akkordja a diákpolgármester-választás volt. Az elektorok és a zsűri döntése alapján Szabó Balázs, a Közgé jelöltje szerezte meg a győzelmet, két diákalpolgármestere Czabai Kira (Gészi) és Németh Gergő (BEG) lett.

Hosszú hetek-hónapok előkészítő munkája után a szokásoknak megfelelően a fáklyás felvonulással kezdődött Magyarország legnagyobb középiskolás fesztiválja. A programot ezt követően számos rendezvény kísérte, drogprevenciós előadástól kezdve, több kiállításon keresztül, Beck Zoli rendhagyó irodalomórájáig. A fiatalok vasárnap elfoglalták a főteret, amely azóta is főhadiszállásként szolgált, eközben a csabai középiskolák kampánystábjai, illetve a diákpolgármester-jelöltek arról próbálták meggyőzni társaikat, hogy az ő indulójuk a legméltóbb arra, hogy képviselje az ifjúságot a következő egy évben.

A programsorozat csúcseseménye minden évben a záró nap, amelynek délutánján már megtelt a Csabagyöngye Kulturális Központ, hiszen idén is a Gara részeként adták át a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetéseket. Az eseménysor a kampányzáró programokkal és a kortesbeszédekkel folytatódott, majd az iskolák által delegált elektorok leadták szavazataikat a jelöltekre, de a végeredményhez a stábok, illetve az indulók egész heti teljesítménye is hozzájárult, ezt zsűri pontozta.

 

Megtelt diákokkal a Csabagyöngye Panoráma terme (Fotó: Bimbó Lajos/behir.hu)

 

Az eredményhirdetésen elsőként a búcsúzó vezetés – Lukoviczki Máté (Keri), Gellért Milán (Közgé) és Gábor Tibor Dominik (BEG) – mondott köszönetet a diáktársak bizalmáért, majd Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere vette át a város kulcsát. A fiatalok felfokozott hangulatban várták a végeredményt, szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a Csabagyöngye Panoráma termében. A végső sorrendet a kilencedik helyezettől kezdve hirdették ki, így folyamatosan szűkült a lehetséges győztesek névsora. Az egyik diákalpolgámester Czabai Kira (Gészi) lett, a második helyen pedig Németh Gergő (BEG) végzett, aki szintén segíti majd a győztes munkáját a következő hónapokban. Ezzel eldőlt, hogy Szabó Balázs (Közgé) lett Békéscsaba új diákpolgámestere.

– Remek érzés első helyen végezni, ígérem, hogy megpróbálunk olyan jól dolgozni, mint az elődeink és pezsgő diákéletet kialakítani a városban. Köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy elérjük ezt a sikert – fogalmazott a győztes.

A három dobogóst Szarvas Péter polgármester, valamint a három alpolgármester, Bálint József, Nagy Ferenc és Varga Tamás hétfőn fogadja majd a Városházán.

 

Szabó Balázs, a győztes átvette a város kulcsát (Fotó: Bimbó Lajos/behir.hu)

 

A 33. Csabai Garabonciás Napok végeredménye:

1. Szabó Balázs (Közgé) 142 pont
2. Németh Gergő (BEG) 127 pont
3. Czabai Kira (Gészi) 119 pont
4. Kovács Petra Kiliána (Vízmű) 112 pont
5. Molnár Márton (Belvár) 107 pont
6. Dzurek Gyula (Andrássy) 82 pont
7. Gazsó Bálint (Zwack) és Galó Péter (Szegya) 79 pont
8. Madai István Richárd (Trefort) 63 pont

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL