Szeptember végén szétszedik a csabai belvárost

2024. szeptember 2. 21:04 | Such Tamás

A Békéscsabai Diákönkormányzat 2011-ben szervezte meg először a LIKE-ot, azaz a Lézengő Ifjúság Kulturális Eseménye egynapos diákfesztiválját, a hétfő délutáni program már a 13. volt. Kezdetben nyár elején, más helyszíneken futott a progi, 2022-től azonban a tanévindító napra húzták rá és csak a CSAKK Stégre szervezik.

Miután a Stéghez odaértünk, a fesztivál dzsungelben Ricsi operatőrrel percekig kétségbeesve kerestük Bogit, a szervezőt. Szinte minden felénk haladó lánytól megkérdeztük, hogy „Bocsánat, nem Te vagy Bogi?”, de egyikőjük sem volt az… Majd amikor megjött Bogi, akkor Ricsi tűnt el. Mire viszont Ricsi tért vissza, akkor már én nem voltam ott. De valahogy mégis összejött a beszélgetés.

Nos, Szerencsi Boglárkától (civilben Eva gimis), a Békéscsabai Diákönkormányzat alelnökétől megtudtuk, a LIKE két éve már a Csabai Garabonciás Napok kampányindító eseménye is. A program lehetőséget kínál a jelölteknek és a stáboknak arra, hogy már szeptemberben bemutatkozzanak, kipróbálják magukat, kapcsolatokat építsenek, ízelítőt adjanak a stábok kampánycéljaiból, arculatából, kipróbálják a díszletelemeket, a csapattagok együttműködését stb.

 

Kétségbe esve kerestük Bogit – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

– Mivel a nyári szünet korábban mindig megakasztotta a korábbi LIKE-ok lendületét, így két éve arra gondoltunk, hogy legyen szeptember elején, az első tanítási napon. Azonfelül megadjuk a Garás jelölteknek az úgymond első stresszhelyzetet – fűzte hozzá.

Hamarosan megkezdődött a jelöltek bemutatkozása című etap. Előtte viszont Hajdú János, Békéscsaba jelenlegi diákpolgármestere köszöntötte a tömeget. Őszintén kijelentette, szemmel láthatóan és füllel hallhatóan többen érkeztek a Stéghez, mint tavaly. „Itt van az ősz, itt van újra…”, de ezt már Fekete Vencel, a Diákönkormányzat elnöke mondta beszédében. S ha nem is folytatta a költeményt, de legalább annyira agitálta a megjelent stábok szónokait, mint egykor maga Petőfi a forradalom küszöbén.

Szarvas Péter polgármester beszédében a LIKE mozaikszót pozitívan értékelte, a szó kibontást, az L és az I betűt azonban nem igazán tartotta találónak, mármint hogy a lézengő ifjúság egyáltalán nem illik erre a feszesen megszervezett együttlétre.

 

Galéria

 

A fentebb említett Bogi volt a kora est moderátora. „Úgy érzem, erős lesz ez a mai Garabonciális”, mondta, miután készített egy több száz torkos hangpróbát.

Azt követően egyesével, egy rövid bemutatkozásra minden jelölt fölment a deszkákra. Kronológikus sorrendben: Bíró Bendegúz (Gészi – Underwawe), Petrovszki Gergő (Trefort – Falconia), Kiss Merci (Szegya – Old School), Lukoviczki Máté (Keri – Propellente), Fábián Áron (Belvár – Distage), Pojendán Áron (Andrássy – Olimpire), Gábor Tibor Dominik (Evangélikus gimi – Begin), Gellért Milán (Közgé – Funfair) és végül versenyen kívül Szabadi Luca, a Szlovák Diákönkormányzat alelnöke osztotta meg a programját.

Bogi többször is feltette a kardinális kérdést: „Hogy érzed magad?”. Mire a belváros Fábián Áron azt válaszolta, kissé meglepettem, hogy az előtte felszólaló Lukoviczki Máté, a keris stáb vezetője azt mondta, szét akarják szedni a belvárost… Pojendán Áron, az Andrássyból pedig egy remekszabott pozitív gondolattal zárta beszédét: 177 szürke hétköznap van a következő nyári szünetig.  

 

További programok »

Itthon

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL