Békéscsaba önkormányzata 2007-ben döntött a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetés alapításáról. Az ifjúság és az ifjúságért dolgozó, fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nagy jelentőséggel bír ez a kitüntetés, országos szinten is kevés olyan település van, ahol ilyen magas rangon ismerik el a fiatalokért végzett munkát.
– Nem minden megyei jogú városban ismerik el a város ifjúságáért tevékenykedőket kitüntetéssel, Békéscsabán ez egy nagyon régi hagyomány és mindig nehéz helyzetben van a közgyűlés, amikor odaítéli a díjat, hiszen nagyon sok hasznos, értékes tevékenységet folytató ifjúságpolitikusra érkezik jelölés – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

Fazekas Anna szociológus, ifjúságkutató tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte, jelenleg a Szociológia Doktori Iskola doktorandusza, 2015 óta szabadúszó kutatóként tevékenykedik. 2017 óta foglalkozik ifjúsági közösségek mentorálásával, projektmegvalósítással.
Ezer szállal kötődik Békéscsabához: a Belvár egykori diákja; tanársegéd a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán; ifjúságszociológus előadóként, workshopok vezetőjeként közreműködik ifjúságszakmai és közösségfejlesztő programokon, kutatóként települési ifjúsági felmérésekben vesz részt.
2013-ban lelkes önkéntesként kapcsolódott be a békéscsabai ifjúsági életbe, a Csabagyöngye Kulturális Központ Patent Diákirodájában segítette az ifjúsági feladatellátást, vett részt a Békéscsabai Diákönkormányzat életében. A városi érdekképviseleti diákszervezet több generációját kapcsolta össze más városok diákjaival, ifjúságsegítő szervezeteivel. Szakterülete, szakértelme és a városhoz való kötődése révén azóta is aktív szereplője a békéscsabai települési ifjúsági munkának. Immár a 3. települési ifjúsági koncepció elkészítési folyamatában vállal aktív szerepet, így elmondhatjuk, hogy nem csupán jelen van a városban, hanem a jövő tervezéséhez is hozzájárul. Nyomot hagy.
Egyetemi oktatóként a hallgatókkal való közvetlen kapcsolat kialakítására törekszik, hálózatépítőként kapcsolatrendszerét használva járul hozzá ahhoz, hogy az egyetemet minél többen megismerjék, kapcsolatok alakuljanak az egyetemi hallgatói önkormányzat, a gazdasági szakkollégium fiataljai és a békéscsabai ifjúsági élet szereplői között, de jelentős szerepet vállalt az Egyetem nem rég’ átadott podcast stúdiójának szakmai előkészítésében és magas színvonalú működtetésében is. Szívügye a közösségfejlesztés. Anna személyisége, életöröme, lelkesedése bátorít, támogat, szakmailag is megsegít mindent és mindenkit, ahol megjelenik.
Fazekas Anna a díjátadó után elmondta: nagy megtiszteltetés számára ez az elismerés, elsősorban azért, mert egy ifjúsági rendezvényen vehette át azt, abban a városban, amelyhez számos szállal kapcsolódik.
– A fiatalokkal együtt dolgozni, együtt gondolkodni, közösséget építeni, ennél nagyobb kincs és elismerés nincs, amit az ember megtapasztalhat a munkája során – fogalmazott a szociológus.

Telekné Furák Mónika rendőr alezredes 1993. július 1-én került a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, ezen belül a Békéscsabai Rendőrkapitányság állományába, ahol a következő évtől már ifjúságvédelmi feladatokat is ellátott. 1995. januártól a Bűnmegelőzési Osztály előadója, majd 2007. május 1-től a Békés Megyei Bűnmegelőzési Osztály osztályvezetője.
A Bűnmegelőzési Osztályt szakszerűen és eredményesen, a szakterület teljes vertikumában, átfogóan kezeli. Az osztály hatáskörébe utalt feladatokat, projekteket, azok megvalósulását nagy precizitással végzi, és ellenőrzi. A szakterülete vonatkozásában megnyíló pályázati lehetőségeket évek óta folyamatosan nyomon kiséri, és a megye sajátosságainak megfelelően valósítja meg a nyertes pályázatokat. A pályázatok során évről évre eredményesen működött együtt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal, a polgárőr szövetségekkel, valamint a társhatóságokkal.
A megye területén bekövetkezett áldozatvédelmi, családsegítési, állami feladatokat igénylő bűncselekmények esetén az azonnali segítő feladatokat kiválóan irányítja. A gyermekvédelem és az áldozatsegítés terén a megye valamennyi érintett hatóságával, intézményével kapcsolatot tart, ezen kapcsolatrendszerét minden esetben sikeresen veszi igénybe a társosztályok és a rendőrkapitányságok munkájának eredményesebbé tétele érdekében. Különösen motivált a kiskorú gyermekek által elszenvedett sérelmek esetén. Az iskolaőri rendszer Békés vármegyében történő kialakítását, a rendszer működtetése során feladatait kivételes odaadással, a legnagyobb szakmai elhivatottsággal végezte és végzi jelenleg is.

2008-ban miniszteri elismerést és jutalmat, tavalyi pedig „Bűnmegelőzésért” emlékérmet kapott. Eddigi pályája alatt közel húsz alkalommal ismerték el a bűnmegelőzésben elvégzett munkáját. Évek óta koordinálja Békés vármegyében, a rendőrség DADA programjának végrehajtását, de aktívan vesz részt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában is. Munkáját egyaránt jellemzi a fiatalos lendület, a folyamatos innováció és a fiatalok védelme iránti töretlen elkötelezettség.
– Fantasztikus volt végighallgatni a méltatást. Ez a sok-sok év meghatározó volt számomra mind a tanítás, a segítés és a támogatás terén. Talán ez a három szó jellemez a legjobban. A bűnmegelőzéssel 1993-tól együtt fejlődtünk, nőttünk és korosodtunk, minden újításában és változtatásában jól éreztem magam – mondta el Telekné Furák Mónika.